Ferenc pápa a szerdai általános kihallgatáson tartott katekézisében kiértékelte múlt heti kanadai látogatását. „Más jellegű” utazásának fő motivációja az volt, hogy találkozzon az őslakosokkal és kifejezze közelségét és fájdalmát irántuk, valamint, hogy bocsánatot kérjen mindazon károkért, melyeket keresztények, köztük sok katolikus okozott nekik. Apostoli zarándoklata a kiengesztelődés, az emlékezés és a gyógyulás jegyében zajlott.
A „Járjunk együtt” mottójú útja Kanadában új fejezetet nyitott az egyház és az őslakosok életében. A kiengesztelődés és a gyógyulás útja feltételezi a történelmi ismeretet, a túlélők meghallgatását, a dolgok tudomásul vételét és főként a megtérést. Ferenc pápa megállapítja, hogy amíg egyfelől voltak eltökélt és bátor keresztények, akik a bennszülött lakosság méltóságát, nyelvüket és kultúrájukat védelmezték, addig mások oldalról voltak papok, szerzetesek és világiak, akik olyan programokban vettek részt, amely – ahogy ma értjük – elfogadhatatlanok és ellenkeznek az evangéliummal. Éppen ezért mentem el, hogy bocsánatot kérjek az egyház nevében – szögezte le a pápa.
Bűnbánati zarándoklat
A sok örömteli mozzanat mellett az utazást az átgondolás, a bűnbánat és a kiengesztelődés jellemezte. A szentatya négy hónapja a Vatikánban találkozott kanadai őslakosok különböző csoportjaival, hogy felkészüljön az útra, de mindenféleképpen el akart menni őseik földjére. Útja három lépésben zajlott: először a nyugati Edmontonban, majd Québecben és végül az utolsó Iqaluitban, mindössze 300 km-re az északi sarktól. „Együtt emlékeztünk meg ezeknek a népeknek az évezredes történetéről és a földdel való harmonikus kapcsolatukról, mely az őslakosok egyik legszebb vonása, harmónia a földdel. Soha nem bánnak rosszul a teremtéssel, soha. Harmóniában élnek a földdel. Összegyűjtöttük a kulturális asszimilációs politika miatt a bentlakásos iskolákban elszenvedett visszaélések fájdalmas emlékeit is” – hangsúlyozta a pápa.
A kiengesztelődés jegyében
Az emlékezés után az út második része a kiengesztelődést szolgálta, ami nem megalkuvás, hanem a Krisztusban való megbékélés elfogadása, hiszen „ő a mi békénk” (vö. Ef 2,14). A pápa ehhez jelképesen – mintegy viszonyítási pontként – felidézte a fa alakját, amely központi szerepet játszik az őslakosok életében és szimbolikájában. A fa, melynek új és teljes értelme Krisztus keresztjében tárul fel, és amely által Isten mindenkinek békességet szerzett. A keresztfán a fájdalom szeretetté, a halál életté, a csalódás reménnyé, az elhagyatottság közösséggé, a távolság egységgé változik. Az evangéliumot befogadó és asszimiláló bennszülött közösségek segítenek a keresztény misztérium, különösen a kereszt és az Eucharisztia kozmikus dimenziójának visszanyerésében. E központ körül születik meg a közösség, az Egyház, amely nyitott, tágas és befogadó sátornak felel meg, mint a megbékélés és a béke sátra.
Gyógyulás a Szent Anna-tó partján
Emlékezés, megbékélés, majd gyógyulás – sorolta a témákat a pápa. Az utazás harmadik lépését a Szent Anna-tó partján tettük meg, éppen Szent Joachim és Anna ünnepén. Jézus számára a tó a családias környezetet jelentette. A galileai tónál élte nyilvános életének jelentős részét, első tanítványaival együtt, akik valamennyien halászok voltak. Ott prédikált és sok beteget meggyógyított. Mindannyian meríthetünk Krisztusból, az élő víz forrásából, mégpedig sebeket gyógyító Kegyelmet. Jézusban rejlik az Atya közelsége, együttérzése és gyengédsége, aki elhozza a sebek gyógyulását és a bűnök bocsánatát is. Hozzá vittük el mindazt a megrázó traumát és erőszakot, amelyet Kanadának és az egész világnak az őslakosai szenvedtek el. De elvittük hozzá társadalmaink összes szegényének és kirekesztettjének sebeit, valamint a keresztény közösségek sebeit is, amelyeknek mindig engedniük kell, hogy az Úr meggyógyítsa őket.
Az emmausz-járásból reménység fakad
Az emlékezésnek, a kiengesztelődésnek és a gyógyulásnak ebből az útjából fakad a reménység az egyház számára Kanadában és egyebütt is. Ferenc pápa felidézte az emmauszi tanítványok alakját, akik a feltámadt Jézussal találkoznak és a közösen megtett út révén kudarcuk reménységbe torkollik. Hányszor is jártak a történelem során Krisztus tanítványai ezen az emmauszi úton! – tűnődött el a szentatya. Hányszor találtak reményre a keresztények a kereszt botrányának átélése után, saját bűneik miatt és az Úr hűségének köszönhetően! Ő soha nem hagy el minket, mindig elkíséri fáradt és szomorú lépteinket, vigasztal minket Igéjével, és önmagát adja nekünk, az új és örök élet Kenyerét.
Hálás köszönet Kanada vezetőinek és egyházának
Beszéde végén Ferenc pápa hálásan emlékezett vissza arra a szívélyes fogadtatásra, melyet a helyi egyházak püspökei és Kanada hatósága részéről tapasztalt. Utalt a hatóságok, a bennszülöttek vezetői és a diplomáciai testület előtt mondott beszédére, melyben megerősítette a Szentszék és a helyi katolikus közösségek aktív akaratát az őslakos kultúrák támogatására, megfelelő spirituális hozzáállással és figyelemmel a helyi szokásokra és a népek nyelveire. A pápa megfigyelte, hogy a gyarmatosító mentalitás miként jelenik meg ma az ideológiai gyarmatosítás különféle formáiban, amelyek veszélyeztetik a népek hagyományait, történelmét, vallási kötelékeit, fellazítják a különbségeket, csak a jelenre fókuszálnak, és gyakran figyelmen kívül hagyják a leggyengébbekkel szembeni kötelességeket. Az egészséges egyensúly helyreállításáról, a harmónia helyreállításáról van szó, ami több, mint egyensúly. Helyre kell állítani a harmóniát a modernitás és az ősi kultúrák, a szekularizáció és a spirituális értékek között. Ez pedig közvetlenül megkérdőjelezi az egyház küldetését, amely azt szolgálja, hogy az egész világon tanúságot tegyen és hogy „elvesse” az egyetemes testvériség magvait, amely tiszteletben tartja és előmozdítja a helyi jelleget, annak számos gazdagságával együtt. Végül Ferenc pápa nagy örömére szolgált a kanadai püspökök egymás közti egységének a megtapasztalása, majd a reménység jelenként tekintett a fiatalok és az idősek kapcsolatára egymás meghallgatásában és az együttjárásban.
Vértesaljai László SJ, Vatican News
