Advent negyedik vasárnapjának előestéjén gyújtották meg az adventi koszorú negyedik gyertyáját Alsó- és Felsőcsernátonban.
Az ünnepélyes gyertyagyújtás délután öt órától vette kezdetét Alsócsernáton központjában, ahol a helyi Végh Antal Általános Iskola 5–8. osztályos diákjai rövid ünnepi műsorral ajándékozták meg az egybegyűlteket. Azt követően beszédet mondott Csernáton község polgármestere, Mágori István. Őt követték Takács Lajos alsócsernátoni református lelkipásztor és Kedves Tibor helyi plébános ünnepi gondolatai.










Az ünnepséget a Lukács Mihály kántor-karnagy által vezetett csernátoni Pakó András Férfidalcsoport, valamint a Csernátoni Római Katolikus Vegyes Kórus énekei tették meghittebbé. Kászoni Erzsébet szavalatával emelte az ünnepi hangulatot. Végül sor került az adventi koszorú negyedik gyertyájának a meggyújtására is. Az est a helyi kisiskolások megjutalmazásával ért véget, akik a meghirdetett rajzpályázatra szebbnél szebb alkotásokat készítettek.




Az este folyamán Felsőcsernátonban is fellobbant a szeretet lángja, ezzel jelezve mindenki számára, hogy közel van a Megváltó érkezése.
Kászoni Tamás
Fotó: Kosztándi Klementina, id. Kászoni Pál, Kászoni Tamás.










