Hazatért az Atyához Robert Dürbach plébános

0
76

A Temesvári Római Katolikus Püspökség megrendülten, ugyanakkor a feltámadásba vetett szilárd hittel tudatja, hogy elhunyt Robert Dürbach uhingeni plébános. Lelke üdvéét 2026. január 13-án, kedden 12 órakor szentmisét tartanak a 89979 Ulm-Einsingenben található Szent Katalin-templomban.

Robert Dürbach 1966. augusztus 1-jén született Zsombolyán, Georg és Katharina gyermekeként; ugyanitt nőtt fel és járt iskolába egészen 1984‑ig, amikor kitelepült Németországba.1986-ban csatlakozott a Szent Kereszt Reguláris Kanonokjai Rendjéhez, a rend silzi (Ausztria), St. Petersberg-i anyaházában. Noviciátusát 1986–1987 között a portugáliai Bragában végezte, majd 1987–1994 között a braziliai Anápolisban működő Institutum Sapientiae intézetben folytatta filozófiai és teológiai tanulmányait. 1994 és 1996 között pedagógusként tevékenykedett a buxheimi szaléziak Marianum internátusában. A temesvári egyházmegyébe – ahová már 1995-ben is rövid időszakokra visszatért – teológiai végzettségű munkatársként kapcsolódott be a lelkipásztori szolgálatba Lugoson, Resicabányán és Lovrinban. 1997. november 1-jén boldog emlékű Sebastian Kräuter püspök szentelte diakónussá a temesvári püspöki kápolnában. Ezt követően diakónusként szolgált a nagyszentmiklósi plébánia nagyőszi filiájában, és megbízást kapott, hogy segítsen a lovrini plébánián is. A temesvári Szent György-székesegyházban 1998. június 27-én Sebastian Kräuter püspök szentelte pappá.1997. szeptember 1-jétől az arad-belvárosi Szent Antal plébánia káplánjává nevezték ki, és feladatául kapta az aradi német ajkú hívek lelkipásztori gondozását is. 1999. október 12-én Martin Roos megyés püspök a lovrini plébánia és a hozzá tartozó filiák plébániai adminisztrátorává nevezte ki. 2000 folyamán visszatért Németországba, ahol ezt követően bekapcsolódott a rottenburg–stuttgarti egyházmegye lelkipásztori szolgálatába, az utóbbi években pedig az uhingeni plébánia plébánosaként tevékenykedett.

A Boldogságos Szűz Mária nagy tisztelőjeként hosszú éveken át részt vett a német hívek radnai zarándoklatain. 2023. július 31-én ünnepelte ezüstmiséjét, pappá szentelésének 25. évfordulóját Zsombolyán és Máriaradnán, hazai és külföldi oltártestvéreivel együtt. 2025. december 19-én, az esti órákban, váratlan hirtelenséggel adta vissza lelkét Teremtőjének a tübingeni Egyetemi Klinikán.

A néhai Robert Dürbach lelkéért szentmisét tartanak 2026. január 13-án, kedden, 12 órakor a 89979 Ulm-Einsingenben található Szent Katalin-templomban, amelyet temetés követ.

Requiem aeternam dona ei Domine! Et lux perpetua luceat ei! Requiescat in pace!

MEGOSZTÁS