Egyházunk hagyománya e naphoz köti az angyali üdvözletet, Jézus Szentlélektől fogantatásának napját, ezt ünnepeljük Gyümölcsoltó Boldogasszony főünnepén.
Annuntiatio Beatae Mariae Virginis: a megtestesülés, Isten fiának Mária szűzi méhében történt fogantatása ünnepe. Kilenc hónappal Jézus születése előtt ez az a nap, amelyen Gábor főangyal megvitte Názáretbe Máriának a megtestesülés örömhírét. Először 692-ben említik, a trullai zsinat helyesnek ítélte nagyböjtben történő ünneplését. Eszerint már hosszú ideje ünnepelhették.
Az ünnepet a Jakab ősevangélium és az az üdvtörténeti elgondolás készítette elő, hogy a világ teremtése, Krisztus fogantatása és kereszthalála ugyanazon a napon, a kereszthalál napján, március 25-én történt. A történeti gondolkodás Jézus születésétől visszaszámlálva határozta meg az ünnep dátumát: így lett Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe január 6-tól (epifánia) számolva április 7-e (az örményeknél máig megmaradt), december 25-től számolva március 25. Rómában, ahol a Santa Maria Maggiore-bazilikában körmenettel ünnepelték, a Keletről származott I. Sergius pápa (687–701) honosította meg Annuntiatio Domini néven. A keleti liturgiák (az ambrozián) az ünnepet az Úr ünnepei között tartották számon, a II. vatikáni zsinat utáni liturgikus reform ehhez tért vissza.
Az ünnepi szentmise liturgiájához Padányi Bíró Márton följegyzése szerint hozzátartozott a leborulás szép régi magyar hagyománya: „Karácsony napján és a Szűz Mária napjain, főképpen pedig Gyümölcsoltó Boldogasszony, vagyis az Ige testesülése és fogantatása napján, a misemondó pap az isteni szolgálatban lévő több társaival együtt az oltár eleibe mégyen. Ott a legelső, legalsó grádicson éppen a földig leborul, így imádja a megtestesült Igét és az isteni kegyességnek ebben kinyilatkoztatott titkát ilyen alázatossággal tiszteli.”
Az ünnep ihlette az Üdvözlégy és az Úrangyala imádságokat. Jellegzetesen ferences-népies hagyomány, hogy aki e napon ezer Üdvözlégyet elimádkozik, annak teljesül a jóravaló kívánsága.
Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe a néphagyományban
A néphagyományban is kiemelkedő szerepe van e napnak, különösen a természet megújulásával és a mezőgazdasági munkákkal összefüggésben.
A Müncheni kódex naptárában Máriának hirdetett napja, a szegedi eredetű Lányi-kódexben Testfogadó Boldogasszony, az Érdy-kódexben Asszonyunk Szűz Máriának szeplételen foganatja, a lőcsei kalendáriumban (1642) Boldogasszony fogadása, de már a Winkler-kódex naptárában és a Debreczeni-kódexben, a moldvai csángó Gajcsánában Gyimőcsótó. Legrégibb liturgikus emlékeink is számontartják, jellegzetes elnevezéseit magyar fejleménynek kell tekintenünk.
A népszokásban ezt a napot a fák oltására, szemzésére tartják alkalmasnak. Egy 16. századi csíziónk szerint az ember ilyenkor Szűz Máriával almát olt. Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén kell oltani, szemezni a fákat, hiszen Szűz Mária is most fogadta méhébe Jézust. Csíkszentsimon, Csíkcsicsó, Csíkjenőfalva, Ajnád székelysége az oltott gyümölcsfákra igézet ellen piros szalagot kötött, a csíkszentmártoniak az ünnepen szedték az oltóágakat. Csíkmenasági hiedelem szerint jó jel, ha ekkor már nincs hó a vetéseken. A magyar nyelvterületen él az a hiedelem, hogy azt a fát, amit ilyenkor oltanak, nem szabad letörni vagy levágni, mert vér folyna ki belőle. Vigyáztak a frissen oltott fára, mert ha letörne az ága, féltek, hogy abból szerencsétlenség származik. A méhészek a röplyukakhoz is állítottak gallyakat, hogy fáikról a méhek majd jól mézeljenek. A szőlőkben éjszaka gonoszűző célzattal tüzet gyújtanak.
Időjárásjóslás is kapcsolódott ehhez a naphoz: a Gyimes-völgyben úgy hitték, ha ezen a napon rossz idő van, akkor rossz tavasz várható. Az Ipoly menti falvakban a következő regulát ismerik: „Gyümölcsoltó hidege téli hónapnak megölője”.
Forrás: Katolikus Lexikon
