Giotto di Bondone: Szent Ferenc élete freskósorozat 6.

0
14
Giotto di Bondone: Szent Ferenc élete freskósorozat 6. (részlet)

Giotto freskósorozatának következő jelenete Szent Ferenc megtérésének korai szakaszába kalauzol el minket, egészen konkrétan a San Damiano templomába. A Három Társ legendája így írja le Ferenc élményét:

„(…) a Keresztrefeszített képe előtt buzgó imádságba merült. És íme, a feszület megszólalt, s jósággal és szelídséggel ezt mondta neki: »Ferenc, nem látod, hogy házam omladozik? Menj tehát és javítsd meg nekem!«”

Szent Ferenc készségesen engedelmeskedve a felhívásnak, a roskadozó templomot kezdte el újjá építeni. Az életrajzírók hozzáteszik, hogy küldetése tulajdonképpen az egyház megújítására vonatkozott, amit ő csak a későbbiekben értett meg. A jelen kor szemüvegén keresztül teljesen világos számunkra, hogy ez utóbbi volt Szent Ferenc igazi küldetése.

Giotto a jelenetet egy romos templomba helyezi, amely a San Damiano. A hiányzó falrészek betekintést engednek a jelenet bensőségességébe. A kereszt a szentéjben helyezkedik el, az oltár mögött és szemmagasságban Ferenchez viszonyítva. Ferenc karja kitárt, így befogadásra kész Isten üzenete iránt. Rózsaszín ruhája az örömet jelképezi, amelyet az esemény gyújtott a szívében. Mivel nem szerzetesi ruhában van, feltételezhető az életrajzhoz képest kezdeti esemény. A szentély apszisának kékes zöldes árnyalata a földet juttathatja eszünkbe. Szent Ferenc ezen története minden Istennek szentelt ember hivatását idézi elénk, akiket megszólított az Úr és válaszoltak erre a hívásra. Ferenchez hasonlóan ők sem tudták, hogy tulajdonképpen mire is szól a küldetésük, de ennek ellenére tették azt, amire a szívük és a körülmények hívták.

Portik Noémi, M. Klarissza nővér