† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Abban az időben:
Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és (ennek) testvérét Jánost, s külön velük fölment egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük: az arca ragyogni kezdett, mint a nap, a ruhája pedig vakító fehér lett, mint a fény. És íme, megjelent nekik Mózes és Illés: Jézussal beszélgettek. Ekkor Péter így szólt Jézushoz: „Uram, jó nekünk itt lennünk! Ha akarod, felállítok itt három sátrat, neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet!” Még beszélt, amikor íme, fényes felhő borította be őket, és a felhőből egy hang hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik. Őt hallgassátok!”
Ennek hallatára a tanítványok földre borultak és nagyon megrémültek. De Jézus odament hozzájuk, megérintette őket, és ezt mondta: „Keljetek fel, és ne féljetek!” Amikor szemüket fölemelték, nem láttak mást, csak Jézust egymagát.
A hegyről lejövet Jézus a lelkükre kötötte: „Senkinek se szóljatok a látomásról, míg az Emberfia a holtak közül fel nem támad!”
Mt 17,1–9
Míg múlt vasárnap Jézust teljes emberségében szemléltük, ahogyan kísértést szenved, a mai evangéliumban, a színeváltozás eseményében Jézus belátást enged istenségébe. Három tanítványát, Pétert, Jakabot és Jánost felhívja imádkozni az Istennel való találkozás különleges helyére, egy magas hegyre. Jézus életében kiemelt helye volt az Atyával töltött időnek, azzal kezdte és végezte napjait, a fontosabb eseményeket mindig megelőzte, hogy elvonult imádkozni. Ebbe hívja meg a tanítványokat, az ő imájába, amiről igazából csak dadogni tudunk, nem tudjuk pontosan leírni, mi történt. Az Atya és a Fiú párbeszéde. Nem hiába a tanítványok rémülete, nehogy meglássák Istent (ami az ószövetségi értelmezésben halállal járt). Viszont nagyon édesen szólhatott a hang, amely az Atya ajkáról hangzik el: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik. Őt hallgassátok!”
Mindnyájan erre a közvetlen tapasztalatra vágyunk Istennel. Többen engedünk a kísértés hangjának, és azt mondjuk, hogy velem úgysem történhet meg, Isten valahol távol van, nem hallhatom az ő hangját. A mai evangéliumban történtek mégis bátorítanak, hogy Jézus el akar kísérni az imádság helyére, ahol megtapasztalhatjuk az Atya jelenlétét és hangját. Hol vannak életemben a magas hegyek, ahol Istennel kettesben lehetünk? Milyen tapasztalataim vannak ezen az úton? Mire vágynék igazából az Istennel való kapcsolatomban? Arra vágynék, ha úgy tapasztalnám meg őt, mint egy jóságos apa, barát, társ, kísérő, kőszikla, béke… Hol tapasztaltam utoljára az ő jelenlétét? Milyen volt akkor? Visszatérhetek oda érzékeimmel, újra felidézhetem magamban azt a találkozást. Mit éreztem akkor? Hogyan tudok most kapcsolódni ahhoz az Istenhez, akit akkor megtapasztaltam? Hogyan tekinthet ő rám? Mit súgna a fülembe, mit szeretne kifejezni számomra? Az ima csendjében belefülelhetek abba, ahogy a jó Isten jelen van, amilyen viszonyulással felém fordul. Mi az, amit ez a jelenlét bennem szeretne átalakítani, átformálni? Hol vagyok elakadva, amire szeretnék Istennel együtt ránézni, és kérném az ő szabadítását, gyógyítását?
A következő héten időt szánhatok arra, hogy leüljek imádkozni. Elolvashatom a napi evangéliumot vagy egy számomra kedves szentírási részt. Engedhetem, hogy Isten szava elevenen érintsen és megszólítson engem. Kezdhetem a napomat csendes imával Jézushoz hasonlóan, kérve, hogy Isten szeretete formáljon engem, hogy a napi feladataimban tudjam sugározni a jó Isten tekintetét.
András Csaba SJ
Az írás megjelenik a Vasárnap 2023/10-es számában.
