† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Abban az időben Jézus ezt mondta Nikodémusnak: Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy mindaz, aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy általa üdvözüljön a világ. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, de aki nem hisz, az már ítéletet vont magára, mert nem hitt Isten egyszülött Fiában.
Jn 3,16–18
Olyan mély tartalmú a mai vasárnap ünnepkörének üzenete: az Isten nem magányos, hanem szentháromságos közösségben van jelen a mi számunkra. Az az érzés fut át rajtam, hogy rendkívüli üzenettel bír a szentháromságos egy Isten misztériuma, hisz nagyon sokszor érezzük magunkat úgy, mint akiket nem értenek meg, bizonyos sajátos problémákkal néha-néha egyedül maradunk, akár egy családon belül is, ez látható emberi közösségeinkben, hogy fogy az egymásért való aggódás. Mintha privatizáltuk volna az életet, s mindenki a saját létét emeli a legmagasabb polcra, és a várakozás előszobájába szorítottuk ki a közösségi életet.
Gyakran vesszük észre saját magunkon, hogy a követelmények taposómalmában szétszóródtunk, és szétszórtuk kapcsolatainkat vagy elveszítettük támaszainkat. Ezért ez a templom nem egy piactér, ahol megbeszéljük apró-cseprő dolgainkat, hanem egy sziget, a mi szigetünk, ahol helyet adunk a figyelmes, a bensőnket alakító csendnek. Mert ha itt nem alakul a bensőnk, akkor alakítják azok az eszközök, amelyeket olyan előszeretettel előtérbe helyezünk. Azt gondolom, hogy mindannyiunk életében érezhető egy kopottság, fáradtság, fakul az életszeretetünk, ezért a te templomod az értékes benső csendjével tartson eléd egy igaz tükröt, amelyben nem illúzió jelenik meg, hanem a változtatható életed lehetősége.
Olyan érdekes, hogy a mi világunkban azt mondjuk, hogy az igazság jó, viszont nem szeretünk szembesülni vele, s leginkább nem szeretjük az életünket hozzá igazítani. Éppen a mai evangélium a tanúságra bátorít bennünket, hogy éljünk olyan hittel, ahonnan a szerető Isten kiolvasható, mert egymás számára olyanok vagyunk, mint a kisiskolás kezében az ábécéskönyv, amelyből kibetűzhető emberségünk, hitünk, szeretetünk. Kapkodó világunkban milyen nagy érték, ha van az életünkben egy biztos pont, egy minket befogadó tekintet, ahol felfrissülünk, ahol elrontottságunk javíthatóságát érezhetjük. Ezért ne adjunk teret a közönynek, és ne engedjük, hogy imáink ellaposodjanak, ahelyett, hogy felráznának bennünket.
Egyszer valaki azt mondta, én akkor kezdtem templomba járni, amikor a munkahelyi ebédlőben az asztalnál egy templomba járó munkatársamra felfigyeltem, hogy ő sosem szidott másokat. Az ő élete is sokszor bántódott, de ő nem bántott másokat, volt neki egy szigete, a temploma, ahol késztetést kapott erre a nagyszerű életre, hogy ne bántson. Ha így élnénk meg a hitünket, nem lenne a világon hely, ahol üres lenne egy templom, mert nem hagynánk, hogy kiszikkadjon belőlünk a változás varázsát hordozó hitünk.
Bilibók Géza
Az írás megjelenik a Vasárnap 2023/23-as számában.
