Beborít és ellep a hírözön, sokszor magával ragad, mi pedig emiatt úgy érezzük, egyre jobban „kicsúszik a talaj” a lábunk alól. Csak kapkodjuk a fejünket a hírek és álhírek örvényében, miközben egymást érik a globális válságok. Eközben pedig még a gyerekeinknek is mintát kellene adnunk, segíteni őket abban, hogy tudatos médiafogyasztókká váljanak. A társadalmi kommunikáció világnapja alkalmából igyekszünk néhány kapaszkodót nyújtani ehhez, miközben egyházi sajtósként mi magunk is tudatosítjuk, hogy a biztos pontot Jézus Krisztus jelenti. A nap során a Vasárnap hetilapban megjelent Fókusz-összeállításunkból közlünk részleteket. Elsőként Bodó Julianna antropológus, médiakutató írását olvashatják.
Tudatos médiafogyasztás
Olyan korszakban élünk, amelyben mindennapjainkat behálózza a média. Már nemcsak újságot olvasunk, rádiót hallgatunk vagy televíziót nézünk, hanem különféle digitális eszközöket használunk, amelyek által akár megszakítás nélkül, a nap huszonnégy órájában benne lehetünk az információáramlás online terében. A világról – szűkebb és tágabb környezetünkről – tudomásaink nagy részét nem közvetlen megtapasztalás által szerezzük, hanem a médiából. Akár a szomszéd utcában, akár a föld túlsó felén történik valami hírértékűvé tehető esemény, percek alatt tudomásunkra juthat a digitális eszközök gyors információtovábbítási lehetősége által. Az idő és a tér tehát alig szab határt a hírek terjedésének. Az információknak ez a gazdag áramlása ugyanakkor sok pozitív és negatív hozadékkal jár. Lépést tarthatunk a világ eseményeivel, követhetjük a legújabb szellemi áramlatokat, és nemcsak a hírek jutnak el hozzánk, de vélekedések, magyarázatok sokasága is segíthet az egyes események értelmezésében – ez mindenképpen pozitív hatása a médiának.
Akár a szomszéd utcában, akár a föld túlsó felén történik valami hírértékűvé tehető esemény, percek alatt tudomásunkra juthat a digitális eszközök gyors információtovábbítási lehetősége által
Ezek mellett viszont ott vannak a negatív hatások is. Vajon el tudunk-e igazodni az információk, vélemények mérhetetlen áradatában? Mindig megtaláljuk azokat az információkat, amelyekre épp szükségünk van? Meg tudjuk-e különböztetni a tényt a véleménytől? És ami még ennél is aggasztóbb kérdés: tudunk-e különbséget tenni a megbízható és megbízhatatlan médiatartalmak között? Meg tudjuk-e különböztetni a valódi hírt az álhírtől? Felismerjük-e, észrevesszük-e azokat a jeleket, amelyek figyelmeztethetnek arra: amit látunk, olvasunk, nem más, mint tudatos megtévesztés, félrevezetés. Az internet nemcsak a megbízható, hanem a félrevezető információk korlátlan termelésének és terjesztésének eszköze és tárháza lett, és egyre nehezebb megtalálni azokat az eljárásokat (habár állandóan folyik a próbálkozás), amelyek kapuőrként szűrik az információkat, hogy a médiafogyasztókat megvédjék az álhírek, félrevezető összeesküvés-elméletek sokaságától.
Még nehezebb a helyzet, ha arra gondolunk, hogy a közösségi média (Facebook, Twitter, Instagram, TikTok…) térnyerése által az információk pillanatok alatt megsokszorozódnak, terjedésük megállíthatatlan, rövid idő alatt a médiafogyasztók millióihoz jutnak el ellenőrizetlenül. Gondoljunk napjaink világának azokra a jelenségeire, amelyek váratlanul olyan dilemmák elé állítottak bennünket, amelyekre nem voltunk felkészülve: a koronavírus-járványra és a háborúra. Ezek a témák eluralták a médiát, beleértve a közösségi médiafelületeket is, és olyan információáradatot zúdítottak ránk, amelyben nehéz volt eligazodnunk, hisz az egymással ellentétes hírek, vélemények sokasága gyakran még inkább elbizonytalanította a médiafogyasztókat, mintsem alapos, világos útbaigazításokat, megbízható tájékoztatást nyújtott volna.
Úgy tűnik, ránk, mindennapi médiafogyasztókra hárul az a felelősség, hogy kivédjük a káros hatásokat. Egyre inkább arra figyelmeztetnek bennünket, hogy igyekezzünk mi magunk szűrni az információdömpinget, tanuljunk meg keresni, válogatni, megkülönböztetni, ellenőrizni. Legyünk tehát tudatos médiafogyasztók, akik nem fogadnak el bármit, hanem tudatosan keresik az őket érdeklő tartalmakat, és kritikusan fogadják azokat, amelyek nem tűnnek minden tekintetben megbízhatónak. A médiatudatosság, médiajártasság, médiaműveltség fogalmai épp ezt a médiafogyasztói magatartást propagálják. De mit is jelentenek ezek a kifejezések?
Több jelentésrétegű fogalmakról van szó, jelentik például a felhasználás módját: magát az eszközhasználatot, megfelelő kompetenciát az infokommunikációs eszközök használata terén. Jelentik ugyanakkor azt a képességet is, amely a mediatizált világban történő kreatív magatartást jelenti: hogyan legyünk magunk tartalomgyártók, nemcsak passzív fogyasztói a tartalmaknak, miképp tegyük ezt etikus módon. Mindezeknél viszont napjainkban fontosabbnak, sürgetőbbnek látszik a kimondott fogyasztásra, a tudatos médiafogyasztásra utaló jelentés. Ez pedig tudást jelent, készségek, attitűdök kialakítását, amelyek birtokában megvédhetjük magunkat a manipulációtól, a félrevezetéstől.
Ha visszatérünk napjaink legsúlyosabb társadalmi problémáira – a járványra és a háborús helyzetre –, akkor szemléletes példáit láthatjuk annak, hogy a médiában megjelenő tartalmak mennyi ellentétes, egymásnak gyökeresen ellentmondó információt közvetítettek számunkra. A döntést, hogy mit fogadunk el és mit nem, mit terjesztünk mi magunk is a közösségi médiában és mit nem, nehéz meghozni. Az alapvető nehézséget ilyen helyzetben az okozza, hogy nem voltunk/vagyunk felkészülve az ilyen eseményekre, maguk a hatóságok is meglehetősen ellentmondásos intézkedéseket hoztak, az érintett szakmabeliek számára is ismeretlen feladatokat rótt a helyzet kezelése (pl. a koronavírus-járvány esetében). Kiszolgáltatottnak, tehetetlennek, védtelennek érezzük magunkat, és gyanakvással fogadjuk a hivatalosságok felől érkező magyarázatokat.
A bizonytalanságokkal teli szituációban keressük a biztosnak tűnő válaszokat, az egyszerű, könnyen érthető magyarázatokat, és ez a törekvésünk kiszolgáltatottá tehet bennünket a manipulatív információkkal szemben. A szakértők ilyenkor néhány használható tanáccsal szolgálnak nekünk, miképp figyeljünk fel az álhírekre, mikor kezdjünk gyanakodni, hogy a magyarázatként elénk tárt történet valójában nem más, mint összeesküvés-elmélet, amelynek semmi köze a jelenséget kiváltó valódi okokhoz. Néhány példa ezekből a tanácsokból, eszközökből. Figyeljünk például arra, hogy mennyire hiteles az adott információ forrása. Ma már vannak olyan, egyre bővülő listák, amelyek az álhírgyártó oldalak nevét tartalmazzák. A túlságosan szenzációhajhász címek is gyanút keltőek, hisz ezek épp azt akarják elérni, hogy rájuk kattintsunk. A szövegekhez mellékelt képek esetében is érdemes odafigyelni: mennyiben kapcsolódik a szöveghez, vajon a szövegben megfogalmazott hírt illusztrálja-e, vagy teljesen máshonnan származik. Az is gyanút keltő, ha a kép túlságosan drasztikusan akar hatást gyakorolni az érzelmeinkre. Érdemes utánanézni a szerzőnek is, az álhírek esetében az is gyakori, hogy nem is tüntetik fel a szerző nevét. És ami a legnehezebb: próbáljunk magunkba nézni, akár kissé szigorúan is. Vajon nem azért adunk-e néha hitelt a megbízhatatlan forrásból származó információknak, mert azok megerősítik eddigi vélekedésünket? Ez a legnehezebb feladat, hisz olyan esetekben, amikor épp bizonyosságra törekszünk, nem szívesen találkozunk eddigi nézeteinket megkérdőjelező információkkal. De megéri, hogy néha éljünk ezekkel az eszközökkel. A kritikus gondolkodás segíteni fog abban, hogy tudatos médiafogyasztókká váljunk.
Bodó Julianna antropológus, médiakutató
Az írás rövidebb változata megjelent a Vasárnap hetilap 2022/22-es számának Fókusz-összeállítása részeként.
