„Egy lángot adok, ápold, add tovább, és gondozd híven!”

Advent első vasárnapjának előestéjén fellobbant az első gyertyaláng a gyulafehérvári székesegyház előtti adventi koszorún
A barátságtalan idő miatt a szertartást a székesegyház előterében tartották. Kovács Gergely érsek vezette a szertartást, Kerekes László segédpüspök, Jakubinyi György nyugalmazott érsek, László Szabolcs főesperes-plébános és a hívek közösségében. Beszédében Kovács Gergely érsek arra hívott, hogy okosan használjuk fel az adventi heteket, építsük az utat. Tartsuk karban a szívünket, egyengessünk el minden gödröt, bontsuk le a hegyeket, amelyek eltávolítanak Istentől. Gyújtsuk meg a lángot a lelkünkben is, ne csak a koszorún. Égjen bennünk a fény, még ha kicsiként indul is. Erősödjön, napról napra. Így leszünk kész felismerni a közeledő Messiást.



Gyulafehérváron az adventi szombatok estéin hét órától várják a híveket közös gyertyagyújtásra a székesegyház előtt.

Adventi gyertyagyújtás a nagyváradi székesegyház előtti téren
Ebben az évben is, advent szombatjain, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség közös gyertyagyújtásra hívta a város lakóit a székesegyház előtt felállított adventi koszorú köré. Imádkozzunk közösen, készüljünk együtt karácsony ünnepére, hogy ne csak a koszorún, hanem bennünk és körülöttünk is növekedjen a fény – mondta köszöntőjében Böcskei László megyés püspök. Advent első vasárnapjának előestéjén, november 29-én a katolikus nőszövetségek képviselői lobbantották fel az első lángot az adventi koszorún.






Adventi gyertyagyújtás a nagybányai Szentháromság-templom előtti téren
November 29-én, advent első vasárnapját megelőző szombaton este 7 órakor meggyújtották a nagybányai Szentháromság-templom előtti téren elhelyezett adventi koszorú első gyertyáját, jelezve ezzel Urunk születésének ünnepére való közvetlen készületi időnek a kezdetét. A szertartás végén a plébánia önkéntesei meleg teát kínáltak a résztvevőknek. A második gyertyát az evangélikus gyülekezet közreműködésével, lelkipásztorainak szolgálatával gyújtják meg december 6-án.




Temesvár, millenniumi Magyarok Nagyasszonya-templom


















