Mindenkiben ott él annak a vágya, hogy szeressék, értékeljék, figyeljenek rá és törődjenek vele, különösen ünnepek tájékán. Nem mintha máskor nem volna ugyanolyan fontos, de valahogy ezekben az időszakokban sokkal erőteljesebben él bennünk annak a vágya, hogy ne legyünk egyedül, legyen valaki, akivel közösen meggyújthatjuk az adventi koszorún a gyertyát, akivel majd karácsonyfát díszíthetünk és elfogyaszthatjuk az ünnepi ebédet. Az idősek zöme tudja, milyen az, amikor ez nem történik meg. Azokat a helyzeteket is nagyon jól ismeri, amikor átadná magát az ünnepnek, de benne nem történik meg az ünnep.
Idős ember az ünnepben, vagy ünnep az idős emberben? Ebben a hónapban hadd keressük erre a választ. Mert december az ünnepek kavalkádja. Közösen utazunk most, de ugyanakkor egyénileg is. Ki-ki a maga történetével és élethelyzetével. Azt szeretném, ha az ünnep valóban ünnep lenne. Benned és bennem is. A várakozásban. Az előkészületben. A másokra figyelésben. A könnyek letörlésében. A csöndben. A zajban. Az adventi vásárok forgatagában és csillogásában. Az idős emberben. Az ünneplőbe öltözőben. Azaz: a sokat hangoztatott mai világhoz tartozó mindannyiunkban!
Minden évben – ahogy közeledik az ünnep – visszatekintünk az eltelt hónapokra, történésekre, megélt vagy meg nem élt eseményekre. Idősek körében gyakori annak az önmagukat büntető lajstromnak a felidézése, mely által az ünnep így is, úgy is ünnep lesz, de bennük nem történik semmi. Vagyis: az idős ember az ünnepben marad, de ünnep nem lesz az idős emberben. Nemrég beszélgettem egy nénivel, aki elmesélte, hogy nyugdíjas kora óta egyszer készített adventi koszorút. Karácsonyfát sosem díszített, ünnepi ebéddel nem foglalkozott. Minden karácsonykor és újévkor túrós puliszkát fogyasztott. Megdöbbentett. Nem a puliszka miatt, és még nem is azért, mert úgy gondolom, hogy a karácsonyfa meg az adventi koszorú az ünnep szimbólumaként jelképes üzenetet hordoz, hanem mert azt mondta, azért van ez így, mert benne nem történik semmi. A továbbiakban hosszasan beszélgettünk erről. Több kérdés is motoszkált bennem: Milyen volt a gyermekkora? Hogyan teltek a családi ünnepek? Kik voltak jelen? Mi történt a nyugdíjba vonulás után? Miért nem tudja vagy meri megélni az ünnepet minden örömével és magányos percével együtt? Tudott-e valaha ünnepelni úgy igazán? Miért pont a puliszka az ünnepi menü? Hosszas beszélgetés után megosztotta velem az élettörténetét. A gyermekkorban szerzett ünnephez kapcsolódó traumáit, a magányos perceit a nyugdíjba vonulás óta, a nincs amiért és akiért ünnepelnem, főznöm gondolatot, valamint a puliszkát, mint a néhai édesanyja legkedvencebb ételét. Mi a lényeg? Ami azon túl van. Amit és ahogyan megélünk mi magunk valamilyen okból, külső vagy belső tényezőből kifolyólag. Minden döntés a mi kezünkben van. Az is, hogy csak vagyunk az ünnepben, vagy teret adunk annak is, hogy az ünnep megtörténjen bennünk. Várhatunk a csodára, akarhatjuk, hogy bennünk is megtörténjen. De mit teszünk azért, hogy ne csak szavak és vágyakozások maradjanak?
Az ünnep bennem és benned történik. Ahogy és aki vagy. Bezárhatod magad a négy fal közé, mondván, hogy idős vagy, senkit nem érdekelsz, és téged sem érdekel más, de mi értelme van? Az ünnep megélése nem korhoz kötött. Az ünnep az élet része, mely kiemel a monotonitásból, a bezártságból, az önmagad körül forgó kusza gondolatokból. Miért ne adnál lehetőséget arra, hogy ne te légy az ünnepnek, hanem az ünnep legyen benned?
Nem bagatellizálom el a helyzeted, kedves idős Vasárnap hetilapot olvasó. Tudom, hogy nehéz, nincs kedved az ünnephez, nem érdekel a sok minden, ami körülvesz téged, szívesebben keversz puliszkát, mint készítesz töltött káposztát, de tudod, mi a bökkenő? Jézus születésére készülsz. Szereted őt, nem? Ha igen, az életet is kell szeretned és ünnepelned. Nem a töltött káposztától, a harmincfős asztaltársaságtól vagy a fénytől izzó karácsonyfától lesz ünnep az ünnep, hanem attól, ami benned történik, aminek te adsz teret és elsőbbséget. Ha évről évre azt mondogatod magadnak, hogy nyolcvanévesen neked már nincs értelme ünnepelned, az elmúlt nyolcvan évedet sem tudod ünnepelni. Pedig ma már nem sokan élnek nyolcvan évet. A kiváltságosak igen. Hiszed, hogy az vagy? Akkor ünnepelj! Magadat, az életed, az ünnepet, a Megváltódat! Mert benned történik minden! Áldott várakozást, előkészületet és ünnepeket kívánok mindenkinek! Mert megígérted, hogy ünnepelsz. Igaz?
Ferencz Emese
Az írás megjelent a Vasárnap hetilap december 4-i számának életmód rovatában.
