„Ezekben a napokban ünnepeljük énekkarunk megalakulásának ötéves évfordulóját! Ez olyan közösségi kezdeményezés, amelyben nap mint nap igyekszünk megélni hitünket, szolgálatunkat és az Istenhez szóló együtt éneklés örömét. Öt év alatt együtt növekedtünk, megtanultuk, mit jelent a közösség, a barátság és a zenei szolgálat. Öt év, amelyben mindazzal, amit teszünk, fényt, békét és örömöt próbáltunk vinni azok szívébe, akikkel találkozunk és akik hallgatnak bennünket. Mindez Isten kegyelmének és azok támogatásának köszönhető, akik hisznek bennünk” – olvasható a Iustin Călin tanár által vezetett Harmonia Christi ökumenikus ifjúsági kórus közösségi oldalán. Az énekkar tagjai november 22-én és 23-án ünnepelték ezt a „születésnapot” lelki programmal a temesvári schönstatti Márianővérek közösségi házában, valamint szentmisével, amelyet Pál József Csaba megyés püspök mutatott be a Szent György-székesegyházban.


A november 22-i lelki napot Francisc Lăcătuș, a nagyváradi Don Orione Központ elöljárója vezette, a program szentségimádással zárult. Az évforduló alkalmából november 23-án, vasárnap, Krisztus Király ünnepén és az ifjúság világnapján este 6 órakor a főpásztor szentmisét mutatott be a Szent György-székesegyházban. Koncelebrált Johann Dirschl általános helynök, Francisc Lăcătuș lelkipásztor, Kocsik Zoltán, a Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatója, Piry Radulov vingai és orczyfalvi plébános, Ionuc Hojda újmoldovai plébános, valamint Sergiu Ștefan Ursache temesszlatinai plébános.
A megyés püspök homíliájában elsősorban a kórustagokhoz eszólt „Énekeljetek hálatelt szívvel! Ahogyan Szent Pál apostol írja a kolosszeieknek: »adjatok hálát az Atyának, aki arra méltatott benneteket, hogy részetek legyen a szentek örökségében, a világosságban.« Énekeljetek örömmel – és ti így is tesztek. Isten dicsőítése az ő népének hivatása. Az ember öröme Isten dicsősége. A ti örömötök pedig abból fakad, hogy találkoztok az Úrral, és vágytok arra, hogy énekeljetek az ő dicsőségére. Kapcsolatotok Istennel erőt ad majd nektek a küldetésben is.”




A szentmise végén Iustin Călin tanár, a kórus vezetője visszaemlékezett a kórus megalakulásának körülményeire és az első lépésekre. Ugyanakkor két bejelentést is tett: november 30-án, vasárnap 12.30 órakor a Szent György-székesegyházban angol nyelvű szentmisét mutatnak be, amelyre várják mindazokat a híveket, akik ismerik a nyelvet, a Harmonia Christi kórus karácsonyi koncertje pedig december 14-én, 19.30 órakor lesz ugyancsak a székesegyházban.
Forrás: temesvári püspökség sajtóirodája










