Az élő magyar nyelv változása során egyes tulajdonnevek köznevesülnek, így válva általános használatúvá. Ebben az esetben fordított az irány, köznévből lett egy tulajdonnév, egy mindenki által ismert és felismert megkülönböztetés: Papbácsi. Megnevezve az egyént, az egyedit, aki immáron kelettől nyugatig, kicsitől nagyig mindenki Papbácsija. Január 15-én, vasárnap ünnepeltük a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Líceum alapítójának, Berszán Lajos kanonoknak a 80. születésnapját.
Az öregdiákok és a jelenlegi iskolások azzal tisztelték meg őt, hogy népviseletben jelentek meg az ünnepi szentmisén. Ezzel tisztelegve az előtt a tény előtt, hogy évtizedekkel ezelőtt a Papbácsi nyomására tért vissza a csángó ünnepi szokások körébe a népviselet. „Ugye tudjátok, hogy én így szeretlek a legjobban titeket?” − jegyezte meg ünnepi prédikációjában a Papbácsi könnyes szemmel.
A több száz hívő körében bemutatott szentmise lélekemelő volt. Utána szavalatok és köszöntő beszédek, méltatások következtek. Bálint Róbert iskolaigazgató röviden felidézte Berszán Lajos életrajzát, kiemelte azokat a személyeket, akik mély behatással voltak a Papbácsi hivatástudatának alakulására: az édesanyja, valamint Buszek László, gyermekkorának plébánosa, az első papi ideál és Márton Áron, a püspök, aki pappá szentelte őt. Sík Sándor versét idézve „a mi szentjánosbogarunknak” nevezte Papbácsit, aki mai napig világít nekünk példamutatásával.
Percze László, Magyarország csíkszeredai Főkonzulátusának képviseletében köszöntötte az ünnepeltet, egy sokatmondó jelképpel illetve őt: „…hídembernek azokat nevezzük, akikkel az élet egy pontján találkozva átsegítenek bennünket az élet egy szakaszán. Hidat képeznek, erős tartópillérekkel megtartanak, és irányt mutatnak nekünk, hogy az élet és a viszontagságok sodrása nehogy magával sodorjon bennünket. Hídember, mert összekapcsol vertikális és horizontális értelemben egyaránt: összeköti az anyaországot a Gyimesekkel és a gondviselést velünk, emberekkel.”
Borboly Csaba, Hargita megye tanácsának elnöke a „kályhaember” jelzővel illette a születésnapost: aki mellett jó megpihenni, tőle elindulni és hozzá visszatérni, és aki mellett sok lélek megmelegedhetett az idők folyamán.
Görbe Péter nyugalmazott főtanfelügyelő Papbácsi sokoldalúságát méltatta: mint igazgató, munkatárs, tanár, lelki vezető és plébános egyaránt dicséretes módon megállta helyét, de barátként is mindig számítani lehetett rá.
Legvégül Pap Imre, Gyimesfelsőlok polgármestere szólt a Papbácsihoz: a falu elmúlt évtizedeinek egyik legmeghatározóbb személyiségének nevezte, aki olyan folyamatokat indított el, amelyek azóta is az egész közösséget szolgálják, és szolgálni fogják ezután is.
A Papbácsi köszönő beszédében Dani Gergely esperest, a gyimesi templomépítőt idézte meg, aki már fiatal papként megtanította arra, ami élete vezérelvévé vált: hogy Istennel együtt működve nincs lehetetlen. A szentmise után kedves ünnepeltünk örömmel fogadta a gratulációkat, a megszámlálhatatlan sok virágot, állta a vakuk villanását, a szeretet és hála megannyi kifejezésének eszközét.
Ambrus Adél
