Szent Ferenc életét tekintve egyértelmű, hogy élete folyamán több átalakító lépést tett meg, amelyek teljesen más emberré tették, mint amilyen előtte volt. A következőkben egy kevésbé ismert, boldoggá avatott ferences világi rendi pap életének párhuzamait szeretnénk felvázolni – Szent Ferenc életével. Bár életstílusuk és a társadalmi kor teljesen más volt, mint amiben éltek, a krisztuskövetés egy-egy radikális módját élték elénk.
Ha életük kezdetét nézzük, akkor először ellentétet fedezhetünk fel, ugyanis Nardini szegény családban született 1821-ben. Mivel azonban édesanyja egyedülálló volt, és nem látott arra lehetőséget, hogy felnevelje, nagynénjét kérte meg a feladatra, aki az olasz származású Anton Nardini feleségeként élt. Ők a nevüket is adták a kis Paul Josephnek. Ferenc ezzel ellentétben bár nem egy nemesi családba született, a kereskedőréteghez tartozó élet lehetőségeit élvezte, és volt miből adakoznia másoknak is. Tehát itt a kezdeti állapot a jólét, míg Nardini életében a szegénység volt.
A megtérése után Ferenc, elhagyva mindenét, státuszát és biztonságát, a legszegényebbek közé vegyülve hirdette az evangéliumot. Ezzel ellentétben Nardini inkább az Istentől kapott talentumait akarta kamatoztatni, és bár reménytelennek látszott, papi pályára törekedett. Nardini végül elérte célját, pappá szentelték, és summa cum laude minősítéssel szerzett teológiai diplomát. Itt két ellentétes irányt fedezhetünk fel a két személy életében: míg Ferenc útja a leereszkedés, addig Nardini útja a felemelkedés.
Ferenc életcélja egyszerűen az evangélium megélése volt, a szegénységhez és az engedelmességhez való feltétlen ragaszkodás. A szegényekhez vált hasonlóvá. Célja nem a felemelésük volt, hanem a velük való közösség vállalása. Amikor Nardini pirmasensi plébánossá vált, a szegénységet látva, rögtön megoldásokat keresett. Mély jámborságával és eredményes pasztorációs tevékenysége által a környéken a szegények atyjaként tisztelték. A szegény gyerekek és idősek gondozására elhívta 1853-ban a niederborni Legszentebb Megváltó Nővéreit, hogy segítsék a karitatív tevékenységben. Mivel a kor politikai helyzete miatt nem maradhattak, ezután alapította meg a Szegény Ferences Nővérek kongregációját, akik később a Szent Család Nővérei nevet viselték, és ma közismert nevük a mallersdorfi nővérek. Tehát míg Ferenc útja a közösségvállalás volt, addig Nardini útja a lehajlás és felemelés. Ferenc nem akart rendet alapítani, és reguláját is a már létrejött nagy közösségnek írta meg. Nardini ezzel ellentétben tudatosan alapított egy kongregációt a ferences harmadik renden belül.
Összességében Ferenc és Nardini két különböző életútja a krisztuskövetés két vonalát mutatja be számunkra. E két irány közül egyik sem jobb vagy alacsonyabb rangú. Ma is szükség van olyan keresztényekre, akik az idő és a jelenlét lehetőségét nyújtják a szegényeknek, és sorsközösséget vállalnak velük. Ugyanakkor arra is szükség van, hogy mások fizikai és lelki szükséget enyhítsék a világban. Ami közös e két útban, az a tranzitus átalakító ereje. Ha Ferenc akkor nem hallgat Istenre és nem alakul át, akkor nem létezne a világban a lelkiségéből fakadó, mindig megújuló erő és szabadság. Ha pedig Nardini nem lépi meg saját elengedéseit, vagyis tranzitusait, akkor a németországi, dél-afrikai és erdélyi leánynevelés, betegápolás és hitoktatás az elmúlt több mint 160 évben hiányt szenvedett volna. E két ember életútja Isten csodájának a megtapasztalható megvalósulása.
Portik Noémi, M. Klarissza ferences nővér
Az írás megjelent a Vasárnap 2026/10-es számában.
