Megnyílt a Fogarasy Mihály püspök életét és munkásságát bemutató kiállítás

0
49

Nyomot hagyni. Emberi vágy, hogy olyanná váljunk valaki számára, hogy olyat tegyünk le az asztalra, ami fennmarad. De nyomot hagyni nem lehet erőből, nem lehet akaratból. Csak őszinte szeretettel és alázattal lehet. Ezzel a szeretettel és alázattal élt Fogarasy Mihály püspök.

A Tarisznyás Márton Múzeumban megnyílt a püspök életét és munkásságát bemutató kiállítás, a Szent Miklós-napi ünnepi dísztanácsülés keretében pedig Gyergyószentmiklós díszpolgárai sorába került. Élete és örök lenyomata a város identitásának meghatározó része: két iskola és egy utca őrzi nevét, példát mutat.

Korábban a Szent Miklós-napok nyitóprogramjaként vallásturisztikai konferenciának adott otthont a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Gyergyói Tagozata. A szakmai találkozó a térség vallási örökségére és vallásturisztikai lehetőségeire irányította a figyelmet.

Ahogy Gyergyószentmiklós 700 éves jubileuma közeledik, még fontosabbá válik, hogy arra építsenek, ami mindig is megtartotta a közösséget: a hitre, a közösség erejére és a hagyományokra.

A vallásturisztikai kezdeményezések egyszerre jelentenek fejlődési lehetőséget, és olyan értékalapú irányt adnak, amely a helyiek és az ide érkezők számára is valódi élményt és kapcsolódási pontot teremt.

Adja Isten, hogy a mai gyergyóiak tanuljanak az elődök példájából, úgy végezzük a mai feladatokat, ahogyan többek közt Fogarasy Mihály püspök tette: alázattal, szeretettel és őszinte odaadással.

Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós polgármestere