A végletek és a váratlan hangulatingadozások világát éljük. Egyik percben napos, világos és virágos a kedv, olyan hálásak tudunk lenni még az ablak előtt elröppent verébért is, a rántott csirkéért az asztalon, a hűsítő dinnyeléért, mert milyen szép a világ, jó a levegő, vannak fák, s csomó finomság az asztalon. Hiszen van, ahol tiszta ivóvíz sincs, mi meg dőzsölünk. Szerencsések vagyunk. A következő pillanatban pedig már jó hangosan és ropogósan átkozódunk azért, mert fél órára elvették a villanyt és nem is szóltak, sok a légy, meleg a nyár, három patikát is végig kellett járni a gyógyszerekért, a gyermek állandóan visszaszól, megint megfázott, azt sem tudod, mi legyen a vacsora, elfelejtettük felírni a vécépapírt a bevásárlólistára, késik egy hetet a futár, elegünk van. Ilyenkor a pesszimistábbak a középkori, az „optimistábbak” a Ceaușescu-féle idők állapotait emlegetik. Egyszer haragszunk szomszédra, kutyára, orvosra, papra, Istenre, esőre, napsütésre, máskor könny szökik a szemünkbe, és borsódzik a hátunk a ropogósan kacagó gyermekünk láttán.
A székelyeknél szokták mondani, hogy olyan valaki, mint az időjárás. Túl gyakran változik a hangulatunk, a hozzáállásunk. Állandóan kibillen a mérleg. Mert helytelen a mércénk. Mert istenünk a konyha, aminek szolgálni kell, kövérre feltölteni, aztán felét kidobni. Mert istenünk a gyors autó, akkor is, ha idegkimerüléssel járó túlóra az ára. Mert istenünk a drága okostelefon, a ruhásszekrény, a fejlesztő gyermeksarok, a bárszekrény, az aprólékosan megtervezett, szabad perc nélküli nyaralás, istenünk a külsőnk, a falu, s a városnegyed ítélete, istenünk az egész lakás, a munka, a megelégedni képtelenség rossz szokása. Ha nem Isten az istenünk, a konyhánk, az autónk, az érdekkapcsolataink sohasem eresztenek. Ha nem Isten az istenünk, halmozunk, kidobunk, gyűjtünk, elpazarolunk, a szomszéd pálcájából erkölcsi mérce, a gyermeknevelésből projekt lesz. Ha nem Isten az isten, vért izzadva keressük az egyensúlyt, az egészséges mérleget, a szép soha nem elég jó, s a rossz kiheverhetetlen padló. Ha az istenünk Isten, s az Isten a szeretet, a munka eredménye könnyed, elegendő, s fele a befektetett erő. Gürcöléseink, betegségeink oka sokszor egy megszakadt szál valahol az ember rendelkezésére bocsátott szeretetben. Mert ha arcmása vagyunk, akkor természetünknél fogva, egészséges módon nem tudunk nem szeretni. Ha Isten az istenünk, s az Isten a szeretet, már nem rabjai, hanem papjai vagyunk saját életünknek.
