Szent József nyomában Kolozsváron

0
28

Szent József a patrónusa a kolozsvári Báthory-líceum kicsiny kápolnájának. Az iskolában lelkivezetői munkát végző piarista szerzetesek vezetésével ünnepelték a búcsút.

Molnár Lehel piarista az egyetemi lelkészi szolgálata mellett lelkesen és örömmel kapcsolódott be az iskola életébe, megalapították a Kalazancius mozgalmat. Az V-VIII-os osztályok tanulói néhány felsőbb osztályos diák vezetésével vesznek részt, a piaristák külön foglalkoznak az I-IV. osztályosokkal és a felsőbb évesekkel, akiknek lelki napokat szerveznek, nagyböjtben több ilyen alkalomra is sor került. Böszörményi Géza piarista nemrég kapcsolódott be a kolozsvári piarista misszió tevékenységébe, a Szent József-napi búcsús szentmisének ő volt a főcelebránsa, a diákokat megszólító igehirdetést Molnár Lehel mondta, három bátran álmodó József alakját idézve. Az ószövetségi legkisebb fiút testvérei irigyelték apjuk iránta tanúsított, kiemelt figyelme miatt, de nem sikerült elveszejteni: az álomlátó, álomfejtő József idegen földön is helytállt és később segíteni tudta testvéreit és népét. A szent család védelmezője lett a szintén álomodó, álomban eligazítást kapó Szent József. A piarista rendet alapító Kalazanci Szent József pedig merészet álmodott: szegény gyermekeket kezdett tanítani, s ebből az álomból egy iskolahálózat, egy rend nőtt ki, és sok, másképp az okatatáshoz hozzá se férő fiatal tudott iskoláiban művelt emberré, a társadalmat építő emberré válni.

A szentmisén részt vevő VIII-osok Faragó István I. éves, zeneszakos diák vezetésével énekelték a népénekeket, néhány tanár és az iskola igazgatója, Schuller Hajnal is részt vett az ünneplésen.

A diákok a búcsú után egy szelet kaláccsal és lelkileg feltarisznyálva folytathatták a szokásos iskolai tevékenységet, a felnőttek egy tea, kávé mellett idézték e neves kolozsvári tanintézmény piarista nevelési teljesítményeit, a sok itt végzett híresség nevét, a nyitott és értékekre irányuló szellemiséget, ami mintha a falakba ivódva túlélte a komminizmus éveit. Szó esett az 1848-asok közül többekről, akik piarista diákok voltak, és a későbbi korok piarista iskolájának remek tanárairól és diákjairól, akik alakították, formálták, meghatározták a közéletet. A kolozsvári Báthory-líceum jelenleg nem katolikus tanintézmény, a piarista jelenlét most lehetőség és esély az itt tanulóknak valami többel gyarapodni az ismereteik mellett. Ilyen lehetőség, hogy idén a Báthory-líceum lesz a helyszíne a PYM 2026-nak, azaz a nemzetközi piarista ifjúsági találkozónak július 27 – augusztus 2. között. Zsódi Viktor SchP magtarországi tartományfőnök erről szóló levelét az iskola is közzétette a közösségi médiában, és büszkén, lelkesen készülnek. A nyári esemény főszervezője Lehel Molnár SchP, a kolozsvári piaristák képviselője.