Mi köti össze a bécsi kapucinusok templomában található császári kápolnát (Kaiserkapelle) a bánsági Merczyfalva templomával? Első pillantásra úgy tűnhet, hogy semmi. Ám ha figyelmünket e két szakrális tér belső kialakítására, díszítésére irányítjuk, egy ritka és bensőséges Mária-ábrázolásra bukkanunk: a Szűzanya mint szoptató édesanya – „Maria lactans”, vagyis Szoptató Boldogasszony képtípusra. A két ábrázolás már első látásra is meglepő hasonlóságokat mutat, ami aligha lehet pusztán véletlen. A Kaiserkapelle kegyképéről több másolat is készült, amelyek közül néhány Magyarországra és Erdélybe is eljutott, így nem kizárt, hogy a Bánságba is. Vagy talán egy helyi művész készített másolatot a bécsi festményről?
A kegykép másolatai
A császári kápolna egyik másolatát, amely az idők során elveszett, a bécsi főegyházmegye területén fekvő Gaubitsch-plébániatemplomában őrizték. Egy, a kegyképről fennmaradt 18. századi rézmetszet tanúsága szerint, amelyet J. C. Winkler készített, a festmény alatti felirat így szólt: „S. MARIA, a szomorúak vigasztalója, akit a gaubitschi plébániatemplomban áhítattal tisztelnek.” (Forrás: sites.google.com).
A mai Magyarország területén, a győri egyházmegyében található Vértessomló (a helyi német lakosok nyelvén: Semmling), zarándokhely, ahol a bécsi kegykép egy másolata található. A bucsujaras.hu oldal tanúsága szerint: „1736-ban Fahrer Krisztina (Juliánna?) polgárasszony megfesttette a bécsi kapucinusok templomában lévő, Kisdedét tejével tápláló Szűzanya kegyképének másolatát. Ezt az eredetihez érintette, s az óvári (Mosonmagyaróvár) kapucinusoknak ajándékozta. Innen hozta magával ezt a képet András páter vértessomlói remeteségébe.”
1736 előtt a település határában, az erdő szélén egy romos kápolna állt. „Esterházy József a düledező kápolnát megnagyobbította és szép szentéllyel látta el; Fahrer Juliánna, egy bécsi kereskedő hitbuzgó neje pedig a bécsi kapuczinusok templomában őrzött Mária-kegykép másolatát készíttette el e kápolna számára, melyhez a vidék népe csakhamar sűrűn kezdett zarándokolni. Ez vetette meg alapját annak, hogy a község búcsújáróhely lett. 1875-ben a kápolnát templommá alakították át.” – számolt be a kegykép történetéről Borovszky Samu a Magyarország vármegyéi és városai – Komárom Vármegye és Komárom Sz. Kir. Város című művében.
A Mária-tisztelet Erdélyben. Mária-ábrázolások az erdélyi templomokban című munkájában dr. Kovács Zsolt művészettörténész, egyetemi adjunktus (Babeș–Bolyai Tudományegyetem) így ír: „A bécsi kapucinus templom római eredetű Maria lactans, azaz Szoptató Boldogasszony kegyképét a loretói litániából származó megszólítás változataként tisztelték a Szomorúak vigasztalója néven. A szoptató Mária képtípus Máriát mint az üdvösség, az élet forrását jeleníti meg. A kegyképet az olaszországi Privilianoból Antal kapucinus atya hozta 1707-ben a császárvárosba, ahol kezdetben a császári házi kápolnában helyezték el, majd a kapucinus templomba került. A 18. század végén épített vizaknai római katolikus templomban található olajképet minden bizonnyal a bécsi másolataként festették a század második felében. A szemből ábrázolt Mária vörös ruhát és zöld köpenyt visel, ölében pedig a fehér ruhás gyermek Jézust tartja. Az ábrázolás jellegzetes részletei Mária levéldíszes nyitott aranykoronája, valamint a ruhájának nyakát szegélyező kettős gyöngysor, közepén vörös kereszttel díszítve.”
A merczyfalvi kegykép is hasonló: a Szűzanya királynőként, ugyanakkor édesanyaként jelenik meg, amint szoptatja a gyermekét. Szűz Máriát vörös ruhában ábrázolták, amelynek nyaki kivágását kettős gyöngysor és egy vörös kereszt díszíti, fölötte kék színű palástot és aranykoronát visel. Karjában tartja a fehér ingecskébe öltözött kis Jézust. A temesvári Egyházmegyei Múzeum értékes darabjaként, ahol ma őrzik, a kegykép a mai nemzedék számára közvetíti korának Mária-tiszteletét, és egyben őrzi a kapucinus szerzetesek emlékét is.
A kapucinus szerzetesek és a Szűzanya tisztelete
Az Ökumenisches Heiligenlexikon tanúsága szerint „a kapucinusok – latinul Ordo Fratrum Minorum Capuccinorum – a ferences rend önálló ága. Reformmozgalomként indultak, és VII. Kelemen pápa 1528-ban ismerte el őket, amikor a szegénység még radikálisabb formájára kötelezték magukat. Lelkipásztori szolgálatuk egyik központi iránya a néphez való mély közelség volt, amely leginkább a megtérésre buzdító, szenvedélyes és drámai prédikációkban nyilvánult meg – innen ered a »kapucinus prédikáció« kifejezés. A kapucinusok népszerűsége a katolikus hívek körében elsősorban a szegények és a szenvedők, a hajléktalanok és a betegek iránti elkötelezettségüknek köszönhető.”
A Szűzanya tisztelete Assisi Szent Ferenc lelkiségében gyökerezik, aki így köszöntötte a Szűzanyát: „téged a mennyei Atya választott ki, megáldott szeretett Szent Fiad által a Vigasztaló Lélekkel, aki a kegyelem teljessége és a tökéletes jóság.” A kapucinus rend tagjai ma is jelen vannak szerte a világon, a Mária-zarándokhelyeken – Altötting (Németország), Maria Fieberbründl (Kelet-Stájerország), Zell am Harmersbach (Németország), Dublin (Írország), Loreto (Olaszország) –, csakúgy, mint a missziós szolgálatban.
A bécsi császári kápolna
A bécsi kapucinus kolostor alapítása szorosan összefonódik Ausztria történetével. A szerzetesek az uralkodóház gyóntatói voltak, és mindmáig a császári kripta „őrzői”, ahol 12 császár, 19 császárné és számos Habsburg, illetve Habsburg–Lotharingiai családtag nyugszik. A kolostor és a kapucinusok templomának alapkövét 1622-ben tették le. A politikai körülmények miatt a templom felszentelése két szakaszban történt: az oltárokat és az oldalkápolnát 1627-ben, míg az egész templomot csak 1632-ben szentelték fel. (Forrás: www.erzdioezese-wien.at)
Paul Harrer‑Lucienfeld osztrák független kutató Wien, seine Häuser, Menschen und Kultur című művében (VI. kötet, I. rész, 1956) így ír: „A templom belső tere egyetlen hajóként tárul elénk, dongaboltozattal, egyenes szentéllyel és két oldalkápolnával. A rend előírásainak megfelelően egyszerű formában maradt fenn; csupán a bal oldali, úgynevezett császári kápolna rendelkezik gazdagabb berendezéssel. Ez az egyetlen fennmaradt példája a valódi olasz reneszánsznak Bécsben. Anna császárné 1618‑ban, közvetlenül halála előtt végrendeletében rendelkezett: »A helyben építendő kápolna és oltár, valamint a mi temetkezésünk céljára 12.000 forintot biztosítok (10.800 forintot a császárné már korábban a templom építésére adományozott), továbbá minden szent ereklyémet, amelyeket különböző helyekről küldtek és ajándékoztak nekem, a nevezett kápolna és oltár díszítésére, úgy, ahogyan Őfelsége, szeretett uram és férjem elrendeli. Ezeket mindig gondosan meg kell őrizni és ápolni.«
1628-ban az udvar 1000 forintot engedélyezett »azokra a kézművesekre, akik a császári kápolnán dolgoztak«. 1631-ben újabb 2000 forintot adtak. 1632-ben került sor a kápolna felszentelésére. A kápolnát egy magas árkád kötteti össze a templomhajóval, fölötte egy nagy, csigadíszes kartus látható, latin felirattal, amely az alapításra utal. Az eredetileg Hanns Frech udvari szobrász által készített oltárt 1632. július 23-án állították fel. A jelenlegi márványoltár, amely már klasszicizáló jellegű, a „Mária, a szomorúak vigasztalója” kegyképpel, gazdag ezüstkeretben, 1751-ből származik. Feltehetően Jean Nicolas Jadot de Ville Lassy tervezte, aki ugyanebben az időben építette Mária Terézia sírboltját.
A Triviglianóból származó Josef Anton kapucinus szerzetes által Bécsbe hozott kegykép ajándék volt a császári család számára. A képhez kapcsolódó legendát a Realis, Curiositäten und Memorabilienlexikon von Wien (I, 379, S. 16f.) jegyzi fel. Erzsébet Krisztina császárné kívánságára a képet először a főoltáron helyezték el, majd később a Császári kápolnába került. Mária Terézia császárné gyakori látogatója volt a kápolnának, ahol szentáldozásban is részesült.”
Madonna di San Guglielmo – a bécsi kegykép modellje?
Hans H. Aurenhammer osztrák művészettörténész Die Mariengnadenbilder Wiens und Niederösterreichs in der Barockzeit című kötetében azt állítja, hogy a bécsi császári kápolna kegyképe valójában a Madonna di San Guglielmo másolata lehet, amelyet az olaszországi Montevergine bencés monostorban őriznek. „A Montevergine-i bencés monostor Coretto di Notte kápolnájában található ikon tempera technikával készült fán, 231×99 cm méretben. Erősen megrongálódott, az arany háttér restaurálva, a Madonna arca részben újrafestve. Dél-Itáliából származó alkotás, 1270–1280 közötti évekből.
Ikonográfia és típus: A kegykép ikonográfiailag a Galaktotrophusa-típusba tartozik, a szoptató Istenszülő ábrázolása, mégpedig az ábrázolás egy figyelemre méltóan ősi formájában. A Szűzanyát szemből ábrázolták, bal vagy jobb kezével tartja a Gyermeket, miközben az – szinte függőleges helyzetben, az anya másik kezével megtámasztva – a kitakart mellhez közelít” – írja a szerző, aki megjegyzi, hogy a kapucinusok templomában, a császári kápolnában őrzött ikon „a 18. század elején készült másolat, egy zarándokemlékkép, a San Guglielmo Madonnáról készült »papírra festett másolat«. Noha egy későbbi irodalmi forrás (1) a Sabina egyházmegyében található Vallabona kegyképét a bécsi kegykép közvetlen elődjének nevezi, mégis a »Madonna di San Guglielmo«-hoz kell visszatérni, mivel ez nyilvánvalóan a Vallabona‑i kép őse – ha ez utóbbi egyáltalán létezett, hiszen a szakirodalomban nem sikerült a nyomára bukkanni. Létezése azonban magyarázatot adhatna a bécsi kép bizonyos módosításaira az eredetihez képest.
A bécsi kép és a »Madonna di San Guglielmo« közötti azonosság elsősorban a Szűzanya általános habitusában áll, amely szigorú formájában sem a bécsi kegykép keletkezési idején, sem a korábbi Madonna lactans ábrázolásoknál nem volt szokásos. A hasonlóság kiterjed a Szűzanya koronájának formájára is, amelyet a másoló nyilvánvalóan félreértett. A monteverginei kegyképtől eltérően a gyermek viselkedésében nagyobb fokú »emberiesítés« mutatkozik: nem csupán félig fekszik, hanem át is öleli az anyai mellet – olyan vonások, amelyek Lasareff szerint a trecento művészetére és az azt követő időszakra jellemzőek. Mivel azonban az ilyen típusú Mária‑ábrázolás, amely a Madonna di San Guglielmo-kép módosított változata, nem mutatható ki, feltételezni kell, hogy vagy a másoló végezte el ezt a változtatást, vagy a mindeddig nem igazolt Vallabona‑i kegykép képezte a szükséges köztes láncszemet a Montevergine–Bécs, Kapucinus templom sorban.
A Gründlicher und wahrhafter Bericht szerint Joseph Antonius von Trivigliano kapucinus atya egy missziós útja során, Bari vidékén, rátalált egy papírra készült másolatra – a Sabina egyházmegyében található Vallabona kegyképének zarándok-emlékképére –, amelyet maga is nagy tisztelettel őrzött. Apostoli misszionáriusként 1727‑ben Bécsbe vitte a megtalált képet, valamint annak időközben elkészült másolatát. Az eredetit VI. Károlynak ajándékozta, aki maga is tisztelte, majd Mária Teréziának adta tovább, aki hálószobájában helyezte el áhítatos tiszteletre. Ez a kép mára elveszett. A másolat Erzsébet Krisztina császárné tulajdonába került, aki előbb ideiglenesen, majd véglegesen a kapucinusoknak adományozta, akik még ugyanabban az évben, 1727‑ben a császári kápolnában állították ki tiszteletadásra.” (1) (Gründlicher und wahrhafter Bericht von dem wunderbaren Ur sprung des marianischen Gnadenbildes unter dem Titul: Trösterin der Be trübten in der Kirche der P. P. Kapuziner, Wien 1777.)
Merczyfalva a történeti adatok fényében
„A település, amelyet egykor Mercydorf néven alapítottak, ma hivatalosan Carani néven ismert, és Temesvártól mintegy 20 km-re északra fekszik. 1734-ben alapították, nevét a Bánság első kormányzójáról, Florimund Claudius Mercy grófról kapta. Az első telepesek franciák és néhány olasz volt. A német telepesek csak 1764-ben érkeztek, a hétéves háború, valamint a pestis- és mocsárláz járvány után, Mária Terézia rendelkezése nyomán. A közösségünk tényleges német betelepítése 1765‑ben történt. Ekkor számos új telepes ház épült. 1768/69‑ben zajlott le az utolsó nagy bevándorlás, amely Elzász‑Lotaringiából, Luxemburgból és Trierből érkezett. A második világháború körülményei miatt már ekkor megkezdődött a német lakosság kivándorlása, amely az évek során felerősödött, és végül az 1989‑es forradalom után zárult le” – áll a Heimatortsgemeinschaft Mercydorf honlapján.
Borovszky Samu Magyarország vármegyéi és városai című művében a Temes vármegyei Merczyfalva településről a következőket olvashatjuk: „Az 1717. évi kincstári jegyzékben egy Kayragn nevű helységet találunk a temesvári kerületben, ahol ekkor 16 ház volt és azonosnak látszik az 1723–25. évi gróf Mercy-féle térképen ugyancsak e tájon megjelölt Karan-pusztával, a hova Engelshofen tábornok olaszokat és spanyolokat telepített s az új helységet, gróf Mercy Claudius Florimund után, Mercydorfnak nevezte el. De sem a spanyolok, sem az olaszok nem tudták az itteni éghajlatot megszokni s így csakhamar kipusztultak; az a kevés olasz család, mely itt maradt, idővel beleolvadt a németekbe, a kik az 1764–65. években költöztek be. Az 1761. évi hivatalos térképen Karan oder Mercydorf néven szerepel. A régi róm. kath. templom 1735-ben, a mostani pedig 1788-ban épült. A községet sok csapás érte. 1738-ban a pestis pusztított benne; 1823-ban, szélvihar tette tönkre az egész termést, 1829-ben egy hóviharnak az egész legelő állatállomány esett áldozatul, 1863-ban éhínség, 1869-ben pedig nagy tűzvész pusztított.” Az első merczyfalvi plébánosok egyike, az olasz Carlo Tazzoli a temesvári székeskáptalan tagja, a székesegyház kanonokja lett, ahol 1751-ben elhunyt. Ő volt az első klerikus, akit a székesegyház kriptájában temettek el, és akinek sírja mind a mai napig fennmaradt.
A merczyfalvi kegykép
Martin Roos temesvári nyugalmazott püspök Erbe und Auftrag című, a csanádi és temesvári egyházmegye történetéről szóló monumentális művében (I. kötet, 2a rész, 3. fejezet) így ír: Vidékünkön ritka ábrázolás a Szűzanya mint szoptató édesanya – „Maria lactans”, ahogyan a szakirodalom nevezi az ilyen képeket. Mégis mélyen emberi pillanatot közvetít: a gondoskodó, tápláló, megtartó és az életet védelmező jelenlétet, amelyre minden ember rászorult földi létútja kezdetén. Az ember újra meg újra szívesen tér vissza ehhez az oltalmazó anyaságforráshoz – emlékezve hálaadással, és elmélyülve az imában. Mária a Gyermekkel egyszerre jelkép és valóság.
Ezen Mária-ábrázolás eredete Egyiptomba vezethető vissza, ahol különösen kedvelt volt, és a legkorábbi példái az 5–6. századra nyúlnak vissza. A képrombolás időszaka után ez az ábrázolás elterjedt a Bizánci Birodalomban is, ahol Galaktotrophusa néven vált ismertté. Nyomai felfedezhetők a 14–15. századi európai művészetben is.
Ábrázolásunk keletkezési idejéről és eredetéről kevés biztosat tudunk. Eredetileg a merzydorfi plébániatemplomban volt elhelyezve, fémkeretbe foglalva, koronával és sugárkoszorúval díszítve. A néphagyomány kegyképként tartotta számon, amelyet a zarándokok magukkal vittek a Máriaradnára vezető zarándoklatuk során. A kép egy fából készült dobozba van süllyesztve, széles, finom filigrán- és gyöngyfonattal körülvéve. A trónon ülő Istenszülőt ábrázolja, amint ölében tartja a gyermek Jézust, és anyai mellét kínálja neki. A merczyfalvi helytörténeti könyv szerint a képet állítólag a mezőn találták.
Az 1770-es év leltári jegyzékében a következő bejegyzés található: „1 Mária-kép kerettel és üveggel, benne 4 rendes zsinór, fehér gyöngy, hozzá egy kék selyem palást ezüst szegéllyel.” Ez csakis a mi képünkre vonatkozhat, mivel más Mária-ábrázolás nem szerepel a jegyzékben. Már 1768-ban, a merczyfalvi templomról fennmaradt legrégebbi leltárban is olvasható, bár a képet nem részletezi: „Az adományok a Szűzanyánál: 1 ezüst szív, 1 körmöcbányai dukát, 1 ezüst gyűrű, 2 további darab egy arany értékben, 1 foglalatba helyezett Nepomuki Szent János.”
E jelek alapján a következőket állapíthatjuk meg képünkről: legkésőbb 1768-ban már a merczyfalvi plébániatemplomban volt, és kegyképként nagy tisztelet övezte. Már első pillantásra is szembetűnő, hogy különleges jelentőséggel bír vidékünk számára – és ez jóleső felismerés. És ez még inkább szembetűnő, ha két évvel később a leltári jegyzékben a következő bejegyzést olvassuk: „1 ezüst szív a Szűzanyánál, 2 körmöcbányai dukát, 5 császári tallér, 2 császári arany, 1 velencei ezüstdarab, 16 ezüst kereszt, 2 ezüst gyűrű, 1 ezüst foglalatba helyezett zöld kő (malachit?), 3 húszas a Szűzanyánál.” Úgy tűnik, a kegykép tisztelete időközben tovább növekedett.
Mivel ennyire ritka, a merczyfalvi Maria lactans-kegykép nem csupán a helyi közösség kincse, hanem a teljes régió számára kiemelkedő emlék. Ez az a képtípus, amely a Mária-tisztelet egyik legbensőségesebb és legemberibb ábrázolása, hidat képez Bécs, Montevergine és a Bánság között. Megőrzése és továbbadása nemcsak a múlt tiszteletét jelenti, hanem a közösségtudat és a hit megerősítését is, amelyből a jövő nemzedékei is meríthetnek. A Szűzanya közbenjárása legyen mindig vigasztalás és erőforrás a számunkra.
Forrás: temesvári püspökség sajtóirodája
Fotók: temesvári püspökség sajtóirodája; Temesvári Egyházmegyei Levéltár; dr. Eperjesi Zoltán
