Ferencz Zsolt újságíró – akinek hangját a Kolozsvári Rádió hullámai révén is ismerhetik, de beszélgetést is közöltünk vele, illetve međugorjei zarándoknaplóját is olvashatták – másodjára vágott neki a Szentföld bejárásának. A különleges utazása mozzanataiba mi is betekintést nyerhetünk az elkövetkező napokban.
A jézusi történet ma Nagy Heródes tetteivel találkozott, és miközben a megtett lépések száma nőtt, a zarándokok lelkében is jótékony folyamatok játszódnak le. Betlehemben, a Születés templomában kezdtük a napot, majd Jeruzsálemben, az Olajfák hegyén zártuk, megannyi élménnyel gazdagodva; délután pedig Heródes király újabb remekművénél is elidőztünk. Nem, (szerencsére) nem tért vissza az öreg, nem is tudom, hogy sírnánk-e vagy elégedetten tapsolnánk neki… Viszont Attilának és Viktornak, valamint a sofőrnek, Aihamnak köszönhetően egy harmadik fő művét is szemügyre vehettük: ez pedig Heródium, az egyetlen építmény, amely a nevét viseli.
Bár mi még csak péntek esteként hivatkozunk a mostanira, Jeruzsálemben közben beköszöntött a szombat: az utcákon ilyenkor másfél napig nem lehet zsidókat látni, csak arabokat és keresztényeket. A programot is érdemes abban a tudatban továbbszőni, hogy ez a zsidók szent napja, így az általuk igazgatott helyszínek is szünetelnek. Nekünk is jó lesz kicsit megpihenni, holnap reggel pedig ismét lendülettel és kíváncsian, nyitottan folytathatjuk utunkat. Úgyhogy köszönjük, hogy ezúttal is velünk tartottatok, nemsokára folytatjuk!
…
…
…
Csak vicceltem, nehogy már „elintézzük” ezt a mozgalmas és tartalmas napot néhány benyomással! Lássuk is a részleteket, legalább két-három bővített mondatban!
Kicsinyke bejáraton meg egy 800 éves faajtón lépünk be a Születés templomába Betlehemben, de Attilát idézve Isten színe elé nem is lehet emelt fővel és hetykén járulni – vegyünk hát le minden terhet és fölöslegességet, hogy aztán tisztán tudjunk megállni előtte! Izrael legősibb templomában járunk, amely világszerte is a legrégebben működő templomok egyike, a 6. századból való. Hidegrázós: 2023 előtt 4-6 órákat is vártak a csoportok, hogy a vezetőjükkel együtt le tudjanak menni a barlanghoz, mi ehhez képest szinte egyedül vagyunk a templomban. Nincs várakozás, lehet haladni, a figyelmünket sem veszik el mindenféle külső dolgok. Nagy Konstantin édesanyjának, a 3–4. században élt Szent Ilonának a neve is szóba kerül: ő volt az, aki a hagyomány szerint megtalálta Jézus keresztjét, és jelentős szerepet játszott a szentföldi zarándokhelyek kialakításában. A Születés temploma is hozzá (is) kapcsolódik, a restaurálások során például megtalálták az eredeti mozaikpadlót, nemrég pedig szép mozaikképek kerültek elő a 6. századból.
Nem bírok szabadulni Ady Endre Karácsony című versétől; amikor legutóbb itt jártam, valamiért nagyon összefonódott számomra ezzel a templommal: itt végre sikerül mindent, mindent elfeledni, játszadozó gyermek lenni…
Sok minden elhangzik ezúttal is, kezdve onnan, hogy három felekezet osztozik a templomon – a görögkeletiek, a kopt keresztények és az örmény keresztények –, majd irány a barlang, ahol a hagyomány szerint Jézus megszületett. Ezt jelképezi az altemplomban a 14 ágú csillag, pár lépéssel odébb meg az a hely, ahol a hagyomány szerint a jászol állt.
Ha már erre járunk, menjünk be a Szent Katalin tiszteletére épített katolikus templomba is! Ebbe a 19. századi modern klasszicista épületbe, amelyet még Ferenc József is megfinanszírozott, és ahonnan a szentesti éjféli miséket is közvetítik a tévében. Amúgy Csíkban, amikor az emberek hazatérnek az éjféli szentmiséről, asztalhoz ülnek, úgy mondják: Mária radinája. Ez is milyen szép szokás, és mennyire igaz lehet, ha tényleg találkoznak ilyenkor az emberek, a lelkek, úgy igazán!
Még egy gondolat Attilától: Isten nem töri ránk az ajtót, amikor a világba jön, ő nem tukmálja rá magát az emberre. Hanem megszületik az ember életterének közvetlen közelében, „hogy ha egyszer majd benyitok hozzá, akkor elérhető legyen számomra”. Ha nyitva a lelkem, akkor igenis rá fogok csodálkozni: „milyen jó, hogy itt van közel ez az alázatos, szolgálatkész isten, aki szelíden érkezik meg; aki elérhető, és akitől nem kell félni, hanem együtt mehetünk tovább az úton…”
Ami a mostani zarándoklatunkat illeti – a csoporttal, amely továbbra is 58 tagot számlál, és láthatóan mindenki jól érzi magát –, ma még egy darabig a születés mozzanata körül forgolódtunk. Előbb a Pásztorok mezején, majd Heródionban, egymáshoz viszonylag közeli, de egészen más jellegű és jelenű helyszíneken – és a történet szempontjából mindkettő nagyon fontos. Betlehem szomszédságában, közvetlenül keletre fekszik egy másik palesztin kisváros, Béjt Száhúr (Beit Sahour), amely a keresztény hagyományban a Pásztorok mezejeként ismert: itt adták hírül az angyalok Jézus születését. A templomot Antonio Barluzzi tervezte az ’50-es években, régi idők szent helyeinek romjaira. Ez tehát az egyik helyszínünk, a másik pedig Heródion, a palotaerőd, Nagy Heródes remekműve az izraeli sivatagban, a Holt-tenger és Jordánia ölelésében. A történet Heródes uralkodásának elején kezdődik, amikor igyekezett megszilárdítani a hatalmát Júdeában. Ide vonult el, amikor a vallásos ünnepek idején tolongtak az emberek Jeruzsálemben, ő pedig nem nagyon szerette a zsúfoltságot – kiült a dombtetőre, onnan nézett szerteszét, és azon szórakozott, hogy magasabban van az isteneknél. Húsz évvel ezelőtt gyakorlatilag még csak egy domb volt itt, ma pedig a múlt egy fontos szelete, Heródes sokat keresett sírhelye – köszönet ezért Ehud Netzer professzornak, a kiváló régésznek, áldassék az emléke!
Aki Izraelben jár, mindenképp látogasson el ide is – nyilván, a Maszada és Cezárea mellett –, garantáljuk, hogy nem fog csalódni! Az egykori csatornarendszert is nézze meg magának közelről, izgalmas labirintus ez: lehet, hogy nagyokat kell lépnie, miközben lépcsőről lépcsőre halad, de megéri.
S ha már fentebb beharangoztam, hadd kapcsoljuk össze a szálakat a Pásztorok mezeje és Heródium között! A válasz Nagy Heródes személye, aki zseniális uralkodó, remek gazdasági szakember, kiváló építész, katona és jól felkészült diplomata volt, de… És itt jön az a rész, amellyel igazán beírta magát a vallási kontextusba: borzalmas gyermekgyilkosságot követett el, nem sokkal azután, hogy kedélyesen elbeszélgetett a napkeleti bölcsekkel – ez utóbbi pedig, a különböző kutatások és feltételezések szerint éppen Heródionban történt. A bölcsek, mint tudjuk, nem tértek vissza Heródeshez, és itt jön egy kérdés a mából: (vezetőként) meglátom-e, megérzem-e azt a másik utat, amit Isten megnyit számomra, hogy ne szakadjak el tőle?
Tényleg hosszú nap volt, ráadásul Jeruzsálembe is „bemerészkedtünk”. Továbbra is gyönyörű panoráma tárul az ember elé, ha megáll az Olajfák hegyén, de menjen tovább, ne lankadjon a kíváncsisága és a menni akarása, fedezzen fel minél több helyet a környékről! Térjen be a Dominus Flevit templomba is, amely arra az evangéliumi eseményre emlékeztet, amikor Jézus megjósolta Jeruzsálem pusztulását. A könnycsepp alakú katolikus szentélyt szintén Antonio Barluzzi tervezte, itt is lehet ám gondolkodni sok mindenen. Milyen viszonyban van a rituális életem a hétköznapi életemmel? Bízom-e annyira Istenben, hogy a legreményvesztettebb helyzetben is támaszkodhatok rá? Amikor már nincsenek szavak, elhiszem-e, hogy rá mindig számíthatok, mert egyedül képtelen lennék bármire is?
Amúgy ma még egy mecsetbe is betértünk – különös élmény volt, de otthonos –, és nem mondanám, hogy megtanultunk jól bánni az utcai árusokkal, de legalább tőlük sem zárkóztunk el teljesen. Betlehemben nem ritka (és ez alól Jeruzsálem, Róma és más nagyvárosok sem kivételek), hogy a fontos helyek közelében – utcákon, tereken – különféle portékákkal kínálgatják a turistát. Nekünk hűtőmágnestől a „tevebőr”-táskán át a sálig, a rózsafüzérig meg a pásztorfurulyáig mindenféle csecsebecsékkel igyekeztek kedveskedni, kisebb-nagyobb sikerrel. Elsőre akár még imponáló is tud lenni a közvetlenségük, egy idő után viszont kifejezetten elegünk lehet a közeledésükből; ha meglátunk egy következőt, egy sokadikat, már nem föltétlenül esik meg az ember szíve a my friend-felütésre sem…
Mentségükre szolgáljon, hogy az elmúlt két és fél évben, amióta a környező térségekkel valami nagyon elszabadult a háborúskodásokban – így aztán nem igazán jártak erre turisták, ők meg ott próbálják pótolni a szükségest, ahol lehet… De döntse el mindenki maga, hogy részt vesz-e ebben a „játékban”, és ha igen, akkor hogyan ez a mostani zarándoknapló nem teljesen erről szól. Ó, ha mindenkinek pontosan ismernénk az életét, azokat a helyzeteket, amelyekben nap mint nap része van, vajon mi is sírnánk, mint Jézus?
Holnap majd kiderül, hogy még mi mindenről szólhat ez a zarándoknapló. Addig is: jó éjszakát mindenkinek, és sálom Betlehemből!
Ferencz Zsolt
