A szentatya szerdán délelőtt a Szent Péter téren tartott általános kihallgatáson folytatta a Krisztus feltámadása és a kortárs világ kihívásai témájú jubileumi katekézissorozatát. Napfényes hideg időben mintegy 15 ezer zarándok hallgatta Leó pápa tanítását, aki a katekézis után az eléje lépő püspökök közt szeretettel üdvözölte Hortobágyi Cirill pannonhalmi bencés főapátot.
A halál természetes és természetellenes arculata
A katekézis evangéliumaként Jézus temetése történetét olvasták fel világnyelveken, ahogy „levették testét a keresztről, lepedőbe burkolták és Arimateai József frissen metszett sziklasírjába helyezték” (vö Lk 23,52–54). Leó pápa ehhez a szöveghez fűzte gondolatait. A halál misztériuma mindig is mély kérdéseket vetett fel az emberekben. A halál ugyanis egyszerre tűnik a legtermészetesebb, ugyanakkor a legtermészetellenesebb eseménynek is. A halál természetes, mert a földön minden ember meghal. Természetellenes, mert az élet és az örökkévalóság utáni vágy, amelyet önmagunk és szeretteink iránt érzünk, a halált mintegy ítéletként tekinti, mely szemben áll az értelemmel.
Sok ókori nép alakított ki a halottak kultuszához kapcsolódó rítusokat és szokásokat, hogy elkísérje őket és emlékezzen azokra, akik a legfőbb misztérium felé haladtak. Ma azonban más tendencia figyelhető meg. A halál egyfajta tabuként jelenik meg, amit távol kell tartani, amiről csak halkan szabad beszélni, nehogy megzavarja érzékenységünket és nyugalmunkat. Emiatt gyakran kerüljük a temetők látogatását, ahol azok nyugszanak, akik megelőztek minket és most a feltámadást várják. Mi is akkor a halál? – tette fel a kérdést Leó pápa. Tényleg életünk szava?
Csak az ember kérdez rá a halálára
Csak az emberek teszik fel ezt a kérdést, mert csak ők tudják, hogy meg kell halniuk. Ám ennek tudata nem menti meg őket a haláltól; sőt, bizonyos értelemben megnehezíti az életüket minden más élőlényhez képest. Az állatok kétségtelenül szenvednek, és tudják, hogy a halál közel van, de nem tudják, hogy a halál a sorsuk része. Nem kérdőjelezik meg az élet értelmét, célját vagy kimenetelét. Ennek tudtában nekünk figyelembe kell vennünk, hogy ellentmondásos, boldogtalan lények vagyunk, nemcsak azért, mert meghalunk, hanem azért is, mert biztosak vagyunk benne, hogy ez az esemény be fog következni, annak ellenére, hogy nem tudjuk, hogyan és mikor. Jóllehet tudtában vagyunk ennek, mégis tehetetlenek vele szemben. Valószínűleg innen erednek a halál kérdése elől való gyakori elfojtások és egzisztenciális menekülések – állapította meg a Szentatya.
Liguori Szent Alfonz Mária: A halál pedagógiai értéke az életre tanít
Liguori Szent Alfonz Mária a „Felkészülés a halálra” című híres művében a halál pedagógiai értékéről elmélkedik, kiemelve annak nagy erejét, ami az életre tanít. A halál mivoltának ismerete, és különösen a róla való elmélkedés megtanít minket arra, hogy mit tegyünk igazán az életünkkel. Először az imádság, hogy megértsük, mi hasznos a Mennyek Országa számára, és aztán a felesleges dolgok elengedése, amelyek múlandó dolgokhoz kötnek minket, majd a hiteles élet titka annak tudatában, hogy földi utunk felkészít minket az örökkévalóságra.
A transzhumanista szemlélet veszélye
Mégis számos jelenlegi antropológiai nézet ígéri az immanens halhatatlanságot, azt feltételezve, hogy a földi életet meghosszabbítja a technológia. Ez egy transzhumanista forgatókönyv, amely korunk egyik kihívásaként jelenik meg. Vajon valóban legyőzhető a halál a tudomány segítségével? De vajon ugyanaz a tudomány garantálhatja-e, hogy a halál nélküli élet egyben boldog élet is? Krisztus feltámadásának eseménye feltárja előttünk, hogy a halál nem ellentétes az élettel, hanem annak szerves része, átmenet az örök életbe. Jézus húsvétja, ebben a szenvedéssel és megpróbáltatásokkal teli időben, ízelítőt ad a halál utáni események teljességéből.
Csak a feltámadás eseménye képes teljesen megvilágítani a halál misztériumát
Lukács evangélista vélhetőleg megérzi ennek a sötétségben rejlő fénynek előízét, amikor annak a délutánnak a végén, mely a Golgotát sötétségbe borította, ezt írja: „A készület napja volt, és a szombat már kezdett virradni” (Lk 23,54). Ez a fény, a húsvéti reggel előíze, már ragyog az ég sötétjében, amely még zártnak és csendesnek tűnik. A szombat fényei első és egyetlen alkalommal hirdetik a szombat utáni nap hajnalát: a Feltámadás új fényét. Csak ez az esemény képes teljesen megvilágítani a halál misztériumát. Ebben a fényben, és csakis benne válik valóra az, amire szívünk vágyik és remél: hogy a halál nem a vég, hanem az átmenet a teljes világosságba, a boldog örökkévalóságba.
Mi Szent Ferenccel együtt „nővérünknek” nevezhetjük a halált
A Feltámadott megelőzött minket a halál nagy próbájában, és az isteni Szeretet erejének köszönhetően győztesen került ki. Így készítette el számunkra az örök nyugalom helyét, az otthont, ahová várnak minket, Megadta tehát nekünk az élet teljességét, amelyben nincs többé sem árny, sem ellentmondás. Az Úrnak köszönhetően, aki szeretetből halt meg és támadt fel, mi Szent Ferenccel együtt „nővérünknek” nevezhetjük a halált. A feltámadás biztos reményével való várakozás megóv minket az örökre elenyészés félelmétől, és felkészít az örök élet örömére – zárta katekézisét Leó pápa.
A szentatya köszöntései és felhívásai
Az egyes nyelvi csoportok köszöntése előtt a pápa felhívással fordult az érintett felekhez: Mélységesen elszomorít a Thaiföld és Kambodzsa közötti határon kiújuló konfliktus híre. Polgári áldozatok is voltak, és ezrek kényszerültek elhagyni otthonaikat. Imádságommal jelzem közelségemet e drága emberek iránt, és arra kérem a feleket, hogy azonnal szüntessék be a viszálykodást és folytassák a párbeszédet.
A lengyel zarándokok felé fordulva különösen is annak a konferenciának a szervezőit és résztvevőit üdvözölte, akik a lengyel püspökök által hatvan évvel ezelőtt a német püspököknek küldött megbékélési üzenetről tanácskoztak, mely megváltoztatta Európa történelmét. Legyenek ennek a dokumentumnak a szavai – „Megbocsátunk és bocsánatot kérünk” – tanúságtétel a ma konfliktusban álló népek számára arról, hogy a megbékélés és a megbocsátás lehetséges, ha a béke iránti kölcsönös vágyból és az emberiség javára való közös elkötelezettségből fakadnak.
Olasz nyelvű köszöntésében a szentatya üdvözölte a Kamilliánus Karizmatikus Családot, a Viterbói helikopterezred parancsnoki részlegét, a Maddaloni Gyermekfalu Alapítvány, a Pescarai D’Annunzio Gimnázium és a leccei Fermi Intézet tagjait. Végül a szentatya a fiatalokat, a betegeket és az ifjú házasokat is köszöntötte még. Ma a Loretói Boldogságos Szűz Mária emléknapját ünnepeljük. Kedves fiatalok, Mária iskolájában tanuljatok meg szeretni és remélni; kedves betegek, a Boldogságos Szűzanya legyen társatok és vigasztalásotok a szenvedésben; és ti, kedves ifjú házasok, bízzátok házaséletetek útját Jézus Anyjára, majd a pápai áldást adott a jelenlevőkre.
Vértesaljai László SJ / Vatikáni Rádió
