A Fonsagrada – O Cádavo (Baleira) 24,85 km
Camino eső nélkül nem camino!
Mielőtt röviden beszámolok a mai napról, eredményhirdetés következik. A tegnapi rejtvény megoldása: bal láb Asztúriában jobb láb Galíciában. A helyes megfejtők között sorsolással eldöntöm, kinek az egészségére iszom ma este a jól megérdemelt folyadékpótlót. Gratulálok a nyerteseknek.
Ma éjjel szörnyű dolog történt. Este rendesen odatettem a telefont tölteni, kb. 5 óra körül ránézek, és semmi. Nyomogatok minden gombot fekete a képernyő. Félálomban az ment át az agyamon, hogy nem bírta a telefon ezt a kemény caminot és beadta a kulcsot. De most mi lesz velem telefon nélkül? Rögtön kigondoltam vagy kilenc féle megoldást (ez olyan mint a 99 fel és le, nem szabad kerek számot mondani, mert azt nem hiszik el). Szörnyű érzés volt. Eddig nem is gondoltam ilyesmire. Otthon ez nem lett volna olyan nagy probléma. De itt és most nekem óriási problémát jelentett volna. Ezt át kell értékelném a jövőben. Meddig mehetünk el a telefontól való függésben? Telefon nélkül megáll az élet?
Reggel azonban minden rendbejött és tökéletesen működött. Nagy megkönnyebbülés volt számomra.
De térjünk a lényegre. A telefon működött, azonban kint rendesen esett az eső. Petőfi megmondta: Akkor kell caminozni amikor jólesik (ugyancsak ő mondta, hogy nem kell mindent elhinni amit a facebook-on olvasunk). Reggeli után felvettem az esőkabátot abban a reményben, hogy hamarosan eláll az eső. Rövidnadrágban mentem, mert négy évvel ezelőtt megtanultam, hogy a hosszú nadrág szára vizes lesz, hozzáér a zoknihoz es szépen bevezeti a vizet a cipőbe. Igen ám, de az eső nem állt el. Az eső ellenére ma is sokan voltak az úton. Kerülgettük egymást és vártuk mikor tudunk valahova beülni és megpihenni. Ma is megvolt a klausztrofóbia, a félelem a bezártságtól, de ma két bár is nyitva volt. Ittam valami meleget és két pohár narancslevet, mert nagyon szomjas voltam. Az első megálló után felvettem a kicsi piros esőköpenyt, amit jobb lett volna már reggel felvenni. Tiszta víz volt rajtam minden, de nem csak rajtam, hanem mindenkin. Ennek ellenére a zarándokok vidámak voltak. Megismerkedtem két magyar zarándokkal is. Nagyon barátságosak voltak. Elmesélték, hogy ők már 3 nappal ezelőtt elkaptak egy jégesőt három órán keresztül. Szóval a Camino eső nélkül nem Camino.
Mára is maradt egy jó pár meredek hullámvasút (99 db.). Jó magasra fel kellett menni, hogy ismét a szélturbinák magasságában legyek. Ebből a magasságból aztán le is kellett jönni. Eső, sár, szél, köd, minden volt a mai napon. Viszont ami jó volt, hogy nem égetett a nap. A mai távolságot két képre kellett tegyem (2,03 km lemaradt az elsőről), mert az órám is önállósította magát. Amikor esik az eső a képernyő vizes lesz a telefonnak és az órának is. A kezem is vizes és akkor nem az történik, amit én akarok. A testvérem is keresett telefonon, de nem tudtam válaszolni, mert a zöld csuszka nem hallgatott rám.
Mindent egybevetve, egy gyönyörű esős nap volt ma. Én mindig úgy indulok útnak, hogy minden pillanatnak örülni akarok. Akkor is ha süt a nap, akkor is ha esik az eső, ha felfelé megyek vagy éppen lefelé. Találtam egy spanyol feliratot. Durva fordításban azt hiszem azt jelenti: Ami fáj nekünk az a lábunk és nem a szívunk!
Mert lábunk a földön és szívunk a mennyben!
Ultreia e suseia!
Házi: hány narancslevet ittam a mai napon? (Vigyázat egy kicsit beugratós)
