† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Abban az időben amikor Jézus tanított, valaki megszólalt a sokaságból: „Mester, szólj testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget.” Ő így válaszolt neki: „Ember, ki hatalmazott fel engem, hogy bírátok legyek, és elosszam örökségteket?”
Majd a tömeghez fordult: „Vigyázzatok, és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember élete.”
Példabeszédet is mondott nekik: „Egy gazdag embernek a földje bőséges termést hozott. Így okoskodott magában: Mit tegyek? Nincs hová gyűjtenem a termésemet. Tudom már, mit teszek: lebontom csűreimet és nagyobbakat építek, oda gyűjtöm majd a termést és minden vagyonomat. Aztán majd elégedetten mondom magamnak: Ember, van elég vagyonod, eltart sok évig. Pihenj, egyél, igyál, és élvezd az életet!
Ám az Isten így szólt hozzá: Esztelen, még az éjjel számon kérik tőled lelkedet. Kié lesz mindaz, amit szereztél?
Így jár az, aki kincset gyűjt magának ahelyett, hogy Istenben gazdagodnék.”
Lk 12,13–21
A mai evangéliumban felszólaló testvér az öröklési folyamat vesztese, valószínűleg az öcs, hiszen a Tóra előírta (vö. MTörv 21,17), hogy az elsőszülött fiút illetik meg az ingatlan javak. Ez természetesen nem zárta ki a báty nagylelkűségét, aki ideális esetben megosztotta örökségét; a testvéri szeretetet előrébb helyezve birtoklási vágyánál.
Jézus tudatosan nem lép bele a konfliktusba, nem vállalja át a probléma megoldásának felelősségét, nem játssza a bíró szerepét. Ezzel együtt felismeri, hogy a testvér haragjának, elégedetlenségének fő forrása nem annyira az igazságtalanság elszenvedése (hiszen objektíve nincs is róla szó), hanem a birtoklás kísértése. Nem csúszik bele a játszmába, hanem zseniális módon a példabeszéd eszközét használja: távolságot véve a helyzettől, szimbólumokat behozva. Ma meseterápiának nevezhetnénk.
A példabeszédben szereplő gazdag ember főbűne a kapzsiság. A bűn forrása nem a nagy termés, a bőség, hanem az, hogy az egész élete arról szól, hogy ezeket miképp használja a maga javára. Hajlamosak vagyunk démonizálni a gazdagságot vagy a hatalmat. A bűn, a torzulás azonban általában nem a miben, hanem a hogyanban áll. Birtoklás, a magam védelme és bebástyázása, vagy szolgálat, ajándékozás és a másik felé irányulás? Minél nagyobb erő, hatalom áll valakinek a kezében, annál nagyobb a kísértés, hogy azt önző célokra használja. Ezzel együtt lehetővé válik az is, hogy ezeket a kincseket, ajándékokat mások segítésére használja. Az éremnek két oldala van: a kísértés mögött mindig jelen van Isten szolgálatának, a nagyobb jónak a lehetősége. Ha a gazdagságot befeketítjük, azáltal szem elől tévesztjük az általa felkínált esélyeket.
Az ajándékozás, a szabad birtoklás példaképe és forrása maga a Szentháromság. Szent Pál a filippiekhez írt levelében így fogalmaz: „Ugyanazt az érzést ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban is megvolt, aki, bár Isten alakjában létezett, nem tartotta Istennel való egyenlőségét olyan dolognak, amelyhez mint zsákmányhoz ragaszkodnia kell” (Fil 2,5–6). Isten emberré lett, kiüresítette önmagát, hogy mérhetetlen gazdagságát, szeretetét még közvetlenebbül adhassa az embernek. Ha Isten túl szerény lenne és szégyellné a teremtett világ csodálatos gazdagságát, az senkinek sem tenne jót. A mai evangéliumot záró „Istenben gazdagodás” azt jelentheti, hogy az általa kapott javakat nagylelkűen felajánljuk embertársaink javára és az Isten dicsőségére: pazarul és önfeledten.
András Csaba SJ
