Andrea Mantegna a korai reneszánsz egyik legkiemelkedőbb alakja. Érdeklődésének középpontjában a római és görög művészet állt. Kortársaihoz hasonlóan hatalmas gyűjteményre tett szert az ókor remekeiből. Ezek hatására kezdte el tanulmányozni a perspektivikus szerkesztést, amelyet fokozatosan fejlesztett és beépített alkotásaiba. A perspektíva felhasználásával és tökéletesítésével az illuzionisztikus festészet mesterévé vált. Olyan térhatásokat hozott létre, amelyek addig elképzelhetetlennek tűntek. Az egyik ilyen alkotása a Krisztus feltámadása.
A Tours-i Szépművészeti Múzeum gyűjteményéhez tartozó alkotás 1457–1459 között készült el. Az olajfestmény megszerkesztésénél a művész egyfutópontos perspektívát alkalmazott, amelynek középpontja Krisztus személye. A sírból kilépő diadalmas Jézus alakját dicsfény és angyalok veszik körül. A sziklatömbből, amelybe a sírhelyet vájták, zöldellő fák hajtanak ki, jelezve ezzel az új élet sarjadását. Jézust a feltámadás attribútumaival ábrázolta a festő, ezek a fehér lepel, a fehér alapon vörös kereszttel ellátott zászló és a diadalmas kéztartás, amellyel felfele, az égre mutat.
Dicsőséges alakját még inkább kiemeli az őt körülvevő katonák esetlensége és döbbentsége. Az alakok, ruházatukat tekintve különböző rangú, nemzetű és beosztású emberek, de egységet képeznek abban, hogy mindannyian Krisztusra figyelnek. Ezen mozzanat számunkra talán azt üzenheti, hogy amikor a Feltámadottal találkozunk, mi is egységet alkothatunk, nemzettől, fajtól vagy világnézettől függetlenül.
Portik Noémi, M. Klarissza nővér
Az írás megjelent a Vasárnap 2022/16-os számában.
