Abban az időben Keresztelő János ezt hirdette: „Aki utánam jön, hatalmasabb nálam. Arra sem vagyok méltó, hogy lehajoljak és megoldjam a saruszíját. Én vízzel keresztellek titeket, ő pedig Szentlélekkel keresztel majd meg benneteket!” Ezekben a napokban történt, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és megkeresztelkedett Jánosnál a Jordánban. És mindjárt, amint feljött a vízből, látta, hogy megnyílik az ég, és a Lélek, mint egy galamb, leszáll rá. Az égből pedig szózat hallatszott: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned kedvem telik!” (Mk 1,7-11)
A mai perikópában Keresztelő Szent János hangsúlyozottan utal arra, hogy mindaz, amit ő tesz, még mindig csupán az előhírnök szerepéhez kapcsolódik, hiszen mintegy szembeállítja a két keresztséget, amelyben nyilvánvalóvá válik az „erősebb” ereje. János felkészíti az embereket az Istennel való találkozásra, ezért is nem balzsamozza az emberek lelkét, hanem megdöbbenteni és felébreszteni akarja, ahányszor csak a megtérésre hívja őket. Kemény volt, mégis követték. Pedig nem ezt akarta, hanem hogy Istent helyezzék életük középpontjába: arra sem vagyok méltó, hogy lehajoljak és megoldjam a saruszíját (Mk 1, 7). Követői mégis érezték, hogy nemcsak az út, hanem életük is az elsivatagosodás útján van. Rátapintottak Jánosban a merész és bátor emberre, aki az igazság mellett áll.
Kérdezhetjük, hogyan kerül Jézus a képbe? Miért van szüksége erre, miért kell megkeresztelkednie?
Jézus Urunk nem csak ebben a helyzetben áll be az emberek sorába, hanem élen áll a szenvedésben, az engedelmességben és az Isten iránti szeretetben. A jánosi keresztségben aláveti magát Isten uralmának és az ő rendelkezésére áll. Erre akar bennünket is ösztönözni, hogy amikor tudatára ébredünk, mi is hasonlóan simuljunk bele az isteni akaratba: legyen meg a Te akaratod (Mt 6,10). Jézus beáll az istenítélet alá eső és a szabad isteni megbocsátásra utalt emberek sorába.
Ezzel kezdi meg nyilvános működését az emberek szolgálatában, hogy végbevigye Isten művét az emberért. Jézus keresztsége közös gyökérre visszavezetve egyetlen eredeti és alapvető eseményben foglalja össze Jézus egyedi messiási cselekedeteit. Ez viszont csupán a húsvét fényében lesz világossá előttünk. A megértésben segít az izajási jövendölés Jézusról, aki a megtört nádszálat nem töri össze, a pislákoló mécsbelet nem oltja ki. (Iz 42,2), hirdetvén Isten gyengédségét, szeretetét és irgalmát az emberek iránt. Ebben kellene nekünk őt követnünk, hogy mindazt, ami törött, igyekezzünk nem jobban összetörni, és ami pislákol, nem kioltani, hanem szeretettél körülvenni és védeni.
A megdöbbenést az is erősíti bennünk, hogy Isten nem csak Krisztusnak, hanem minden megkeresztelt embernek is mondja: te vagy az én szeretett fiam (Mk 1,11). Ez arra ad indítatást, hogy életünk folyamán egyre jobban meg akarjuk ismerni az Atyát, aki gyermekeinek tekint minket. Ebben segít a Lélek, amelynek mi magunk vagyunk a templomai (1Kor 6,19). Kérjük Istentől a kegyelmet, hogy mindazt az álmot és vágyat, amit belénk helyezett, tudjuk életünkben megvalósítani az ő dicsőségére.
Tóth Attila Levente
Megjelent a Vasárnap 2018. január 7-i számában.
