A szatmárnémeti Zárdatemplom őrei csapat hétfőn különleges élményekkel gazdagodott. Alkalmuk volt élő történelemórán részt venni, de nem a kötelező tantárgy kapcsán. Egy magát megnevezni nem kívánó idős hölggyel találkoztak, akit valamikor a nővérek tanítottak, akárcsak előtte az édesanyját, illetve még korábban a nagymamáját. A beszélgetés során sokféle érdekességet, személyes emléket elevenített fel, ezekből a csapat azt a következtetést vonta le, hogy az oktatás és nevelés a rend és fegyelem irányadó eszméire épült, ám társult a kedvességgel és jószívűséggel is. Az alábbiakban a találkozón elhangzottakról készült személyes hangvételű beszámolót olvashatják. A közre adott felvételek megjelentek az anyaház fennállásának 150. évfordulójára készült kiadványban, 1992-ben.
Nagy öröm volt számunkra hallgatni annak a hölgynek az összefoglalóját, aki önmagát nem kivánja megnevezni, és fényképen sem szeretett volna megjelenni, ám számtalan élő emléke van a nővérekről, mivel az általuk vezetett iskolában tanult és nevelkedett. Nagy örömmel mesélt nekünk arról az időszakról. A tanulóévekkel kapcsolatos örömét szemének csillogása is tükrözte.
A zárdai élet szigorú szabályok szerint zajlott, de az ott tanuló lányok számára fontos közösségi élményt nyújtott. A leányiskolában a szigorú fegyelem, a vallási nevelés és a kézműves foglalkozások alapvető részét képezték a mindennapoknak. A lányok egyenruhában kellett járjanak az iskolába – ez akkor nem volt kirívó eset, viszont különlegessége volt az uniformisnak, hogy a zsebek be voltak varrva azért, hogy ha valakivel beszélnek, ne tegyék zsebre a kezüket, mert az a tiszteletlenség jele.
A tanárok szigorúak, de jószívűek voltak. A tanításnak nemcsak elméleti része volt, hanem gyakorlati is. Ugyanis abban az esetben, ha valakinek az elméleti tanulás nem volt az erőssége, kétkezi munkára is nevelték. Sokan itt tanultak meg varrni, szőni vagy főzni is.
Érdekességként említette az idős hölgy, hogy a zárda udvarán az apácák saját üvegházzal rendelkeztek, amiben rengetegféle növény volt, köztük olyanok is, amik nálunk nem honosak. Lehetett is látni például pálmafákat, és színesebbnél színesebb virágokat. Ezeket a virágokat főként a templom díszítésére használták. Természetesen az üvegházat is, ahogyan minden mást is, ők gondozták.
Az iskola életében az ünnepi alkalmak nagyon fontosak. Mindenki számára a karácsonyi és mikulási ünnepek voltak a legemlékezetesebbek. Az ajándék minden ott nevelkedő lánynak egyforma volt: pattogatott kukorica, alma és dió. A lányok részt vettek a karácsonyi előadásokon. Egyesek szerepeltek is. Az interjúalanyunk 1947 karácsonyán a kis Jézus szerepét kapta meg. Nagyon emlékezetes volt számára, mert az előadáshoz egy jászolt hoztak, és abba kellett feküdnie. Még ennyi év távlatából is emlékszik, hogy az oldalát nagyon szúrták a jászolban lévő szalmaszálak. Azt sem felejtette el, hogy a keze elzsibbadt, mert a szerep alatt áldó gesztus formában kellett tartania. Ez azt jelenti, hogy a jobb kezét feljebb kellett emelnie, a mutató- és középső ujját össze kellett zárnia, és végig a szerep alatt így kellett tartania.
Ennek a szép időszaknak mint ismeretes a kommunista rendszer vetett véget. Az új rezsim minden erejével harcolt a szerzetesek ellen, elvettek tölük mindent, amit addig ők oly gondosan rendeztek.
A Zárdatemplom őrei csapat
