„Legyetek egy szív, egy lélek!” – mondta Boldog Celestina Donati. Minden évben alkalmunk van arra, hogy egész valónkat, magunkat, életünket felkészítsük az Istennel való találkozásra. Nem a képernyőn keresztül való csodálásra, nem arra az elragadtatásra, amit csodálatos hatása kivált az érzékszerveinkben. Pontosan az lesz, akit megláthatok, tapinthatok, hallhatom, szerethetem, megérthetem. Közösségre vágyik velem, mindent örömmel, hűségben vállal velem és értem mindennap. Azokkal az emberekkel, akikkel mély és értékes kapcsolatra vágyom, kész vagyok valóban találkozni?
A Piarista Nővérek Kongregációja szerzetes nővérek számára írt szabálygyűjteményének olvasása során a közösségi életről szóló fejezethez érkeztünk. A szerzetesi szabálygyűjteményben ez a rész központi helyet foglal el, s az egyik legterjedelmesebb szakasz. Ennek egyik oka, hogy a lelki élet piarista nagyjai szerint is a közösségi kapcsolatok az emberi élet legfontosabb területei, s egyben az egyik legnagyobb körültekintést és legtöbb törődést igénylőek.
Hitünk szerint a közösség a legtökéletesebb létforma, mert Isten maga is szeretetközösség: az Atya, a Fiú és a Szentlélek egysége. A teremtés óta természetes létközegünk a közösség, ugyanakkor minden emberi tehetségünkre azért van szükségünk, hogy elfogadjuk, építsük, ápoljuk a másokkal való kapcsolatainkat. „A Szentlélek, az »Atya és a Fiú közötti szeretet köteléke«, részesévé tesz minket a Szentháromság közösségének, amely a keresztény élet forrása és mintaképe.” A gondolat azzal a merész meghatározással folytatódik, hogy tulajdonképpen azzal, hogy elfogadjuk a közösségi létet, arról teszünk tanúbizonyságot, hogy az Atya küldöttét, Jézust követjük. Akkor innen már csak egy lépés választ el attól, hogy karácsonyra számba vegyük legmeghatározóbb kapcsolataink milyenségét.
„A közösségben megélt élet isteni ajándék, amely segít megélnünk a keresztségből fakadó alapvető közösséget, segít gyökeret vernünk a hitben, élteti reményünket, és tevékennyé tesz a szeretetben. Segít, hogy növekedjünk a tudatos és nagylelkű egymásrautaltságban, mint egyetlen test tagjai, ahol mindannyian átalakultunk, és Istenhez váltunk hasonlóvá a Szentháromságban.” A közösség tehát elsősorban ajándék, másodsorban formálódik a mi döntésünk, elhatározásunk alapján. Közösség nélkül nem létezne a hit, a remény és a szeretet, csak ebben az erőtérben alakulhatott ki.
Embernek emberrel való kapcsolata nem tapasztalható meg Istennek az emberrel való kapcsolata, közössége nélkül, így emelkedik ki karácsony jelentősége. Az ajándékba kapott reményteljes kezdetet, a közösség magját észreveszem-e, elültetem-e, ápolom-e? Vagy dísznek veszem, ráteszek még két égősort, majd a megadott idő után gondosan elcsomagolom, és porosodhat egy éven át a doboz alján? Celestina anya nővérei azt tanulják, engedjék, hogy valódi, mély kapcsolattá váljanak Istennel, szerzetestársaikkal való közösségük, összpontosítsanak ezekre és szánjanak rá időt és energiát, kapcsolataikban vegyenek részt minden tehetségükkel. Karácsony csodájából, Isten határtalan nagylelkűségéből tanulva legfontosabb kapcsolatainkat gondosan ápoljuk egész éven át. Mert a változás már megkezdődött, a csoda már tart. Akarok a részese lenni?
Isten Fia közénk jött. Eddig az első karácsonyig úgy tűnhetett, az teszi Istent istenné, hogy nem olyan, mint mi. A tőlünk való különbözősége elválaszt bennünket egymástól. De Megváltónk születésével megmutatta, azt is szívesen vállalja, hogy egészen hasonló lesz hozzánk. Hozzá hasonlóvá tehet bennünket a szeretetben, az irgalmasságban, az igazságban. Készen állunk rá? Közünk van a tökéletes szeretethez, nagylelkűséghez, az igazsághoz. Egyek vagyunk vele. Akarjuk, merjük vállalni, hogy hasson ránk, átformálja közösségi, házastársi, szülői, baráti kapcsolatainkat?
„A mennyei Gyermek hozza nektek egyedülálló kincseit, szórja rátok vigasztaló rózsáit. Hatalmas szeretettel szeressétek, az erények értékes ajándékaival, és a szent élet cselekedeteivel vegyétek körül bölcsőjét. Énekeljetek a kis Jézusnak, énekeljetek, és soha, soha, de soha ne hagyjátok abba.” (Boldog Celestina Donati)
Útra való kérdések:
- Ki vagyok én? Kinek, milyennek tartom magamat?
- Kik a legfontosabbak a számomra?
- Ezen a karácsonyon tegyem oda magamat és a többieket, hogy emberszerető Jézusom szeretetének sugarai járjanak át, öleljenek, formáljanak.
Tóth Borbála SchP
Az írás megjelent a Vasárnap 51-52-es számában.
