Garamvölgyi Anett immár második éve a szilágysomlyói plébánián dolgozik a magyarországi Nemzetpolitikai Államtitkárság által meghirdetett Petőfi Sándor Program ösztöndíjasaként. Az alábbi interjúban tapasztalatairól, munkájáról, elhivatottságáról, Szilágysomlyóról vall.
Mutatkozz be az olvasóknak, kérlek!
Garamvölgyi Anett vagyok, szegedi származású kobzos-énekes előadóművész, néprajzkutató, ének-zene tanár és kulturális rendezvényszervező, jelenleg a Petőfi Sándor Program szilágysomlyói ösztöndíjasa. A zenéhez való kötődésem már gyermekkorom óta meghatározó. Középiskolai tanulmányaimat a szegedi konzervatóriumban végeztem. Itt ismerkedtem meg Fábri-Ivánovics Tündével és vele együtt a népzene különlegesen szép, sokszínű világával, amelyben önmagamra leltem. Egyetemi tanulmányaimat a Szegedi Tudományegyetem néprajz szakán folytattam, társítva az ének-zene tanári minor szakkal. Mindemellett pedig népi énekes és kobzos különórákat vettem a Mester Tanoda művészeti iskolában Tündétől és férjétől, Fábri Gézától. Ebben az időszakban rengeteget fejlődtem, nem csupán szakmailag, hanem emberileg is. Számos néprajzi gyűjtőúton vettem részt anyaországunkon belül és kívül egyaránt, amelyek során egyre erősödött bennem az elhatározás, hogy a szórványhelyzetbe került magyarságot valami módon támogatnom kell identitása és kulturális értékei megtartásában. Egyetem után egy évet Budapesten tanultam, ahol kulturális rendezvényszervező és közművelődési szakember végzettséget szereztem. Ezek után azonnal el is helyezkedtem Szegeden egy alapítványnál, amely Kárpát-medencei szintű magyar–magyar kapcsolatok erősítését és identitásőrző programok szervezését vállalta magára. Kicsit több, mint egy évet dolgoztam itt, megélve és tovább erősítve hivatástudatomat. Főnököm, Ferenczi Ildikó példaként állt előttem pályázatírás, szervezés és kapcsolatépítés terén. Az ő szakmai iránymutatásának nagy szerepe volt abban, hogy beadtam és megnyertem a Petőfi Sándor Program ösztöndíját. Végtelen sok erőt adott továbbá korábban említett mestereim, zenésztársaim és családom támogatása is.
Miért vágtál bele a Petőfi-programba?
A határon túli magyarság ügyét már régtől fogva a szívemen viselem. Tizenhat éves voltam, amikor először találkoztam romániai szórványban élő magyarokkal a Mester Tanoda művészeti iskolája Ha folyóvíz volnék… elnevezésű csereprogramján belül. Ez a találkozás hatalmas fordulópont volt az életemben, ekkor döntöttem el, hogy kijövök a határon túl élő magyarsághoz, és legjobb tudásom szerint támogatom őket megmaradásukban. Ettől kezdve tudatosan készültem erre a feladatra, mondhatom: hivatásommá vált. Mestereimmel és zenésztársaimmal együtt évente legalább pár hetet rendszeresen kint is töltöttem Erdélyben és Moldvában. A Petőfi Sándor Program létezéséről 2015-ben hallottam először – ez épp budapesti tanulmányaim időszaka volt. Azonnal tudtam, hogy erre vezet tovább az utam, pályázatomat viszont csak 2016-ban adtam be, mert úgy éreztem, iskoláim sikeres elvégzése után kell még egy stabil szakmai tapasztalat, hogy az engem fogadó közösségnek valóban hasznára váljak. Nagy örömömre a 2016–2017-es Petőfi-programba azonnal felvételt is nyertem. Jelenleg már a második, 2017–2018. évi programszakaszomat töltöm Szilágysomlyón.
Mi volt, ami emberileg nehéz volt az elindulásban, a megérkezésben és ittlétedben?
Minden biztatásuk ellenére természetesen nem volt könnyű otthagyni a családom, barátaim, zenésztársaim, munkatársaim és velük együtt gyakorlatilag a teljes, addig felépített életemet. Persze az igazán fontos kapcsolatok tovább élnek, sőt megerősödtek, annak tudatában, hogy a saját utamat járom.
Nemcsak elindulni, megérkezni sem volt egyszerű, hiszen olyan helyre kerültem, ahol senkit és semmit nem ismertem korábban. Nagy szerencsém volt, hogy olyan mentort kaptam Józsa Nándor Lóránd személyében, aki kezdetektől fogva mindenben támogat engem. Segített költözni, megismerni céltelepülésem jellegzetességeit, lakóit, támogatott a beilleszkedésben, életterem és munkamenetem kialakításában. Azóta is folyamatos öröm vele együtt dolgozni, mert erős hivatástudattal megáldott kiváló ember, akire mindig lehet számítani.
Mi az, amit egyértelműen pozitív tapasztalatként élsz meg Somlyón?
Egyértelműen pozitívumként éltem meg, hogy Szilágysomlyón – habár arányaiban kevesen is, de – még mindig élnek magyarok. Köztük is viszonylag sok a gyermek és fiatal, akikre lehet alapozni a jövő szempontjából, hiszen rajtuk múlik a magyarság megmaradása. Ha már gyermekként sikerül a szívükbe csempésznünk magyar kultúránk szeretetét, akkor ez elkísérheti őket egész életükben, és később sincsenek identitásbeli problémáik, mert érzik, hogy hová tartoznak. Azt hiszem, ebből is kiderül, hogy elsősorban ők az én célcsoportom. Kezdetektől fogva rájuk koncentrálok, és boldog vagyok, mert érzem, hogy mindig szívesen jönnek hozzám, és az általam tartott foglalkozásokat is nagyon szeretik.
Hogyan érintett, hogyan fogadtad, hogy egy plébániára kerültél?
Az egyházak szórványterületeken általában a magyarság végvárai. Amikor már semmilyen más intézmény, illetve közösségi tér nincs a találkozásra és nyelvhasználatra, a templom jó esetben még akkor is áll, hiszen a hit létszükséglet. Egy jó lelki vezető kortól és nemtől függetlenül mindenkit képes megszólítani. Számomra megtiszteltetés, hogy fogadószervezetem a szilágysomlyói római katolikus plébánia. Egyrészt az említett fontos közösségi funkciók miatt, másrészt pedig azért, mert én magam is katolikus vagyok, így nem csupán a hivatásként megélt munkámat végezhetem itt, hanem mindeközben vallásomat is gyakorolhatom.
Mesélj az olvasóknak a szilágysomlyói napjaidról, kérlek!
Szilágysomlyó különös szépséggel és jelentős történelmi múlttal megáldott város. Lakossága 11 000 főre tehető, ebből a magyarság száma megközelítőleg 2500-3000 fő. Egyházi és civil szervezetek egyaránt segítik megmaradásunkat, köztük a római katolikus plébánia is, amely idén ezzel a céllal adta át közösségi házát, Kuglis Gábor Levente plébános és Józsa Nándor Lóránd kitartó munkájának köszönhetően. Jelenleg ebben az épületben élek és tevékenykedek a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasaként. Elsősorban népművészeti képzések elindításával és vezetésével járulok hozzá a gyermekek és fiatalok kulturális neveléséhez, identitásuk megőrzéséhez, továbbá rendezvények szervezésével a helyi magyar közösség megerősítéséhez.
Állandó tevékenységeim között szerepel, hogy hétköznap délutánonként ötvenöt magántanítványt oktatok népi ének és hangszer (furulya, koboz, gitár) szakokon. Ezeken az órákon diákjaim egyénileg vagy maximum háromfős csoportokban sajátítják el kultúránk kincseit, különös tekintettel a helyi vonatkozású dallamokra. Magánóráim mellett hetente egy alkalommal délelőtt a Báthory István Általános Iskolában vállalom a diákok zenei fejlesztését, kultúránk iránti kötődésük erősítését, egy alkalommal délután pedig a közösségi házban tartok hasonló foglalkozást fiatal magyar családok számára. Egyik héten a 0–3 éves korosztályt, másik héten pedig a 3+ éves gyermekeket igyekszem megszólítani szüleikkel együtt. Ezeken az alkalmakon énekelünk, mondókázunk, népi játékokat játszunk, a nemzeti identitást észrevétlenül, értékekben gazdag élményekkel juttatjuk a gyermekek szívébe.
Alkalmi tevékenységeim közül kiemelkedő, hogy több tanítványomat készítettem már fel városi, regionális és nemzetközi szintű fellépésekre, versenyekre. Oktatói tevékenységeim mellett plébániám rendezvényeinek szervezésében és megvalósításában is szerepet vállalok, segédkeztem a pályázati ügyek intézésében, továbbá együttműködök más helyi szervezetekkel, többek között az Erdei János tanár úr által vezetett 16. sz. Báthory István-cserkészcsapattal, akiket rendszeresen kísérek és vezetek énekes szolgálataik alkalmával.
Nagyon szeretek Szilágysomlyón élni és tevékenykedni, mert úgy érzem, hogy itt szívvel-lélekkel teljesíthetem a hivatásomat, és remélem, hogy munkám során legalább annyit adhatok a helyi magyar közösség számára, mint amennyit én kapok tőlük.
