Virágvasárnap. Kezdődik a nagyhét. Közel a megváltás, de még hosszú, nehéz, vérverejtékes út vezet oda. Elmélkedésre Szent II. János Pál pápának az emberi szenvedés keresztény értelméről írott gondolatait kínáljuk.
Az Írásoknak be kellett teljesedniük. Már az Ószövetségben sok messiási szövegrészlet utalt Isten eljövendő fölkentjének szenvedésére. Valamennyi közül különösen megragadó az, amelyet általában a Jahve szolgájáról szóló negyedik éneknek neveznek és Izajás könyvében található. A próféta, akit joggal neveznek az „ötödik evangélistának”, oly éles realizmussal festi meg a szenvedő szolga képét, mintha saját testi és lelki szemével látta volna. Izajás verssorainak fényében Krisztus szenvedése szinte még kifejezőbbé, még megrendítőbbé válik, mint maguknak az evangélistáknak leírásában. Így jelenik meg előttünk a fájdalmak igaz férfia:„Nem volt szép, sem ékes,a külsejére nézve nem volt vonzó. Megvetett volt, utolsó az emberek között, a fájdalmak férfia, aki tudta, mi a szenvedés; olyan, aki elől iszonyattal eltakarjuk arcunkat, megvetett, akit bizony nem becsültünk sokra. Bár a mi betegségeinket viselte,és a mi fájdalmaink nehezedtek rá, mégis Istentől megvertnek néztük, olyannak, akire lesújtott az Isten, és akit megalázott. Igen, a mi bűneinkért szúrták át, a mi gonoszságainkért törték össze; a mi békességünkért érte utol a büntetés, az ő sebei szereztek nekünk gyógyulást. Mi mindnyájan, mint a juhok, tévelyegtünk, ki-ki a maga útjára tért, és az Úr mégis az ő vállára rakta mindnyájunk gonoszságát.”
Forrás: Salvifici doloris – II. János Pál pápa apostoli levele – Az emberi szenvedés keresztény értelméről
