„Miért keresitek az élőt a halottak között? Nincs itt, feltámadt.” (Lk 24,5–6)
A hét első napján, a két ragyogó ruhájú férfi szájából hangzott el a szelíden korholó, de egyben biztató üzenet: Jézust, az élőt, nem a halottak között kell keresni, mert feltámadt. Majd a két férfi emlékezteti a Jézust kereső asszonyokat arra, amit ő előre megjövendölt: „Az Emberfiának – mondta – a bűnösök kezébe kell kerülnie, fölfeszítik, de harmadnap feltámad” (Lk 24,7). Természetesnek tartották a buzgó asszonyok, hogy a halottról gondoskodni kell, az angyalok viszont a természetfelettire figyelmeztetik őket, hiszen Jézus egy magasabb rendű életbe ment át.
Az angyalok szava hozzánk is szól, hiszen oly sokszor mi is az asszonyokhoz hasonlítunk: annyira összezavar az élet, hogy nem találjuk Jézust az élők között, ezért visszatérünk a sírhoz. Napjaink tele vannak terhekkel, lehangoló eseményekkel: a háború, a világban lévő békétlenség, de a szűkebb környezetünkben, saját házunk táján is jelen lévő széthúzás, ellenségeskedés, harag és önzés. Gyakran nem találjuk a jóságot, az irgalmasságot, a szeretetet, a békét. Mintha „megölték” volna gonosz szándékokkal, fegyverekkel, önzőséggel, és csak a sírhoz megyünk el, hogy megadjuk a végtisztességet. Sokszor tele vagyunk negatív gondolatokkal, csak a rosszat, a lebénító erőket látjuk. Olykor a jövőképünk is lehangoló: főegyházmegyénk fogyatkozó közösségei (híveinknek alig 15%-a gyakorolja hitét), az egyedül maradt szülők és nagyszülők, akik csak az okostelefon által látják gyermekeiket és unokáikat, az anyagi javakért való küzdelem, majd az ebből származó ellenségeskedés, a papi és szerzetesi hivatások nagy méretű csökkenése, romladozó templomok és lelkek.
„Miért keresitek az élőt a halottak között? Nincs itt, feltámadt.” (Lk 24,5–6) A figyelmeztetés nekünk is szól. Ez a kérdés kell bennünket előrelendítsen, a jövő felé. Nem viselkedhetünk mi is olyan csüggedten, reményvesztetten, erőtlenül, mintha Jézust a halottak közé sorolnánk. Ő nincs többé a sírban: feltámadt, él! Jézust nem a halottak között kell keresni, nem lehet csak múlt időben beszélni róla. Ő nem az, aki volt valamikor, aki élt egyszer, hanem él ma is, most is és mindörökké. Nem halt meg ma sem az emberi jóság, a másokért vállalt áldozat, a biztató jóakarat, a felemelő és bátorító szó. A kereszténység ma is élő, nem egy szellemi hagyaték, hanem egy élő személy ma is friss és ragyogó kisugárzása. Jézusunk ma is él, és az életre hív minket.
Keressük hittel, hiszen megmondta, hogy velünk marad a világ végezetéig. Jelen van az Igéjében, a szentségekben, a szentmisét bemutató pap személyében, az együtt imádkozó közösségben. Jelen van ott, ahol szegénység, szenvedés és nélkülözés van.
A feltámadt Krisztus többé nem hal meg, hanem él és cselekszik az egyházban és a világban rajtunk keresztül. Váljunk pozitív emberekké, örömteli keresztényekké, cselekvő szeretetközösségekké. Tegyünk jót, álljunk nélkülöző embertársaink mellé a szép, a jó, az igaz, az értékek, az igazság, az élet győzelméért.
Feltámadásával Jézus visszaadta az újrakezdés hitét, reményét. Arra indít bennünket, hogy a sok gonoszság és rossz ellenére ma is érdemesnek tartsuk jónak lenni. Ez az igazi életállapot: küzdeni a rossz ellen, mert a jóság, az irgalmasság, a szeretet ma is tud győzni. A lehetetlen helyzetekben is reménnyel tölt el az ő jelenléte.
Legyen minden nap a feltámadása ünnepe! A harangok zúgásával a mi életünk is hirdesse az életet, a reményt, az új életet. Legyenek közösségeink élő, a Feltámadt Krisztust hirdető közösségek. Lépjünk ki megrögzött szokásainkból, szomorúságunkból, nyíljunk meg az öröm és a reménység távlatai felé, és keressük a lehetőséget az élet kisugárzására. Ez a bizonyosság töltse el a mi szívünket is ezen a húsvéton, és hirdessük, hogy Jézus Krisztus feltámadt, Jézus Krisztus él!
A feltámadt Krisztus töltsön el élettel mindannyiunkat! Áldott húsvéti ünnepet!
Kovács Gergely érsek, katolikus örmény apostoli kormányzó
Kerekes László segédpüspök
