Tizenöt éves a szentegyházi Szent Gellért Alapítvány Őrangyal programja. „Sérült embertársainkkal való együtt töltött évek mindannyiunk számára, aki valamilyen módon érintettek vagyunk, nagy hatással volt. Önkéntesként, szülőként, családtagként, fogyatékkal élő személyként… Valamikor azt hittük, mi vagyunk az őrangyalok, akik támogatjuk fogyatékossággal élő embertársainkat. Ma már egyre inkább úgy fogalmazunk: ők a mi őrangyalaink.” – írták az Alapítvány munkatársai a közösség Facebook-oldalán.
Az Őrangyal program létrejötte: a Szent Gellért Alapítvány munkatársai a Hargita Megyei Sport és Ifjúsági Igazgatóság és a Caritas Őrangyal programjába társultak be 2007-ben. Az első találkozások az ismerkedésről szóltak. Ahogy teltek az évek, egyre több közös élményük lett: szüreti bálok, Szent Miklós-ünnepek, farsangok, majálisok, táborok, kirándulások, színjátszások…
Ma már, tizenöt év elteltével olyanok, mint egy nagy család. Megtanulták elfogadni egymást. Megsejtettek valamit abból a titokból, abból a szeretetből, amit sérült embertársaink hordoznak jelenlétükkel, törékenységükkel. Megértették azt, hogy mi, akik egészségesnek valljuk magunkat, ugyanolyan esendőek vagyunk, mint bármelyikük. Vallják: Leginkább alázatot tanultak egymástól.
Az ünnepi eseményen élménymorzsákat osztott meg a jelenlévőkkel György Attila, az alapítvány vezetője, Györgylőrincz Emília, aki a program születésénél bábáskodott, Péter Edit, aki szülőként, sérült kislányával kapcsolódott be a találkozásokba, György Margit „anya-társként” volt jelen a programban a kezdetektől. Filip Aletta a nyári táboros élményeiből emlegetett fel néhányat. (Egyed) Zsuzsanna, aki szintén az induló évek „motorja”-ként volt jelen, videóchaten üzent az ünneplőknek.
Az ünnepi alkalmakon mindig jelen van egy-egy gyermekcsoport, most sem volt ez másképp. A Lövétei Kákvirág Néptánccsoport táncolt az ünneplő közönségnek. A táncos lábú gyermekeket Lázár Zoltán néptáncoktató vitte el az alapítványhoz. A zenészeknek is nagyon hálásak voltak a szervezők és jelenlévők, amiért húztak egy jó talpalávalót.
A fotósoron sok arc köszönt vissza a nézőkre. Azoké, akik szerveztek, önkénteskedtek, és azoké, akik már mennyei „őrangyalok”. Összegzésként az alapítvány munkatársai elmondták: „Valamikor azt hittük, mi vagyunk az őrangyalok, akik támogatjuk fogyatékossággal élő embertársainkat. Ma már egyre inkább úgy fogalmazunk: ők a mi őrangyalaink. Hát hajrá, őrangyalok.”
További tizenöt éveket, tartalmas találkozásokat kívántak magunknak, hisz ezekből a találkozásokból merítenek erőt a mindennapi terhek elviseléséhez. Köszönik a lelki és anyagi támogatást. Hálásak a szervező csapatnak, az önkénteseknek és a sérülteknek, hogy vannak, valamint hálásak a jó Istennek!
Forrás: Szent Gellért Alapítvány
