Ma, február 8-án tartjuk az emberkedelem elleni küzdelem 12. világnapját. Ebből az alkalomból Leó pápa üzenetet tett közzé, amelyben nyomatékosan megismétli az egyház felhívását: vessenek véget ennek az emberiség elleni súlyos bűncselekménynek.
„Békesség nektek” (Jn 20,19) – így üdvözölte tanítványait az Úr feltámadása után. Ezek a szavak azonban többet jelentenek egy köszöntésnél: megmutatják az utat egy megújult emberség felé. A valódi béke ott kezdődik, hogy elismerjük és óvjuk azt a méltóságot, amellyel Isten minden embert felruházott. Sajnos azonban korunkban, ahol egyre inkább elharapódzik az erőszak, sokan fegyveres úton keresik a békét, saját uralmuk megerősítésére – állapította meg üzenetében a pápa.
A konfliktusokban a háborút támogatók az emberi élet veszteségét járulékos kárnak tartják, mely politikai vagy gazdasági okokból feláldozható. Az emberi élet feletti uralom és megvetés táplálja az emberkereskedelem csapását is. A geopolitikai bizonytalanság és a fegyveres konfliktusok termékeny talajt nyújtanak az emberkereskedőknek, akik a legsérülékenyebbeket használják ki, különösen a kitelepítetteket, a migránsokat és a menekülteket. Emellett aggasztó az úgynevezett informatikai rabszolgaság jelensége is, amelyben bűnszervezetek hálózzák be az embereket az internetes csalás és a drogkereskedelem révén.
Leó pápa imára és elgondolkodásra szólít az emberkereskedelem elleni világnap alkalmából. Az ima az az apró láng, amelyet meg kell őriznünk a viharban, hogy legyen erőnk ellenállni az igazságtalanság elleni közönynek. Az emberkereskedelem erőszakát csak úgy tudjuk leküzdeni, ha úgy tekintünk minden egyénre, mint Isten szeretett gyermekére. A szentatya hálás mindenkinek, aki kinyújtja kezét az emberkereskedelem áldozatai felé, a nemzetközi hálózatoknak és szervezeteknek egyaránt. Isten áldja meg őket bátorságukért, hűségükért és fáradhatatlan munkájukért. Bakhita Szent Jozefina közbenjárásába ajánlja a pápa mindazokat, akik megemlékeznek erről a napról. Egy olyan világot építsünk, amelyben a béke nem pusztán a háború hiánya, hanem lefegyverzett és lefegyverző, és minden ember méltóságának tiszteletén alapul.
Gedő Ágnes / Vatikáni Rádió











