Giotto di Bondone Assisi felső templomában található monumentális freskóciklusának 20. jelenete, a Szent Ferenc siratása a klarisszák által című alkotás, a ferences rend korai történetének egyik legmeghatóbb, lírai epizódját ábrázolja. A történet szerint a szent holttestét Porziuncolából Assisibe szállító menet megállt a San Damiano-kolostornál, hogy Szent Klára és szerzetesnővérei utoljára búcsút vehessenek lelki atyjuktól. Klára ugyanis, mint a ferences lelkiség első női követője, az első rend tagjaival ellentétben szemlélődő életet élt, ezért nem mehetett el személyesen elbúcsúzni Szent Ferenctől.
A kompozíció építészeti háttere kulcsfontosságú, hiszen szimbolikus jelentéssel bír. A jelenet a San Damiano-templom homlokzata előtt játszódik, annak a helynek a kapujában, amelyet maga Ferenc épített újjá, és ahol Klára közössége élt. Giotto forradalmi, proto-reneszánsz téralkotása abban mutatkozik meg, ahogyan az épület díszes, kozmata márványberakásos, loggiás architektúrája kézzelfogható térbeli mélységet és ünnepélyes keretet biztosít az eseménynek.
A kompozíció fókuszpontjában Szent Klára áll, aki mélyen a ravatal fölé hajol, karjaival átöleli Ferenc holttestét. A nővérközösség gesztusai szintén mély megrendültségről tanúskodnak. Giotto a kollektív fájdalmat a szent iránti tisztelettel övezi, így az alkotáson egyszerre jelenik meg a csodálat, a hit és a gyász. A holttestet kísérő, fáklyákat tartó tömeg nyugodt testtartása ugyancsak tiszteletet fejez ki. A háttérben egy fehér ruhás alak fára mászva igyekszik jobban látni az eseményeket. Ez a részlet Zakeus történetét idézheti fel, aki hasonló módon szerette volna meglátni Jézust. Giotto értelmezésében a jelenet így ismét egy határozott párhuzamot rajzol Ferenc és Krisztus alakja között.
Portik Noémi, M. Klarissza nővér
