Szent Jeromos egyháztanító emléknapján, 2019. szeptember 30-án tették közzé Ferenc pápa Aperuit illis (Megnyitotta nekik) kezdetű apostoli levelét, amelyet motu proprio formájában írt, s amelyben elrendelte az Isten igéjének vasárnapját, amit az egyházi évközi idő harmadik vasárnapjára helyezett, ahogy ezt a Vatikáni Rádió híradása ismertette.
A pápai levelet annak a jubileumi évnek a kezdetén tették közzé, amikor az egyház Szent Jeromos halálának 1600. évfordulójára emlékezett. Ferenc pápa apostoli levele válasz a hívők kérésére, akik azt óhajtották, hogy az egyház ünnepelje meg Isten igéjének vasárnapját.
Az új ünnep szándékosan került az évközi idő kezdetére: január második felében az ökumenikus imahéthez kapcsolódik, amikor el lehet mélyíteni a kapcsolatokat a Biblián keresztül a zsidó hívekkel, és együtt lehet imádkozni a keresztények egységéért a többi keresztény felekezet tagjaival együtt.
Ferenc pápa arra buzdít, hogy ezt a vasárnapot ünnepnapként éljük meg, a liturgiában a Biblia trónusra helyezésével, mely nyilvánvalóvá teszi, hogy Isten igéjének normatív, meghatározó értéke van a közösség számára. A püspökök ezen a vasárnapon avathatják a lektorokat, akik a szolgálatukkal Isten igéje hirdetésének fontosságát hangsúlyozzák.
A Magyar Katolikus Lexikon szerint Isten szava azt a kinyilatkoztatást jelenti, melyet az Ószövetségben a próféták Jahve megbízásából hirdettek. Jahve a prófétákkhoz intézett és a próféták által hirdetett szavaival újra meg újra belenyúlt népe történetébe. Jahve a szavával teremtette a mindenséget, szavával tartja fenn és kormányozza az egész természetet. Az Újszövetségben legtöbbször a Jézus által hirdetett és megvalósított üdvösség örömhíre, az evangélium Isten szava, az apostolok a hirdetői. Jézus úgy beszélt, mint akinek hatalma van, nem úgy, mint az írástudók, az Írást a saját tekintélye alapján magyarázta, mint Isten Fia. Tanítása az Atya szava, Jézus szavai: örök élet, illetve lélek és élet.
Isten szavát az ember „hallás” által fogja fel, Istennek az emberhez intézett szava föltételezi az emberben a meghallás képességét. Ez a természetes adottságot jelenti, emellett pedig a kegyelmi segítséget is. A kegyelem működik a közvetítőkben és a hallgatókban egyaránt, az isteni szó feltételezi az emberi szót. Az emberi szó és az isteni önkinyilatkoztatás Jézus Krisztusban megjelent, benne megtalálta teljes egységét. Ő személy szerint Isten benső szava, ugyanakkor kimondott szó a világ számára.
Ferenc pápa Aperuit illis (Megnyitotta nekik) kezdetű apostoli levele idézi az Emmauszba tartó tanítványok történetének egyik mondatát: „Ekkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az Írásokat” (Lk 24,45), és utal a II. vatikáni zsinatra, amely nagy lökést adott a Szentírás újrafelfedezésének a Dei Verbum kezdetű dogmatikus konstitúcióval. E folyamat fontos mérföldköve volt a XVI. Benedek által összehívott 2008-as püspöki szinódus, amely „Isten szavát értelmezte az egyház életében és küldetésében”. Az ebből született Verbum Domini apostoli buzdítás Ferenc pápa szerint „nélkülözhetetlen tanítás a közösségek számára, mert elmélyíti Isten Igéjének átalakító erejét, és főként a liturgikus cselekményben mutatkozik meg annak valóban szentségi jellege”.
A Szentírás nem lehet kevesek öröksége, még kevésbé pár kiváltságos ember könyvgyűjteményének része. Néha bizonyos irányzatok monopolizálni próbálják a szent szöveget, fenntartva azt bizonyos köröknek vagy kiválasztott csoportoknak. De ez nem lehet így! – szögezte le Ferenc pápa, hiszen a Biblia az Úr népének a könyve. Isten igéje egyesíti a hívőket és egyetlen néppé teszi őket.
Ferenc pápa kitér az apostoli levélben is a homíliára való felkészülés fontosságára. A lelkipásztorok nagy felelőssége, hogy mindenkivel megértessék a Szentírást, egyszerű nyelvezettel, mely alkalmas a meghallgatásra. Nem szabad improvizálni, rögtönözni a szent szövegek magyarázatánál. Ne legyen terjengős a prédikáció és ne használjanak benne a hallgatóság számára idegen szempontokat. Az elmélkedés és az imádság a szent szövegek kapcsán képessé tesz arra, hogy a szív szólaljon meg úgy, hogy megérintse a hívek szívét.
A Biblia nem történeti könyvek, sem pedig időrendi események gyűjteménye, hanem teljes egészében az ember átfogó üdvösségére irányul. A könyvek tagadhatatlan történetisége nem feledtetheti ezt az elsődleges célt, vagyis az üdvösségünket. A Bibliában minden erre irányul és az üdvösség történeteként mutatkozik meg, melyben Isten beszél és cselekszik. Éppen az üdvösség céljának elérése érdekében a Szentlélek alakítja át az emberi szót Isten szavává. A Szentlélek szerepe nélkül könnyen kapunk fundamentalista magyarázatot, amitől távol kell maradni, ahogy Pál apostol is emlékeztet: „A betű öl, a Lélek éltet” (2Kor 3,6). A Szentírást ugyanazzal a lelkülettel kell értelmezni, mint ahogy megírták. Jézus Krisztussal a kinyilatkoztatás beteljesedett, de a Szentlélek folytatja a tevékenységét, továbbra is sugalmaz az egyháznak a Szentírás tanításában.
Nem lehet elkülöníteni a Szentírást és a hagyományt, együtt alkotják a kinyilatkoztatás egyetlen forrását. Amikor a Szentírást a Szentlélekben olvassuk, ahogy azt írták, akkor az mindig új és tápláló marad. Segít abban, hogy az önzésből kilépjünk a megosztás és a szolidaritás útjára.
Forrás:
