Aznap más is került az asztalra. Kávé. Az a finom, mély aromájú. Buborékos víz. Jéghideg, bizsergető. És színpompás koktél. Érzelmi. A léleké. Nem is az asztalra került, hanem a szobába. Nem is a szobába, hanem a levegőbe. Abba az éteri közegbe, ahol jönnek-mennek az érzelmek, szabadon kószálnak a gondolatok. Oda, ahol mindent értünk, mégis mindent letagadunk. Itt ért bennünket az érzelmi koktél. Mint váltózuhany. Emócióbomba. Amelyet engedtünk felrobbanni. Nem magától ért, és nem magától durrant. Az ember néha tudattalanul (?) megkeresi azokat, akik felrobbannak helyette. Aztán pislogva szemléli magát a szilánkokban. Bátrak a művészek, mert robbantgatnak. Hősiesek a kávézótulajdonosok, mert megkockáztatják: égbe röpül a kávéház. (Talán éppen ott a helye?) És merészek a befogadók, a művészetpártolók, -kedvelők, -szeretők, (szak-) értők vagy nem értők, mert kiteszik magukat az explóziónak. Önként és élvezettel. Empatizálva szippantják magukba a melankóliát. Megadják magukat a rímek pajkos játékosságának, szaggatott indulatoknak, romantikának, kapaszkodó félelmeknek, fájdalomnak, a bizonytalanság káoszának. Majd az átrendeződésnek és a csöndes lecsitulásnak.
Bertóti Johanna dalszerző-énekes, költő és Ila Gábor zenész, zeneszerző, rádiós erről finomabban, filomélázóbban fogalmaztak. Hangulathullámvasútnak nevezték. Koncertet ültettek rá. Az első nyilvánosat. Johanna lírai dalszövegeire alapozták. Régen dédelgetett álom és több hónapon át érlelt együttműködés teljesedett ki, amikor megalapították a Filoméla duót. Bemutatkozó koncertjüket a marosvásárhelyi Gemma Book Caféban tartották. Kis közönségnek. Barátinak. Intimnek. Bensőséges volt a hangulat, emberközeliek a művészek. Olyanok, akik a hétköznapok valóságát őszintén élik, művészetükben tükrözik, átlényegítik, emelik. Egyedi hangvételű, hangzásvilágú és hangulatú zenés-verses összeállítást hallhattunk, sajátosan önazonos előadásmódban.
A koncert tizennégy dala valódi érzelmi hullámvasúton röpített át bennünket. Önmaga komolyságát meghazudtoló könnyedséggel szólt a Kész depresszió, azt követte a Kávézós dal játékos randi-izgalma, humora. Feszültséget keltett a blues stílusba bújtatott Álmatlanság keserédes ambivalenciája, a ritmikus strófák és jólnevelt rímek mögött az önirónia. „Nincs megérkezés, csak újrakezdés, (…) / Minden fékezés az egészben egy rész (…) / Minden napod tízmillió részletkérdés” – dúdolt az idő körkörösségéről, kapcsolatról, létről az Alpok finom melódiája. Dzsesszes eleganciával hullámzott az Autóstop lírai szépségű dala, amely a túlvilág és a szerelem témáit egy időben hordozta. Lágy melankóliával lopakodtak a Kérdések, puhán, nesztelenül, kíváncsian tapogatózva a kedves és a túlvilág titkai után. A romantikus hangzást a B oldal című dal lassú fájdalommal váltakozó, ritmikus pulzálása váltotta föl, a szakítás kiüresedettségét az egy szuszra kidühöngött ráolvasás. Selymes dallammal úszott vissza a térbe az Idegen, Johanna létkérdéseket (is) feszegető, mély értelmű költői szerzeménye. A hely-, az otthon- és az önkeresés témáit vitte tovább a Kell egy hely című dalban, és tartott bennünket szomorkás, mégis elgondolkodtatóan édes lelkiállapotban. A tangó szenvedélye, az arabos dallamáramlatok titokzatossága és a magyar népdalok ösztönös, elemi erővel feltörő őszintesége keveredett az Őszülök című énekben. Ez a merész műfajfúzió a népi csujogatások ősi elevenségét könnyed humorral ötvözte, és olyan feszültséget keltett, amely vastag vonallal húzta alá az idő múlása fölött érzett dühöt és öniróniát. A túlvilág motívumát szemlélte gyöngéden az Eső után című gyönyörű dal öröklét felé mutató, poétikus nyugalma. Mérleg következett, Ila Gábor szerzeménye, Johanna könnyed soraival, amely az elhangzott dalok szintéziseként kiegyensúlyozta a korábban keltett érzéseket a hallgatókban.
„Beköltözni oda, hol a falak kékek, / hol megértik, hogyha madárul beszélek” – énekelte búcsúzóul Johanna, Gábor mindvégig ráérzően jelen lévő zenei kíséretében. A madár mint zenei szimbólum mindig fontos volt Johanna számára. Talán éppen ezért bukkant föl az utolsó dalban, és ezért viseli az együttes is a Filoméla nevet, a görög mitológia egyik női alakjáét, akit nehéz sorsának útján az istenek végül madárrá változtattak. Etimológiai szempontból a fülemüle szavunk a latin philomelából ered. Ennek előzménye a görög philoméla, amelynek jelentése: az ének kedvelője.
Az írás megjelent a Vasárnap 2026/35. számában.
Fotók: Fehér Csaba
