Nagyszentmiklóson is megtekinthető a csanádi egyházmegye történetéről szóló kiállítás első része

0
21

A csanádi egyházmegye 1030. évi alapításának 1000. évfordulóját 2030-ban közösen ünnepli a három utód- és testvéregyházmegye: a szeged‑csanádi, a nagybecskereki és a temesvári. A jubileumra való lelki felkészülés jegyében az elmúlt évben, Martin Roos temesvári nyugalmazott püspök kezdeményezésére és irányításával, a püspökség összeállította és megrendezte a Millenium Csanadiense MXXX–MMXXX kiállítást. Ennek első részét 2025-ben mutatták be a temesvári Szent György‑székesegyházban, és az egyházmegye első 500 évét öleli fel: a megalapításától egészen 1552-ig, amikor Temesvár vára és a teljes terület török uralom alá került.

Jelenleg a Szent György‑székesegyházban a kiállítás második része tekinthető meg, amely a csaknem két évszázados oszmán hódoltság időszakát mutatja be, azaz az 1552 és 1718 közötti éveket.
Mivel a kollekciót vándorkiállításnak szánták, a táblákat és a tárgyakat tavaly ősszel Szegedre szállították, a Magyarok Nagyasszonya‑székesegyházba. Idén a kiállítás anyaga visszatért a temesvári egyházmegyébe, és Nagyszentmiklóson, az Ávilai Szent Teréz‑plébániatemplomban kapott helyet. A megnyitóra június 7‑én, vasárnap került sor, a 10 órakor kezdődő szentmise után, amelyet Martin Roos nyugalmazott temesvári püspök mutatott be.

Az evangéliumi szakaszt Andó Attila helyi plébános hirdette, aki szentbeszédében a vasárnapi olvasmányok és evangélium két fő gondolatát emelte ki: a hitet és a meghívást.


– Nem minden nemzedéknek adatik meg, hogy az egyházmegye fennállásának ezer évét megünnepelje – hangsúlyozta a megnyitó elején Martin Roos püspök. Ezt követően a nyugalmazott főpásztor ismertette a kiállítássorozat felépítését, amely 2030‑ig, a jubileumi évig minden esztendőben az egyházmegye történetének egy-egy újabb szakaszát mutatja be, különös tekintettel a temesvári, a szeged‑csanádi és a nagybecskereki egyházmegyék közös örökségére. Martin Roos püspök előadásában bemutatott néhány kiemelkedő történelmi személyiséget is, köztük Szent Gellértet, az egyházmegye első vértanú püspökét és védőszentjét, a Deliberatio szerzőjét, valamint Temesvári Pelbárt XV. századi ferences szerzetest, aki több prédikációs gyűjtemény szerzőjeként és szerkesztőjeként tette ismertté Temesvár nevét Európa-szerte. A régmúlt eseményei közül az előadó kiemelte a tatárjárás pusztítását, amelynek nyomait az egresi kolostor romjai is őrzik, valamint kitért a pápai tizedjegyzékek fontosságára, amelyek az első plébániák létezését igazolják.


A szentmisén és a megnyitón jelen volt Dănuț Groza, Nagyszentmiklós polgármestere, valamint a helyi tanács tagjai.
A látogatók számára román, magyar, német és szerb nyelvű ismertetőfüzetek és szórólapok állnak rendelkezésre. A kiállítás keddtől szombatig 9-13 óra között tekinthető meg a nagyszentmiklósi plébániatemplomban, illetve a szentmisék előtt, a liturgikus program tiszteletben tartásával (a szentmise ideje alatt a kiállítás nem látogatható).
Az esemény a nagyszentmiklósi plébánia és a Német Demokrata Fórum helyi kirendeltsége együttműködésében valósult meg.

A temesvári püspökség sajtóirodája