Temesváron a Stan Vidrighin (volt Buziási) úti és a Sági úti temetőben Momir Dorottya, a Bánsági Magyar Értékekért Egyesület tagja két olyan sírkövet talált, amely egykori 1848-as honvédeknek állított emléket. Az egyiket, amely a Stan Vidrighin úti temetőben volt és Hemmert Ferenc honvéd neve szerepel rajta, 2025-ben ledöntötték a helyéről, valószínűleg azért, mert oda már mások temetkeztek. A Bánsági Magyar Értékekért Egyesület feladatának érezte a sírkő megmentését, ezért Farkas Imre városi tanácsos segítségével kimentették a temetőből és az új helyére, a temesvár-józsefvárosi plébániára szállították, ahol Szilvágyi Zsolt pasztorális helynök, helyi plébános engedélyével a plébániatemplom kertjében újra felállították. A sírkő megáldására március 15-én, vasárnap a 11.30 órakor kezdődő magyar nyelvű szentmisét követően került sor.
Szentbeszédében Szilvágyi Zsolt plébános a nagyböjt negyedik vasárnapja evangéliumához kapcsolódóan arra buzdította a híveket, hogy az életükben, a mindennapjaikban vegyék észre Isten jelenlétét: „Ma március 15-e van, számunkra ünnep és az emlékezés napja. Úgy gondolom, hogy a történelemben is látnunk kell Isten jelenlétét. Látni azt jelenti, hogy többet észlelünk, mint a fizikai valóság, és megértjük az élet teljességét.”
A szentmisét követően a jelenlévők a templomkertbe vonultak, ahol részt vettek a sírkő megáldásának szertartásán. „Jézus arra buzdít, hogy fogadjuk be a gyermekeket, a szegényeket. Mi most egy sírkövet fogadtunk be templomunk kertjébe. De ez nem csak egy kő, hiszen emberi sorsokat takar. Ezért itt a Józsefvárosban ez a sírkő is emlékhely lehet. Akárcsak a plébánia udvarán, a Mária-szobor fölött elhelyezett ágyúgolyó, amit 1849-ben éppen ide, a templomunk falába lőttek be, és amit tudatosan helyeztünk a Szűzanya oltalma alá. Azt mondják, hogy ott, ahol a halottakat nem tisztelik, ott előbb-utóbb az élőket sem fogják tisztelni. Ahogy bánik egy társadalom a temetőivel és az elhunytjaik sírjával, úgy bánik az élőkkel is. Ezért nekünk nem szabad elfelednünk elődeinket, történelmünket, mindazokat, akik előttünk dolgoztak, küzdöttek” – mondta a szertartás kezdetén Szilvágyi Zsolt plébános.
Az ünnepi eseményen ezt követően feszólalt Bodó Barna egyetemi tanár, közíró, a temesvári Szórvány Alapítvány, valamint a Bánsági Magyar Értékekért Egyesület elnöke, aki arra hívta fel az egybegyűltek figyelmét, hogy nem csupán azok a hősök, akik elestek a harcokban, hanem azok is, akiknek sikerült életben maradniuk és hazatérniük, mint például Hemmert Ferenc: „A magyar történelmi emlékezetben az 1848-49-es forradalom és szabadságharc honvédjeit általában kollektíven hősökként tisztelik, függetlenül attól, hogy elestek a harcokban vagy túlélték azokat. Vállalták a háború veszélyét, sokszor nagyon nehéz körülmények között harcoltak, és az ország, a nép függetlenségéért küzdöttek. Miért tekinthető hősnek az is, aki túlélte? Azért, mert részt vett a harcokban, ami önmagában is kockázat volt.”
Hemmert Ferenc honvéd alakját Miklósik Ilona temesvári muzeológus, művészettörténész idézte meg, aki számos érdekes adatot közölt több ismert bánsági 1848-as hősről is: „A sírkő alatt egykoron nyugvó honvéd nagyon fiatalon állt be a seregbe, 17 évesen ő már a honvédség keretéhez tartozott. A 49-es év végére törzsőrmester lett. Hemmert Ferencről azt kell tudnunk, hogy Kisőszön született, echte német családban, aki viszont a szabadságharc idején a magyar szabadság eszméi mellett tette le a voksát. Hősnek nevezhetjük azért is, mert kétszer megsebesült, a bal kezén és a jobb lábán. Ott volt a világosi fegyverletételnél, onnan jött haza gyalog, mint a legtöbben. Temesváron hunyt el 1914-ben. Nem furcsa, hogy német nemzetiségű, bánsági születésű emberek közös eszme mellé állnak. Nem egyedül az ő nevét említhetjük 1848 kapcsán, viszont sajnos többen eltűntek. Már nem találjuk meg a szintén német nemzetiségű Fockner ezredes sírját sem a józsefvárosi temetőben, aki a mehádiai harcok alatt védte Kossuthot. Nem találjuk meg Karagyéna Miklóst sem, aki horvát volt. De említhetnénk talán az izraelita, magyar–német anyanyelvű Menczer családot is, ahonnan az apa és négy fia harcolt a honvédek zászlaja alatt.”
Az utolsó felszólaló Molnár András parlamenti képviselő, az RMDSZ Temes megyei szervezetének elnöke beszédében elmondta, hogy „a történelem újra és újra bebizonyítja: ami igaz, ami érték, ami egy közösség lelkéhez tartozik, azt nem lehet végleg eltörölni. A közösségi emlékezetet ápolni és védeni kell, időről időre pedig újra kell építeni. Az a közösség, amely tiszteli a múltját, mindig képes lesz jövőt is építeni.”
Végezetül a Bánsági Magyar Értékekért Egyesület, valamint az RMDSZ Temes megyei szervezete nevében a sírkőnél elhelyezték az emlékezés koszorúit.
A temesvári egyházmegye területén számos obeliszk, szobor, sírkő állít emléket az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseinek. Ilyenek találhatók például Temesváron a Győrödi úton, a józsefvárosi és a szabadfalui temetőben, a temesvári csata helyén, Temesvár és Újbesenyő között, de említhetnénk Zsombolyát, Berekszót, Gyertyámost vagy akár a resicabányai Herglotz-keresztet is a Kereszt-hegyen, amelyet helyi vasmunkások az 1848-as események és a városért vívott harcok áldozatainak emlékére emeltek 1874-ben.
