Pola de Alande – Vistalegre 32,44 km
Életem legnehezebb Caminos napja!
Kedves zarándoktársak, én kivagyok! Ez most nem kérdés, hanem kijelentés. Nem hittem volna, hogy ilyen is lehet egy Caminos nap. Persze én terveztem be a 32 kilométert, de gondoltam, hogy mentem én már többet is nem egyszer. Felteszem a napi adatokat, látszik majd, hogy az első 8 kilométer elég meredek “felszállás” volt és utána a “becsapódás” is irigylésre méltó. 521 méterről felmenten 1100 fölé. A táj, a látvány gyönyörű volt. A felhők fölött voltunk. Rögtön eszembe jutott a Tábor hegy és a névrokonom beszólása: Uram jó nekünk itt lenni. Nem sokkal a csúcs előtt értek utol a zarándokok. Addig elég egyedül éreztem magam. Csak néhány biciklis előzött meg, még az aszfaltos részen. Nem sok biciklis van ezen az útvonalon. A csúcs előtt ismét találtam egy emléktáblát. Valakinek addig tartott a Camino. Élete útja ott véget ért. Imádkoztam érte. A lejtő nagyon meredek volt. A katonaság jutott eszembe amikor azt mondták van egy jó meg egy rossz hír. A rossz hír, hogy homokot kell lapátolni, a jó, hogy homok van bőven. Így voltam én is ma. A rossz hír az volt, hogy köves úton kell menni, a jó hír, köves út van bőven.
Ez a Camino Primitivo. Fel és le egész nap. Ma 98 fel és le volt. Ma csak egyet cseleztem ki. Ismét fel kellett kapaszkodni ezer méter fölé, hogy aztán elindulnak lefelé, egészen 200 méterig. Na ez a rész volt a legnehezebb. Egyfolytában meredeken ereszkedni. Úgy éreztem semmi erő nincs a lábamban. Azt hittem soha nem érek oda. A táj itt is gyönyörű volt.
A mai nap tanulsága: ahhoz, hogy elérjünk valamit az életben, áldozatot kell hozni.
Sok mindent akartam írni, de most, mint az elején is mondtam: kivagyok, de nagyon… Remélem holnap nem lesz ilyen kemény nap.
Ultreia e suseia!
