A Katolikus Magyar Bibliatársulat április 25-28. között Gyimesfelsőlokon szervezte meg tinitáborát, a GRUND-ot 24 résztvevővel, akik Nagyváradról, Marosvásárhelyről, Szabédról, Ditróból, Csíkszentdomokosról és nem utolsó sorban a Gyimesekből érkeztek. Az első este ismerkedős játékokkal kezdődött. Érdekes volt, hiszen mindenki a társát úgy mutatta be, mintha ő saját maga lenne. Jó hangulatban indult a tábor, mint mindig.
Az első nap imával és tornával kezdődött. A délelőtt folyamán a gazdag fiú történetét olvastuk el (Mt 19,16-22), amely a mindennapi életünkre döbbentett rá. A történetben egy ifjú elment Jézushoz, és arról kérdezte őt, hogy mit tehetne annak érdekében, hogy elnyerje az örök életet. Jézus válaszában fokozatok rejlenek, megpróbáltuk ezeket felfedezni, megérteni és aktualizálni. Az első az Istennel való kapcsolat, ez az alapja mindennek (a Grund), de erről Jézus most nem beszélt. A következő lépésben Jézus a tíz parancsolatból kiválaszt ötöt, amelyek az emberi kapcsolatokról szólnak és a főparancs második felével egészíti ki. De az ifjú azt mondja, ezeket mind megtartotta. Jézus ekkor egy magasabb szintre hívja meg az ifjút, és általa minket is. Azt kéri, hogy mindenét adja el, és ossza szét a szegények között. Szabadságot kér tőlünk, azt kéri, hogy ragaszkodások, függőségek nélkül éljünk. És arra kér, hogy kövessük őt! Az ifjú erre képtelen volt, mert nagy vagyona volt, de mi megtehetjük!
Két csoportra osztva beszéltük meg a szentírási részt, azután az említett parancsokat kettesével kielemeztük. Mindenki az új felfedezéseiről beszélt: A „ne ölj“ parancsolatnál megtanultuk, hogy nemcsak szó szerint tudunk ölni, hanem mások lelki világát egy rossz, bántó szóval is tönkre lehet tenni. A “ne lopj!” parancsolattal nemcsak úgy lehet megkárosítani a másik embert, hogy elveszed tőle, ami az övé, hanem úgy is, hogy nem adod meg neki, amivel tartozol neki. Megtanultuk, hogy tisztelnünk kell szüleinket, és azt a szakadékot, ami közöttünk kialakult tettekkel és kommunikációval tudjuk áthidalni. Arról is beszéltünk, hogy testünk a Szentlélek temploma, és úgy kell éljünk, hogy Istennek jó lakhelyet biztosítsunk. A „ne tanúskodj hamisan” parancsolatnál arra jöttünk rá, hogy Istenben, az igazságban kell legyünk ahhoz, hogy igaz életet éljünk. A főparancsnál a legfontosabb a szeretet mértéke, amelyet Jézus teljesített be a legtökéletesebben, és ebben ő segíthet minket a leginkább.
A beszámolón egy szerepjátékban mutattuk be a parancsolatokat, majd mottót választottunk: „Maradj szeretetben!”, ami az egész táborban figyelmeztetett minket arra, hogy jobban egymásra tudjunk figyelni. Délután a nagy focimérkőzés után kirándultunk, itt még jobban megismertük egymást. Este kiértékeltük a napot, mindenki elmesélte, mi tetszett neki a legjobban, és hogyan tudott szeretetben maradni. Az estét imával zártuk.
Második napunk szintén imával és tornával indult, hálát adtunk a jó időért és az együttlétért. Délelőtt kirándulni mentünk a Bagolyvárhoz. Útközben azt a feladatot kaptuk, hogy válasszunk egy párt, és meséljük el neki, hogy életünk során milyen fájdalmak értek, majd egy madzagra kötöztünk bogokat annak függvényében, hogy mikor történtek azok. Azt is elmeséltük, hogy mi segített minket abban, hogy ezeken a mélypontokon tovább lépjünk, hiszen akár embertársaink, akár egy tőlük kapott jó tanács ad erőt, ez mind Istentől való, ő küldi nekünk az erőt, ő segít minket a nehéz időkben. A visszafelé úton egy szimbólumot hoztunk magunkkal, ami az örömre, a reményre, az Istennel való kapcsolatra emlékeztet. A házhoz visszaérve ezeket bemutattuk, majd elolvastuk az emmauszi tanítványokról szóló szentírási részt (Lk 24,13-35), amely a Feltámadottal való találkozásról szólt. A tanítványok annyira szenvedtek, hogy nem voltak képesek felismerni Jézust, viszont ő bizalmukba férkőzött, meghallgatta őket, majd megmagyarázta az írásokat. Miközben a tanítványok őt hallgatták “lángolt a szívük”, viszont csak a kenyértörésben ismerték fel Jézust. A tanítványok még abban az órában visszaindultak Jeruzsálembe, és megosztották örömüket a többiekkel. Sokszor, ha valami nagyon fáj nekünk, nem vesszük észre Jézust, aki pontosan átérzi a fájdalmunk, és nem hallgatunk embertársainkra, akik segíteni próbálnak nekünk. Isten mindig ott van velünk, és ezt soha nem szabad elfelednünk. A mélypontokon csak úgy tudunk továbbjutni, ha nyitunk Isten felé, és megpróbálunk kilépni a komfortzónánkból. Ha nagyon szomorúak vagyunk, fontos, hogy nyissuk fel szemünket, mert mindig van kiút, hisz minden rossz után jön valami jó, Isten mindig ott van és segít minket. Aztán rádöbbenünk mi is: „ Hát nem lángolt a szívünk…?” Majd megoszthatjuk örömünk barátainkkal, családtagjainkkal.
A délután a szentmisében (Berszán atyával) felajánlottuk az életünket, fájdalmainkat, a délelőtti madzagokat, majd csoportokra osztva beszéltük meg az utat a szomorúságtól az örömig, vagyis Jeruzsálemtől Emmauszig és vissza Jeruzsálembe, a közösségbe. Estére minden csapat vicces színdarabbal készült, ami a táborban elhagzottakról szólt, ezután táncoltunk, csapatjátékokat játszottunk, és mielőtt nyugovóra tértünk volna együtt elénekeltük az esti imát. Mindenkinek nagyon jó és tanulságos napja volt.
Utolsó nap elolvastuk a Mt 19,21-30-at, és mindenki elmondta, mi érintette meg őt. Megértettük, hogy az örök életet csak úgy érhetjük el, ha szabadok vagyunk mindentől, és életünk útján Jézust követjük. Akik mindenüket odaadják a szegényeknek, elnyerik az örök életet. Megtanultuk, hogy sok elsőből lesz utolsó, és sok utolsóból első (vö. Mt 19,30).
Indulás előtt mindenki elmondta, mit értett meg a táborban, és hogyan fogja őt ez az elkövetkezendő időben segíteni, majd hálát adtunk Istennek mindenért, amivel a napokban gazdagodtunk.
Várjuk a nyári találkozást!
Ferencz Sarolta Antónia IX. osztályos csíkszentdomokosi diák
Magos Orsolya
