A szerető figyelmesség gyakorlására rendkívül alkalmas időszak a karácsonyi ünnepkör. Észrevenni, megsejteni, hogy mire vágyik szíve legmélyén környezetünk egy-egy tagja, mi segítené kibontakozásában, hogyan csalogathatnánk ki a legjobbat egymásból, és észrevenni a társak javunkat szolgáló törekvéseit, értékelni látható-láthatatlan ajándékaikat – íme csupán néhány módja annak, ahogy – ha töredékesen is – „leutánozhatjuk” a közénk testesült Isten irányukba tanúsított magatartását.
Az évek találkozási pontján azonban, akárcsak minden napunkra vonatkoztatva is, önreflexiónk, elmélkedésünk formájává is tehetnénk ezt a szemléletet. Willi Lambert német jezsuita nevezi a Szent Ignác-i exament vagy a visszapillantást a szerető figyelmesség imájának. Nagyon egyszerű(?) a benne rejlő meghívás: a „csak szeretet” Isten tekintetét „kölcsön kérve” nézzünk rá az elmélkedésünk tárgyává választott időtartamra (legyen az egy nap, egy év vagy akár egész életszakasz), és így próbáljuk felfedezni benne Isten érintéseit ott is, ahol, mint az Ószövetségben Jákob, mi sem vettük észre, hogy ott volt ő. Figyeljük meg – ítélkezéstől mentesen –, merre vezet saját lábnyomunk, és hol van szükségünk esetleg irányváltásra, kiengesztelődésre, gyógyulásra, illetve mi segítene mindehhez.
Ukrán legenda szerint egy szegény család udvarára reggelre karácsonyfa nőtt, aztán amikor bevitték azt a szobába, egy pók csodálatos hálót font köré, amelyet pedig a szobába belopódzó napsugár ezüstté-arannyá varázsolt. Attól kezdve sohasem volt szegény a család…
Milyen vajon életem, évem pókhálója az isteni szeretet napsugarában, és mi a gondviselő Isten ígérete a most kezdődő esztendőre?
Megjelent a Vasárnap 2017. január 1-jei számában.
