Assisi Szent Ferenc boldog halálának, tranzitusának 800. évfordulója alkalmából a Hargita Népe havonta közöl írásokat, amelyek a tranzitus lelki és történeti jelentését járják körül. A sorozat célja, hogy különböző nézőpontokból mutassa be az átmenet, az elengedés és az Istenre hagyatkozás ferences tapasztalatát.
Assisi Szent Ferenc Olaszországban, Assisi városában született, gazdag kereskedőcsalád gyermekeként. Ifjúkorában gondtalan életet élt, szeretett mulatni, barátokkal időzni és ünnepségeken részt venni. Híres volt jókedvéről és társaságkedvelő természetéről. Apja, Pietro Bernardone, a kereskedői életben látta fiát, és azt remélte, hogy ő is követi majd a családi mesterséget. Ferenc fiatalon katonának jelentkezett, és részt vett Assisi és Perugia közti konfliktusokban is , de hamarosan megsebesült és hadifogságba került. Ez az élmény mélyen megrázta, és elkezdett az élet értelmén, a szegénységen és az Istennel való kapcsolatán gondolkodni. Hazatérve egyre inkább távolodott a világ dolgaitól, s kezdte felismerni az egyszerű élet és a szolgálat értékét. Ezek a tapasztalatok készítették elő azt a belső átalakulást, amelyből később megszületett a ferences rend és Ferenc példamutató életútja.
Fiatal évei így a gazdagság, a kaland és a lelki keresés izgalmas és ellentmondásos keverékét mutatják. Talán valamennyiünk élete hasonlít Szent Ferencéhez, hiszen ki ne élvezte volna fiatalként a barátok társaságát, az éjszakákba nyúló mulatozásokat? Ki ne keveredett volna konfliktusba szüleivel, a környezetében élőkkel, a világgal? Mindez önmagában nem is ördögtől való, ha a jó Isten közelségében és szeretetében történik. Zűrzavaros életünkben sokakat a Gondviselés, a kevésbé hívőket a nagybetűs élet – habár meggyőződésem, mindkettő egy és ugyanaz – megpróbáltatások elé állít, állított. A „hogyan tovább” kérdése tranzitus, akárcsak a szeráfi szent boldog halála. Megpróbáltatásaink átmenetek, amelyek iránya és célja rajtunk is múlik. Assisi Szent Ferenc – bármennyire is hihetetlen – boldogan fogadta a halált.
Vajon mi hogyan viszonyulunk saját átmeneteinkhez? Felismerjük, hogy ezek a változások lehetőséget hordoznak? Tudunk Istenre hagyatkozni, meglátni a nehézségekben is a jót, és elfogadóbbá válni másokkal és önmagunkkal szemben? Vagy inkább megkeményítjük a szívünket, és elveszítjük az öröm képességét? Szent Ferenc élete arra is tanít, hogy minden átmenet lehetőség a belső megújulásra. Ha nyitottak maradunk, és hagyjuk, hogy Isten vezessen bennünket, életünk nehézségei is tanítássá és áldássá válhatnak.
Bíró István, az Erdélyi Ferences Rendtartomány sajtóreferense / Hargita Népe
