Berecz András járt Gyergyóban és Csíkban. Hazahozott valamit abból, amit innen szerzett. Azért jött, hogy az emberek orrtartásán javítson. Mert a humor alkalmas arra, hogy aki lógatja az orrát, az fennhagyjon vele nevettében, aki pedig fennhordja az orrát, arra rákoppintson egy találó szóval. Isten bolondját hozta a Kossuth-díjas énekes és mesemondó, olyan történeteket, melyekkel tovább élteti Isten bolondjait, köztük a gyergyóalfalvi Szamaras Jóskát és Hazug Pistát. Olyan Székelyföldön gyűjtött, emberjavító gondolatokat osztott meg, amelyek a budapesti Nemzeti Színházban, de a világ minden sarkán megállják a helyüket, és amelyek a meghívó igényeit is szolgálják: helyre igazítják a belső iránytűt.
Fellépett Gyergyóalfaluban, Csíkszenttamáson és Gyergyóremetén a művelődési házban, Gyergyószentmiklóson pedig a Szent István-templomban. Fel is vetődött a kérdés: illő-e a templomba beengedni Isten bolondját? A fellépéssorozat szervezője, Keresztes Zoltán plébános erre egy történettel válaszolt: „Kispap voltam az 1990-es évek elején, amikor negyven év ott tartózkodás után Japánból közénk érkezett Nemes Ödön jezsuita atya. Az egyik esti elmélkedés alkalmával kiosztott egy képet, amelyen egy szakállas nevető férfi volt. És a kép alá az volt írva: a nevető Jézus. Ez a Jézus-ábrázolás nem csak számomra, hanem mondhatom, mindannyiunk számára új volt, mert Jézusnak ezzel az arcával nem találkoztunk. A spiri atya elmélkedéseiben is visszatért arra, hogy igen, a hithez hozzátartozik a humor. Jézus nevetett, a keresztény embernek szabad jól éreznie magát, boldognak éreznie magát. Berecz András az Isten bolondja című előadásában ezt próbálja közel hozni hozzánk, hogy igen, a hit humorral teljes. Vagy fogalmazhatnék másképp is: a hit humor nélkül halott. Ezt az örömhírt – hiszen én azt gondolom, hogy a templom az örömhírnek a helye – itt, a templomban kell továbbadni az embereknek.”
„A gyergyói, a csíki, az erdélyi közönségnek azt szeretném megmutatni, hogy a humor, ami itt gazdagon terem, mekkora erő az élet minden területén, többek közt a hitünkben is. A kereszténység ha nem találja meg a Teremtőnek a mosolyát, ami mindenütt ott van, ott bujdokol, akkor nehéz jövő előtt áll” – válaszolt kérdésünkre Berecz András. Lényeges dolgokról derűvel szólni, ez a képesség adatott meg neki, ezért keresi „pályatársait”, ebből állt össze az Isten bolondja előadás, a Berecz-arspoetika. „Utóbbi idők egyik legérdekesebb és talán legbelülről jövőbb kíváncsiságom az Isten bolondjai felé fordult. Kik azok, akik humorral tudják a hitet erősíteni magukban, másokban? Véletlenszerűen időszerű, mert én azt hiszem, hogy a hívó szót a mai világban leginkább humorosan és derűvel lehet megpendíteni. A korábbi pásztorságok, hogy ráolvasod a bűnét a környezetedre, ez például mintha ma nem működne. Nyilván, rengeteg hatásos hangnem van, az egyik, ami talán alkatilag is közel áll hozzám, az a humor. Úgyhogy ezt feszegetem az utóbbi időkben, hogy hol van a szentnek és a humornak a határterülete, meddig mehet el egyik a másik felé. Hol van a határvonal, ahonnan már rongálják egymást. Mert a humor igazi területe, amikor a kisördög megmozdul, amikor találat éri.”
Berecz András hozta-vitte a történeteket, ugyanis két fellépés között sok füllel s szájtátva hallgatott ízes történeteket. Ha például azt hallják egy előadásában, hogy az ember addig töltötte az időt, míg a só megnyüvesedett, jó, ha tudják, a szenttamási plébánostól szedte azt fel 2023 januárjában. De volt Berecz templomtoronyban, kovácsmesternél, és ezúttal is elzarándokolt néhai barátja, Hazug Pista tanyájára. „Mindig elmegyünk Hazug Pista tanyájára, ahol annyit ültünk, sütkéreztünk Pista bácsi fickándozó eszejárásában. A magyar nyelv azt mondja, nem ingem, nem gatyám, nem törődök vele. Na, de ott volt neki ingje is, gatyája is, meg egy öreg, molyrágta kabát. Hát én úgy megkívántam magamra venni. Egész életemben ez esett jól, akit szeretek, kicsit a közelébe lenni, hozzábújni, hát felvettem én azt a molyrágta Hazug Pista-kabátot. Most is érzem magamon. Visszatettem, mert otthon kirúgnának, ha azt hazavinném.
Hogy milyen volt ez a kabát, azt már Hazug Pista tolmácsolásában adta elő a mesemondó: „olyan, amibe egy család macska egy egeret egy hét alatt se fog meg, mert lik az annyi van benne.”
Berecz helyreigazította a székelyek iránytűjét, elmesélt még számos emberjavító történetet, s sokszor hangsúlyozta, jön ő még ide, mert valahogy itt, a Királyhágótól keletre jobban értik szavait. Templomban szóhoz jutni pedig így, a magyar kultúra napja körül, külön küldetés: „Nagyon szeretem, ahogy a dolgaimat észlelik és követik. Egyrészt azért, mert ebben a bőrömben még nem láttak. Nagyobbrészt táncházi énekesként ismertek vagy mókamesternek, de hogy szinte reverendát kapok fel magamra, s felemelem az orrom a Bibliából, ezt még kóstolgatják. Nagyon szeretem a gyergyói, csíki ember észlelését, mert amikor befejezem, sokan jönnek oda hozzám, hogy jó volt, de nem így van… s akkor visszakérdek: hát akkor hogy van? És ami utána jön, na, az a beszéd. Adja Isten, hogy ezt a párbeszédünket sokáig fenntarthassuk!”
Balázs Katalin
