† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Abban az időben:
Jézus Szamaria egyik városába, Szikárba érkezett, közel ahhoz a földhöz, amelyet Jákob adott fiának, Józsefnek. Ott volt Jákob kútja. Mivel Jézus útközben elfáradt, leült a kútnál. Az idő dél felé járt. Közben odajött egy szamariai asszony, hogy vizet merítsen. Jézus megkérte: „Adj innom!” Tanítványai ugyanis elmentek a városba, hogy ennivalót vegyenek. Az asszony elcsodálkozott: „Hogyan kérhetsz te, zsidó létedre tőlem, szamariai asszonytól inni?” A zsidók ugyanis nem érintkeznek a szamaritánusokkal.
Jézus így felelt: „Ha ismernéd Isten ajándékát, és tudnád, hogy ki mondja neked: »Adj innom!«, inkább te kérnéd őt, és ő élő vizet adna neked.”
Az asszony ezt felelte: „Uram, hiszen vödröd sincs, a kút pedig mély. Honnan vennéd az élő vizet? Csak nem vagy nagyobb Jákob atyánknál, aki nekünk ezt a kutat adta, amelyből ő maga is ivott, meg a fiai és az állatai?”
Jézus erre megjegyezte: „Mindaz, aki ebből a vízből iszik, újra megszomjazik. De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, nem szomjazik meg soha többé. Az a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.”
Erre az asszony megkérte: „Uram, add nekem azt a vizet, hogy ne legyek szomjas, és ne kelljen ide járnom vizet meríteni!” Jézus így szólt: „Menj, hívd a férjedet, és jöjj ide!” Az asszony ezt felelte: „Nincs is férjem!”
Mire Jézus: „Jól mondod, hogy nincs férjed. Mert öt férjed volt, és akid most van, az sem a férjed. Ezt helyesen mondtad.” Ekkor így szólt az asszony: „Uram, látom, hogy próféta vagy! Atyáink ezen a hegyen imádták Istent, ti pedig azt mondjátok, hogy Jeruzsálem az a hely, ahol imádni kell őt.”
Jézus ezt felelte: „Hidd el nekem, asszony, hogy eljön az óra, amikor az Atyát nem itt és nem is Jeruzsálemben fogjátok imádni. Ti azt imádjátok, akit nem ismertek, mi pedig azt, akit ismerünk, hiszen az üdvösség a zsidóktól ered. De eljön az óra, sőt már itt is van, amikor az igazi imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát. Mert az Atya ilyen imádókat vár. Isten ugyanis Lélek, ezért akik őt imádják, lélekben és igazságban kell imádniuk.”
Az asszony így szólt: „Tudom, hogy eljön a Messiás, akit Krisztusnak neveznek. Ha majd eljön, ő tudtunkra ad mindent.”
Erre Jézus kijelentette: „Én vagyok az, aki veled beszélek.” Tanítványai éppen visszaérkeztek, és meglepődtek, hogy asszonnyal beszélget. De nem kérdezte meg egyikük sem: „Mit akarsz tőle?”, vagy: „Miért beszélgetsz vele?”
Az asszony pedig otthagyva korsóját, elsietett a városba és elmondta az embereknek: „Gyertek, nézzétek meg azt az embert, aki mindent elmondott, amit tettem! Lehet, hogy ő a Krisztus?” Ki is jöttek a városból, és odagyűltek köréje.
Közben a tanítványok megkínálták őt: „Mester, egyél!” Jézus azonban ezt mondta nekik: „Van nekem olyan ételem, amelyről ti nem tudtok!” Erre a tanítványok kérdezgetni kezdték egymást: „Talán valaki hozott neki ennivalót?” De Jézus megmagyarázta: „Az én ételem az, hogy megtegyem annak akaratát, aki engem küldött, és hogy befejezzem az ő művét. Ugye, azt mondjátok: Még négy hónap, és itt az aratás. Íme, én azt mondom nektek: Emeljétek fel szemeteket és nézzétek a földeket, aranysárgák már, készek az aratásra. Az arató elnyeri most jutalmát: Begyűjti a termést az örök életre, hogy aki vetett, együtt örülhessen azzal, aki arat. Mert igaza van a közmondásnak: Az egyik vet, a másik arat. Én azért küldtelek titeket, hogy learassátok, amivel nem ti fáradtatok. Mások fáradoztak, ti pedig az ő munkájukba álltatok be.” Abból a városból, a szamaritánusok közül sokan hittek benne, mivel az asszony tanúsította: „Mindent elmondott, amit tettem.” Mikor azután kijöttek hozzá a szamaritánusok, megkérték őt, hogy maradjon náluk. Ott is maradt két napig. Ezután így szóltak az asszonyhoz: „Most már nem a te szavadra hiszünk. Hallottuk őt mi magunk is, és tudjuk, hogy valóban ő a világ Üdvözítője.”
Jn 4,5–42
Nagyböjt harmadik vasárnapján az egyház a szamariai asszony történetét javasolja imádságunk tárgyaként. Jézus Jeruzsálemből Galileába tér vissza, mely utat egyszerűbb lenne a Jordán völgyén keresztül megtenni. Jézus mégis Szamaria dimbes-dombos vidékét választja, mely terület lakói évszázadok óta a zsidók ellenségeinek minősültek, és tisztátalannak, eretneknek tartották őket. Jézus Szamarián megy keresztül, hogy teljesítse küldetését, amely nem csak a zsidóknak szólt, hanem az egész világnak. Elmegy, hogy megkeresse ezt a lenézett közösséget és találkozzon velük.
Az asszonnyal való párbeszéd fő szimbóluma a víz és a szomjúság. A fizikai szomjúságtól kiindulva elérkeznek a lélek igazi szomja felé, amely az Istennel való közösség után áhítozik. Az asszony elcsodálkozik azon, hogy Jézus nem a zsidók arroganciájával érkezik, hanem a beszélgetést azzal kezdi, hogy ő kér inni. Jézus – mint egy jó lelkikísérő – segít az asszonynak rátalálni legmélyebb vágyára, hogy az örök életre szökellő vízforrásból részesüljön.
A szomjúság összeköthet Istennel, mint ahogy nagyböjti önmegtartóztató gyakorlataink is erre hivatottak. Az aszkézis által a testünkben megtapasztalt ürességet, éhséget nem akarjuk betölteni megszokott eszközeinkkel, hanem engedjük, hogy Isten töltse be azt. A hiány megélése lehetőséggé válhat, hogy engedjem cserépedényemet ne magam által betölteni, hanem teret adjak Istennek. Ilyenkor megkérdezhetem magamtól: mire vágyom igazán? Mivel is szeretném életemet igazán betölteni? Sok mindentől függünk, ami nem Istentől való – a szamariai asszony öt férje a mi életünkben is találhat hasonlóságokat. Nehéz türelmesnek lenni, nem pótcselekvésekkel feloldván frusztrációnkat, feszültségünket. Meg merem engedni az ürességet, el merem engedni megszokott biztonságaimat, hogy Isten éltető vizével betölthessen engem?
Jövő héten – amikor éhséget tapasztalok – imában megkérdezhetem magamtól: mire éhes a lelkem vagy mire szomjazik? Amikor elfáradok, és jó lenne bekapcsolni a tévét, hogy beleolvadjak és kikapcsolódjak, akkor leülhetek imádkozni, és figyelhetem, hogy mivel szeretne igazából betelni a lelkem. Az üresség, éhség tapasztalata annak különleges helyévé válhat az életemben, ahol egyre inkább átadom a vezetést Istennek. Jézust követhetem, aki kiüresítette önmagát, eggyé lett közülünk, hogy emberi természetünket az isteni kegyelemmel betölthesse, és visszaszerezze nekünk istengyermekségünket.
András Csaba SJ
Az írás megjelenik a Vasárnap 2023/11-es számában.
