EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Az apostolok kiválasztása után Jézus lejött a hegyről, és egy sík terepen megállt. Rengeteg tanítvány sereglett köréje, és hatalmas tömeg vette körül egész Júdeából, Jeruzsálemből, valamint a tiruszi és szidoni tengermellékről.Ekkor tanítványaira emelte tekintetét, és megszólalt:„Boldogok vagytok, ti, szegények, mert tiétek az Isten országa. Boldogok vagytok, akik most éheztek, mert jutalmul bőségben lesz részetek. Boldogok vagytok, akik most sírtok, mert sírástok nevetésre fordul. Boldogok vagytok, ha gyűlölnek titeket az emberek, kizárnak körükből és megrágalmaznak, s neveteket, mint valami szégyenletes dolgot, emlegetik az Emberfia miatt. Örüljetek, ha majd ez bekövetkezik, és ujjongjatok, mert nagy jutalomban részesültök a mennyben. Atyáik is így bántak a prófétákkal. De jaj, nektek, gazdagok, mert már megkaptátok vigasztalástokat. Jaj nektek, akik most jóllaktatok, mert éhezni fogtok. Jaj nektek, akik most nevettek, mert sírni és jajgatni fogtok! Jaj nektek, ha az emberek hízelegnek nektek! Hisz atyáik is így tettek a hamis prófétákkal.”
Lk 6,17.20-26
Boldogok vagytok, ha gyűlölnek benneteket az emberek, kizárnak körükből és megrágalmaznak, s neveteket, mint valami szégyenletes dolgot, elvetik az Emberfia miatt.
Ha ezt a mondatot halljuk, úrrá lesz rajtunk egyfajta zsigeri tiltakozás. Milyen boldogság rejtőzhet a gyűlöletben, az üldözésben, a szenvedésben? Talán nem árt elgondolkodni ezen a tiltakozáson, talán nem árt szembenézni azzal a ténnyel, hogy mennyire ingoványos talajon áll mindaz, amit mi a jézusi szavakkal ellentétben boldogságunk alapjának gondolunk.
Az emberek értelme és viselkedése egész másképpen működik akkor, ha a nyilvánosság előtt kell érvényesíteniük magukat, mintha csupán az igazságot keresnék. Magyarán egy tudós, aki azon ténykedik, hogy egy matematikai, biológiai vagy egyéb problémát megoldjon, az igazságot keresi. Ha azonban el kell adnia a könyvét, ha meg kell győznie a világot arról, hogy felfedezése eget rengető, vagy ha netán államelnök akar lenni, egy teljesen más regiszterben fogja a stratégiáját felépíteni. Nem az igazságot, hanem a sikert, az elismerést keresi.
De nem annyira valóságtól elrugaszkodott ez a példa, mint amilyennek tűnik. Képzeljük csak el, hogy születésünk előtt választhatunk. Úgy tennék fel nekünk a kérdést: jó és igaz ember akarsz-e lenni, akit majdnem mindenki gyűlöl, vagy inkább azt szeretnéd, hogy minden áron sikeres és elismert légy (csalások, hazugságok, túlzások árán is), de mindenki szeret és magasztal majd? Ha őszinték vagyunk, a második opció lenne a kecsegtető.
Az emberek erkölcs (jóság), politika (hatalom) dolgában inkább szeretik a látszatot, mint a valóságot. Philip Tetlock, egy Kanadából származó gondolkodó egy szemléletes képpel írja le az emberi viselkedést ezen a téren. Úgy működünk, mint egy választási kampány stábja.
Először is mindenkiben van egy titkos mérleg – az emberek véleménye emeli vagy csökkenti ezen az értéket. A mérleg önmagunk értékét jelzi – naponta, hetente súgja, hogy értékes vagy, illetve semmit sem érsz. De a mérleg mutatóját a mások véleménye mozgatja. Ezért végeznek rengeteg közvélemény-kutatást a politikusok is.
Másodszor, mint minden stábnak, nekünk is van egy személyes szóvivőnk. Ennek az a feladata, hogy állandóan igazolja és dicsérje döntéseinket, bármennyire is elhibázottak voltak. Ezt mi a saját döntéseinket magyarázó, igazoló magatartásunkkal szoktuk megoldani – még ha tudjuk is, hogy tévedtünk. Ez viszont (harmadszorra) annyira megszépíti a saját énképünket, hogy mi magunk is elhisszük a kisminkelt hazugságot. Megnyugtatjuk magunkat, hogy jól döntöttünk. Ennek van egy köztes mozzanata: nem leszünk szigorúak magunkhoz, nem úgy tesszük fel a kérdést: el kell hinnem ezt nekem?, hanem sokkal inkább: el lehet ilyesmit hinni? A kötelességből fakadó hiedelemmel szemben tiltakozunk, nemet mondunk, de a lehetőségként felkínált hiedelmekkel szemben (főleg, ha az még hasznunkra is van) hamar kibékülünk.
És utolsó mozzanatként ott van a nyájszellem. Ha egy valakinek a véleménye eltér a csoporttól, amelyikbe tartozik, nagy erőfeszítésébe telhet, hogy egyáltalán előhozakodjon vele. A szégyenérzetünk, a félelmünk sok esetben erősebb annál, mint amennyire az igazat akarjuk. Inkább alkalmazkodunk, mert ösztöneink azt súgják: nem jó kitaszítva lenni.
Mindezek után talán érthetőbbé válik, amit Jézus mond. A jóság és igazság szenvedésekkel van tele. De boldogok, akik megszabadulnak saját kampánystábjuk színjátékától, és hűek maradnak az Ember Fiához.
László István székelyszenttamási plébános
