A Schönstatti Márianővérek szervezésében idén sem maradtak el a lánytáborok. A három tábornak összesen 58 résztvevője volt Arad, Hargita és Temes megyéből, egy lány Szegedről érkezett. Az elsőt július 1–3. között a pécskai plébánia fiataljainak szervezték a temesvári Marienheim ifjúsági házban. A következő két tábornak a Schönstatti Márianővérek temesvári közösségi háza adott otthont. Július 8–10. között a szervezők 9–12 éves lányokat vártak a táborba. A július 18–22. között megszervezett harmadik tábor 13 éven felüli lányoknak szólt.
Az első és második tábor témája ez volt: Nézd, a tenyeremre rajzoltalak! Az első tábor egyik résztvevője így ír az együtt eltöltött időről: „Ez volt az első táborom. Nekem és a többieknek is nagyon tetszett. A programok egyszerűen szuperek voltak: vízicsata, színesest, olimpia, közös éneklések… Köszönjük szépen a szép miséket is és ezt a csodálatos tábort.” (G.)
A második táborban a pincében csodálatosan kialakított termek nagyon kellemes légkört teremtettek a résztvevők számára, a nővérek pedig mindent megtettek azért, hogy jól érezzék magukat. Az egyik résztvevő, így ír: „Nagyon élveztem ezeket a napokat. Érdekes volt számomra, mert a lányok közül én voltam korban a legidősebb, és nagyon tetszett, hogy így sok mindenben segíthettem. Például zsűritag lehettem, amit nagyon élveztem, a kézműves program keretében megmutathattam a többieknek a feladatot. Sajnos gyorsan végetért a tábor, de már várom a következőt!” (M.)
A harmadik tábor résztvevői együtt keresték a választ az élet egyik legfontosabb kérdésére: Ki vagy mi illik hozzám? A program sok mindent tartalmazott: játékokat, akadályversenyt, csoportórát, városnézést, különböző műhelyeket, például pólófestést, és nagyon szép háziszentélyek is készültek. Ezenkívül nagy élmény volt, hogy Merci és Zsuzsi (TEKMEK tagok) bevezették a lányokat a színek világába, és többek között beszéltek nekik a sminkről és a divatról is, például, hogy mi illik a bőrszínükhöz.
A lányok minden nap szentmisén vettek részt. Utolsó este a már hagyományos színesestre is sor került, ahol egyénileg vagy csoportokban fel lehetett lépni egy produkcióval. Említést érdemel az angyalkás játék is, ami abból állt, hogy mindenki húzott valakit, akire attól kezdve figyelt, kis apróságokkal, szíveségekkel lepte meg, az utolsó nap pedig az angyalkák felfedték magukat, és kis ajándékot adtak a védencüknek.
A sok móka és kacagás mellett a résztvevők a házimunkába is bekapcsolódtak, mindenki sorra került a mosogatásnál, törölgetésnél, terítésnél és egyéb feladatoknál. Így nemcsak lélekben formálódtak, hanem megtanulhattak olyan dolgokat is, amelyek a női szerepkörhöz tartoznak. A Szűzanya, aki a lányok példaképe, annak idején biztosan végzett házimunkát. Ő az, akire barátnőként mindig számíthatnak, és akik szeretetszövetséget kötnek vele, azok megfogadják, hogy jóban-rosszban kitartanak mellette. Ez alkalommal öt lány kötötte meg a szeretetszövetséget a Szűzanyával. Máriától olyan erényeket sajátíthatnak el, mint a tisztaság, a jóság, a szolgálat, a nemeslelkűség, és a sort a végtelenségig lehetne folytatni. Ezenkívül Kentenich atya életéből is inspirálódhattak.
Néhány visszajelzés a résztvevők részéről:
„Köszönöm, hogy jó családba születtem, és hogy várnak haza. De köszönöm azt is, hogy ez a család (a schönstatti család) is mindig hazavár.” (T.)
„Önmagam tudtam lenni, és ez egyáltalán nem volt gáz vagy ciki.” (A.)
„Úgy érzem, új szívet kaptam ebben a táborban, ahogy a megtanult dal is mondja nekem: Új szívvel nem jelent gondot hinni Istenben és elfogadni másokat. Ha új szívre vágysz, Istentől kérhetsz!” (V.)
A tábor napjaiban életre szóló barátságok születtek, nemcsak egymással, hanem az égiekkel is. Utolsó nap a lányok sírva és nevetve nézték vissza a képeket. A búcsúzás hosszúra nyúlt, mert nem akartak elválni egymástól. Ezek a lányok megtalálták a helyüket Schönstattban, és ezzel elindultak az önnevelés útján, ami arról szól, hogy tökéletességre törekszenek, miközben elfogadják tökéletlenségünket, és egyre inkább igyekeznek a Szűzanyához hasonlókká válni.
Végezetül egy személyes tapasztalat: már több éve térek vissza a táborokba, most már leginkább besegítőként, és azt tudom mondani, amit a lányoktól idéztem: én itt itthon vagyok, önmagam vagyok, a helyemen vagyok. Nem az számít, hogy mit gondolnak mások rólunk, hanem sokkal inkább az, hogy Isten és a Szűzanya végtelenül szeret minket olyannak, amilyenek vagyunk.
Forrás: Zöld Tímea/A temesvári egyházmegye sajtóirodája
