A kolozsvári Szent Mihály-plébánia hagyományos nyári hittantáborát június 19-23. között a Szatmár megyei Erdődhegyen tartották. A tábor tematikája a „Nézd, a tenyeremre rajzoltalak!” (Iz 49,16a) mottó köré épült, amelynek keretében a közel harminc gyermek változatos tevékenységekbe kapcsolódhatott be.
A visszajelzések alapján a résztvevőknek kifejezetten tetszett a szabadtéri közös játékok sora, a sporttevékenységek sokszínűsége, az együtt ünnepelt szentmisék, amelyek sorából kiemelkedett a természet zöldjében bemutatott szentmise, a mély hangulatú szentségimádás, valamint a tábor közösségformáló ereje.
Az alábbiakban néhány visszatekintő villanást olvashatnak, a képek pedig önmagukért beszélnek.
Hétfőn délután értünk Erdődhegyre. Már utazás közben is jó volt a hangulat. A buszon énekeltünk és játszottunk. A hely káprázatos volt. Amikor odaértünk, leraktuk csomagjainkat, és egyből játszani mentünk az óriási füves udvarra. Vacsora után a tábor legközösségibb programja, a meseolvasás következett. Körbeültünk és a táborvezetők egyike felolvasott nekünk egy tanulságos mesét. Másnap reggel a torna után ettünk és máris elkezdődtek a tevékenységek: bemutatkoztunk egymásnak és kihúztuk a neveket az őrangyalozáshoz. Ez abból állt, hogy titokban, a „rejtekben” lepjünk meg valakit, akinek a nevét kihúztuk. A meglepetés lehetett egy kedves levél, édesség stb. Továbbá nagyon jó kis program volt a métázás. Sok gyereknek új volt ez a játék, de mindenki hamar belejött. Az ételek nagyon finomak voltak, a táborvezetők nagyon odatették magukat, hogy finomakat főzzenek nekünk. Sok más programban is részt vettünk: túrázás, kincskeresés, akadálypálya, éneklés, kézimunkázás és szabad játszás. Minden nap misén vettünk részt, illetve átbeszéltük, hogy mi történt azon a napon. A tábor egy esti tábortűzzel és énekléssel végződött. Ez a hét nekünk nagyon jól telt, alig várjuk már a következő hittantábort!
Virág Viola és Nimród
Hétfőn délután indultunk el Erdőhegyre, a Bánffy-palota elől. Rengeteg közös program volt, amin kicsik-nagyok ugyanúgy részt vettek. A legközösségibb programpont szerintem a méta volt, amin minden gyerek és szervező boldogan vett részt. A legviccesebb a táborban az volt, amikor az akadályversenyen elértünk ahhoz a ponthoz, ahol egy kötelekből font pókhálón mindenki vicces módon jutott át. Néhány dolog, ami maradandó volt, hogy bár voltak olyan gyerekek, akiket nem nagyon ismertünk, mégis már a második naptól kezdve összehangolódtunk és kialakult egy kisebb „család”. A táborhely gyönyörű volt, nagy volt a csend, nem zavartak az autók. Az egyik legkedvesebb emlék, amit örökre a szívembe zártam, az az, hogy olyan emberekkel építettem ki egy kisebb családi kört, akiket alig ismertem, a közös tánc és ének tanulásán is rengeteget nevettünk egymással és szerintem ez a tábor mindenkinek egy örök emlék marad. A mottó („Nézd, a tenyeremre rajzoltalak!” Iz 49,16a), úgy gondolom, arról szól, hogy mindannyian, a tábori közösségünkkel együtt Isten tenyerére rajzolt gyermekek vagyunk.
Gönczi Mónika-Tímea
Az idei hittantábor nagyon szép helyen volt, csendes környezetben, a semmi közepén. Esténként gyönyörű kilátás tárult elénk, és a csillagokat is meg lehetett tekinteni. Az étkeztetésben a csapatokra osztott részvevők segédkeztek. Minden programon szívesen részt vettünk. Szívesen emlékszem vissza azokra a pillanatokra, amikor új táncokat, illetve dalokat tanultunk és esténként szórakoztunk. Megtartom a szívemben a jóakaratot, a bátorságot, az együttműködést, az szeretet és a barátságokat. A tábor mottója („Nézd, a tenyeremre rajzoltalak!” Iz 49,16a), számomra azt jelenti, hogy akármilyenek vagyunk, Isten mindegyikünket befogad, nem közösít ki senkit. Fontos, hogy mi is ilyenek legyünk egymással szemben és legyünk jószívűek másokkal!
Demeter Evelyn-Diana
