A történelmi Tirol tartomány területe napjainkban Ausztria és Olaszország részét képezi. Ugyanakkor nem csupán ezt a régiót hívják így. Található egy hasonló nevű település a mai Dél-Tirolban, Olaszországban, amely a 11. században a Tiroli grófság székhelyeként szolgált, és gyakorlatilag az egész tartomány névadója lett. Van továbbá két helység Dél-Amerikában is: Dorf Tirol Brazíliában és Puerto Tirol Argentínában. Mindkettőt tiroli telepesek alapították, csakúgy, mint a bánsági Tirol falut 1810-ben, amelyet németül Königsgnadként, magyarul szó szerinti fordításban Királykegyeként is ismernek.
A szülőföldjüket elhagyók nem sok mindent tudnak magukkal vinni. A tiroliak is csak kevés személyes holmival indultak új hazájuk felé, elhozták azonban szívükben a reményt, az elszántságot, a kitartást és bizalmukat pártfogójukban, a Segítő Máriában, akinek ikonját a templomuk becses kincseként őrizték. Otthon, Tirolban, de gyakorlatilag az Alpok egész térségében a Mariahilf (magyarul Segítő Mária) kegyképet tisztelték a legjobban, amely a Szűzanya és a gyermek Jézus közötti nagyon bensőséges viszonyt örökíti meg. Ugyanakkor a Maria hilf! – Mária, segíts! valójában könyörgés is.
Történelmi háttér
Az 1789-es francia forradalom után Európa monarchiái – köztük a Német-római Birodalom – attól tartottak, hogy a forradalmi eszmék átterjednek a saját területeikre is. Napóleon, aki a francia forradalom hadvezéréből Franciaország császárává emelkedett, több hadjáratot indított a Habsburgok ellen, hogy megerősítse Franciaország európai befolyását. Tirol ekkor az Osztrák Császárság része volt, és fontos stratégiai terület: átjáró Észak‑ és Dél‑Európa között, az Alpokon át. Aki a hegyek közé ékelt tiroli tartományt birtokolta, az ellenőrzése alatt tarthatta az Alpok legfontosabb észak–déli közlekedési útvonalait, amelyek Németországot és Ausztriát kötötték össze Észak-Itáliával. Napóleon itáliai hadjáratai során Franciaország fennhatósága alá vonta Észak-Itália jelentős részét, és ezzel közvetlenül Tirol határához ért. 1805‑ben, az austerlitzi csatában a francia hadvezér legyőzte az orosz–osztrák hadsereget, és a pozsonyi békében (1805) Ausztria kénytelen volt Tirolt átadni Bajorországnak. Korlátozták a hagyományos egyházi gyakorlatokat, csökkentették a helyi autonómiát és új adóterheket róttak a lakosságra – ráadásul mindezek mögött ott állt a francia császár hatalma. A helyiek azonban továbbra is hűségesek maradtak a Habsburgokhoz, ezért 1809-ben fellázadtak. A felkelést Andreas Hofer vezette, és kezdetben sikeres volt, azonban Napóleon visszaküldte csapatait, és leverte a lázadást. Hofer kivégzése után számos, a felkelésben részt vevő vagy a Habsburgokhoz hű tiroli család elhagyta szülőföldjét. Közülük többen, valamint más tiroli családok is, a Bánságba települtek, ahol a bécsi udvar új megélhetést és földet biztosított számukra, így új életet reméltek.
Az új hazában
Arról, hogy milyen volt az új élet a Bánságban – a mai Krassó-Szörény megyében –, többet megtudhatnak az érdeklődők Ferdinand Hirn Die Gründung der Tiroler Kolonie Königsgnade im Banat című kötetéből, amelyben a szerző átfogó alapossággal írja le Königsgnade település megalapításának körülményeit, több oldalt szentelve a történelmi háttérnek, valamint a kialakult helyzetnek, amely a tiroliak elmeneküléséhez vezetett.
A kezdetekre vonatkozóan ez olvasható: „Az 1810. szeptember 1-jei császári határozatban … Az uralkodó minden hatóságot arra kötelezett, hogy a tiroliak letelepítésére a legnagyobb figyelmet fordítsák; elrendelte 30 ház felépítését Füzes község területén, … továbbá 50 forintos útiköltség-előleget, valamint az első berendezési tárgyak beszerzésére személyenként 100 forint támogatást utalt ki. Ezt azonban csak akkor kellett kifizetni, amikor a telepesek megérkeztek rendeltetési helyükre. … Ezután a magyar Udvari Kamara parancsot kapott arra, hogy a Temesi Kamarai Igazgatóság útján azonnal kezdjék meg 30 ház építését; ezeket döngölt földből kellett felhúzni, és tiroli stílusban kellett kialakítani; a tiroliaknak ehhez segédmunkát kellett végezniük.” Az első tiroliak, akik „felfedezőútra” érkeztek a Bánságba, két nagy tekintélynek örvendő férfi, Speckbacher és Thalguter volt. A hatóságok „tekintettel a kérvényezők jó szándékára, támogatandónak ítélték azt a további kívánságot is, hogy mielőbb kezdjék meg egy templom, egy katolikus plébániaház és egy iskola felépítését; megjegyezve, hogy ez a kötelezettség egyébként is a földesurat terheli, aki ezért a kegyúri jogot is gyakorolhatja. … Csaknem fél évvel azután, hogy a telepítéssel kapcsolatos kérdések rendeződtek, az első tiroliak elindultak új hazájuk felé; sorsuk valóban megrendítő volt. A kényszerű hosszú várakozás Budán gyorsan felemésztette azt a csekély útiköltség-előleget, amelyet Bécsben kaptak; ezért a magyar Udvari Kamara kifizette számukra a 30 forintos második részletet is, amit az Udvar teljes mértékben jóváhagyott. Azután teljesen kimerülten folytatták útjukat saját erejükből a Bánság felé. 1810 őszén több más személy is követte őket, többnyire fiatal állás nélküli menekültek.”
Az első telepesek nyomorát fokozta a beköszöntő tél. Ezért „Karl Richter kamarai tisztviselő Dettán úgy próbált segíteni, hogy a helyi német alattvalóknál szállásolta el és élelmeztette őket. Bár ellátásukra napi 30 krajcárt utaltak ki, a hivatalnok emellett minden erejével azon igyekezett, hogy az elszegényedettek számára valamilyen kereseti lehetőséget is biztosítson. Az emberek azonban éppen akkor érkeztek meg, amikor a tél már küszöbön állt; megfelelő munkalehetőség csak ritkán akadt, ezért a hontalanok nyomorúsága napról napra fokozódott. … A rendezetlen életkörülmények és az idegen éghajlati viszonyok károsan hatottak az érkezők egészségére. Franz Jäger dettai sebész dicséretre méltó buzgalommal gondozta a betegeket.”
Mint azt az 1920-ban megjelent kötet végén a szerző megjegyzi, „Csak 22 család maradt Königsgnade településen, akik közül a kérlelhetetlen halál egyetlen kivételével mindet elragadta; ma Királykegyén már csak a Zauner család él, akiknek ősei egykor Tirolból vándoroltak be.”
A császár ajándéka: aranyozott kereszt és Mária-kép
Pillantsunk bele egy másik többkötetes munkába, Martin Roos nyugalmazott temesvári püspök Erbe und Auftrag című átfogó sorozatába, ahol a szerző az I, 2b kötetben így ír Tirol / Königsgnad / Királykegye helység megalapításáról: egy település, amelyet hálából neveztek el „a király kegyének”: „Amikor Napóleon kelet felé tartó győzelmi hadjárata során Tirolt is uralma alá vonta, az egész tartomány fellázadt az idegen megszállók ellen. A papság sem maradt távol a küzdelemtől. Napóleon erre egy francia tábornok vezetésével bajor alakulatokat küldött Tirolba, amelyek kegyetlenkedései gyűlöletet váltottak ki a lakosság körében.
Andreas Hofer és Josef Speckbacher vezetésével a tiroliak 1809. április 13‑án fényes győzelmet arattak az innsbrucki Bergisel mellett. A franciák csak nagy nehézségek árán tudtak elmenekülni az „átkozott tartományból” – ahogyan a legyőzöttek látták –, vissza Bajorországba. Andreas Hofer azonban 1810 januárjában fogságba esett, és február 19-én Mantova várárkában kivégezték. A bécsi békeszerződésben (1809) – amely az osztrákok számára igen kedvezőtlenül alakult – a császár Tirolt is kénytelen volt sorsára hagyni. Hofer hívei Josef Speckbacher vezetésével I. Ferenc császártól magyarországi letelepedési helyet kértek, amit meg is kaptak. Hosszabb keresgélés után a tiroli menekültek a bánsági Krassó vármegyében, Doklény, Krassófüzes és Bényes között fekvő terület mellett döntöttek, amelyet hálából Königsgnad-nak, Királykegyének nevezték el. Az első családok 1810 kora nyarán telepedtek le itt, majd ugyanazon év késő őszén és 1811 tavaszán újabbak követték őket. Ez utóbbiakkal érkezett Matthäus Johannes Stueffer plébános is, aki rejtekhelyéről előbújva szintén az emigráció mellett döntött, és öccsével, Aloys-szal – aki hadnagyként szolgált a császári hadseregben – együtt jelent meg Königsgnadban. Matthäus lett a település első plébánosa, öccse pedig a falu biztonságáért felelt. A császár jóindulattal fordult a telepesek felé, és az illetékes hatóságokat arra utasította, hogy a menekülteknek a lehető legnagyobb támogatást nyújtsák. A császári audiencián az uralkodó egy aranyozott fakeresztet ajándékozott a tiroli híveknek, benne egy keresztereklyével; a helyi hatóságok pedig egy Segítő Mária‑kép másolatát adományozták annak a kis fatemplomnak, amelyet hamarosan fel is építettek. Mindkettő ma is megtalálható Königsgnad templomában. A tiroliak azonban nem maradtak sokáig. Amikor a politikai viszonyok ismét megszilárdultak, sokan visszavándoroltak régi hazájukba. Stueffer plébános 1818 elején megkapta a temesvár-józsefvárosi plébániát, ahol még 42 éven át, haláláig szolgált. A tiroli hívek nagy része követte őt, és a Temesváron található Tiroler Gasse-ban, Tiroli utcában (ma Ciprian Porumbescu utca) a későbbi Erzsébetvárosban telepedett le.” Ugyanitt a szerző, Martin Roos ny. püspök megjegyzi, hogy Lonovics József püspök első vizitációs útja alkalmából 1838. augusztus 18-án felkereste Tirol települést is.
Mi pontosan a Mariahilf vagyis Segítő Mária képtípus?
A Segítő Mária‑kép egy ikonográfiai típus, amelynek eredeti és legismertebb darabja idősebb Lucas Cranach (1472–1553) festő műhelyéből származik. Cranach a német reneszánsz egyik központi alakja, Albrecht Dürer kortársa, a szász választófejedelmek udvari festője volt. Műhelye Wittenbergben működött. A Mariahilf (Segítő Mária) nem egyetlen kép, hanem egy típus, amelyet Cranach és műhelye több változatban is megfestett. A kompozíció egyszerű, tiszta, ikonszerű, és könnyen másolható, ezért terjedt el gyorsan. A legismertebb Mariahilf-ábrázolás az innsbrucki székesegyházban található, és ennek másolatai terjedtek el Tirol egész területén, valamint a tiroli telepesek új hazáiban is. A kép jellegzetessége, hogy a Szűzanya félprofilban vagy enyhén oldalra fordulva tartja karján a gyermek Jézust, aki szorosan Máriához simul, és megérinti az arcát. A színek: mélykék ruha, vörös palást, fehér fátyol – a Szűzanyára utaló klasszikus színek.
Az új hazába induló telepesek számára a tiroli tartományi székhelyen, Innsbruckban őrzött Mária-kép az identitásukat hangsúlyozta, számukra a régi otthont jelképezte. A tiroli Segítő Mária-kép az eredeti barokkos másolata, jellemző rá a melegebb színvilág, lágyabb arcforma, érzelemdús tekintet.
Hasonló Segítő Mária-ábrázolás található a Szent György-székesegyház Szent József mellékoltárán is, díszes, aranyozott barokk keretben. Erről Martin Roos nyugalmazott temesvári püspök Die Kathedrale zum hl. Georg zu Temeswar (A temesvári Szent György-székesegyház) című művének első kötetében így ír: „Az oltáron a Segítő Mária kegyképe áll, kiválóan megmunkált keretben, amelyen Mária monogramja és sugárkoszorú látható. A passaui eredeti kegykép előtt I. Lipót császár keresett és talált menedéket és segítséget Bécs 1683-as török ostroma idején.
Felajánlott érmék és érmek
A királykegyei templom Mária-ikonját az idők folyamán megkoronázták, két aranyozott ezüst koronával. Ugyanakkor a tiroliak a templom Segítő Mária‑ikonja elé idővel ezüstpénzeket és érmeket ajánlottak fel hálából és oltalomkérésként.
A 11 érme és érem között található:
- I. Ferenc császár idején (1792–1835) vert pénzérme, amely Magyarországon és a Temesi Bánságban is forgalomban volt.
- 1749-ben vert 30 krajcáros ezüstpénz I. Ferenc német–római császár (Lotaringiai Ferenc István, Mária Terézia férje; uralkodott: 1745–1765) idejéből, In Te Domine Speravi – ‘Benned, Uram, bízom’ felirattal. A pénz forgalmi ezüstpénz volt, de a zsoltáridézet miatt gyakran fogadalmi éremként is használták.
- Ezüstpénz I. Ferenc József császár idejéből a magyar honfoglalás millenniumára: Az ezeréves Magyarország emlékére felirattal, 1 korona értékben.
- Tirol védelmezőinek szánt hivatalos emlékérem II. Ferenc császár portréjával (1790–1805). Felirat: FRANZ II R. K. ERZ. II ZU OEST. GEF. GRAF VON TYROL – II. Ferenc, német–római császár (1792–1806, később I. Ferenc osztrák császár), római császári osztrák főherceg, Tirol hercegi rangú grófja. Ez nem pénzérme, hanem hűség-emlékérem, amelyet Tirolban adtak ki a császár tiszteletére, különösen a francia háborúk idején. A portré alatt szerepel a metsző neve: L. W. WIRT. (Ludwig W. Wirt, tiroli éremművész). Az érem hátlapján a felirat: DEN TAPFEREN VERTEIDIGERN DES VATERLANDES MDCCXCVII = „A haza bátor védőinek, 1797”.
- I. Ferenc József császár 1908-as 5 korona értékű ezüst emlékpénze a császár 60 éves uralkodási jubileumára. Előlap felirata: FRANC IOS I D G IMP AVSTR REX BOH GAL ILL ETC ET AP REX HVNG. Hátlap felirata: 1848 1908 5 COR DVODECIM LVSTRIS GLORIOSE PERACTIS
Segítő Mária oltalma alatt a tiroliak új otthonra leltek a Bánságban. Királykegye története ma arra emlékeztet bennünket, hogy a hitből fakadó bátorság és a Szűzanya iránti bizalom képes új otthont, új kezdetet és új jövőt teremteni — és ez a kegyelemből született örökség ma is köztünk él.
