Bakhita Szent Jozefina
Február 8. a szudáni származású rabszolga, később szerzetesnő, Bakhita Jozefina liturgikus emléknapja. E napot Ferenc pápa 2015-ben az emberkereskedelem elleni fellépés napjává nyilvánította, és imanapot hirdetett az emberkereskedelem és a modern kori rabszolgaság felszámolásáért.
Bakhita Jozefina 1869 körül született Szudánban. Szörnyű élményei hatására elfelejtette nevét, melyet szülei adtak neki. Bakhitának, mely szerencsést jelent, elrablói nevezték el. El-Obeid és Kartúm rabszolgapiacain egyik gazdától a másikhoz kerülve mind fizikai, mind erkölcsi értelemben megtapasztalta a rabszolgák megaláztatását és gyötrelmeit.
Sok szenvedés után került Callisto Legnani olasz konzulhoz. Meglepetésére elrablása óta most először nem korbácsolta meg senki, ehelyett szeretettel bántak vele. Ezután Bakhita a konzul egyik barátjának, Augusto Michielinek családjához került, és újszülött kislányuk dajkája és játszótársa lett. A kanossziánus nővéreknél szerezte első ismereteit Istenről, akit gyermekkora óta „ott érzett a szívében, anélkül hogy tudta volna, ki ő”. „Elnézve a Napot, a Holdat és a csillagokat, azt mondtam magamban: ki igazgathatja ezeket a gyönyörű dolgokat? És nagy öröm töltött el, hogy láthatom őt, ismerhetem őt, és hódolattal adózhatok neki…” – emlékezett vissza Bakhita.
A katekumenátusban eltöltött néhány hónap után 1890-ben felvette a keresztény beavatás szentségeit. A keresztségben a Josephine nevet kapta. Öröme határtalan volt. Attól kezdve gyakran látták, hogy megcsókolja a keresztelőkutat, és azt mondja: „Itt lettem Isten leánya!” Minden nappal egyre többet tudott arról, ki az az Isten, akit most ismer és szeret, aki titokzatos módon, a kezét fogva vezette el őt magához.
A fiatal afrikai lány, aki akkortájt lett nagykorú, élvezte az olasz jog biztosította választási szabadságát, ezért ott maradhatott a katekumenátusban, ahol szerzetesi hivatását kapta, és a Canossai Szent Magdolna Intézetben az Úrnak szentelte magát.
1896. december 8-án tett örökfogadalmat Istennek, akit „Mester”-nek szólított. A következő ötven évben ez az egyszerű nővér Isten szeretetének igaz tanúja lett: a schiói közösségben főzött, varrt, kézimunkázott, kapusnővér volt. Hazája ritmusait és zenéjét hordozó kedves hangja örömet okozott a kicsiknek, jól esett a szegényeknek és a szenvedőknek, és bátorította azokat, akik bekopogtak az intézetbe. Alázatossága, egyszerűsége és örökös mosolya mindenkinek megnyerte a szívét. Nővértársai nagyra becsülték töretlen jókedvéért, jóságáért, és azért, mert mélységes vágy élt benne, hogy másokkal is megismertesse az Urat.
„Légy jó, szeresd az Urat, imádkozz azokért, akik nem ismerik őt. Milyen nagy kegyelem ismerni Istent!” – mondogatta. Idősebb korában hosszú évekig betegeskedett, de ekkor is a hit, a jóság és a keresztény remény tanúja maradt. Azoknak, akik meglátogatták, és megkérdezték, hogy van, mosolyogva így válaszolt: „Ahogy a Mester kívánja.” Halálos ágyán újra átélte rabszolgaságának keserves napjait, és nemegyszer könyörgött az őt ápoló nővérnek: „Kérlek, vedd le a bilincseimet… olyan nehezek!” 1947. február 8-án halt meg. Halálának hírére nagy tömeg gyűlt össze a konventben, hogy utoljára lássák „Moretta anyát” („Fekete anyát”) és mennyei segítségét kérjék.
Szentségének híre elterjedt valamennyi földrészen, és közbenjárására sokan nyertek kegyelmeket. Boldoggáavatási perét 1959-ben kezdeményezték. 1978. december 1-jén az egyház hivatalosan elismerte, hogy hősies fokon gyakorolta az erényeket. II. János Pál pápa avatta szentté 2000. október 1-jén.
(bh)/Magyar Kurír
