A felszentelése 250. évfordulójához elérkezett, kívül-belül megújult temesvár-józsefvárosi római katolikus plébániatemplomot november 16-án áldották meg. A másfél éve tartó templomfelújításról és a vele kapcsolatos közösségi erőfeszítésekről, az élő egyházközösség építéséről, a gyermekek, fiatalok bevonásáról, evangelizációjáról, a temesvári többnyelvűség közösségi megéléséről Szilvágyi Zsolt püspöki helynökkel, józsefvárosi plébánossal Pataki Zoltán, a Nyugati Jelen munkatársa beszélgetett. Ebből olvashatnak részleteket.
Plébános úr, legutóbb tavaly szeptemberben beszélgettem Önnel a templomfelújítás kezdeti szakaszának idején, amikor azt mondta, hogy az idei templombúcsúra tervezi a felújított templom megáldását. A püspök úr 2025. november 16-án megáldotta a felújított templomot. Mit sikerült megvalósítani abból, amit tavaly nyáron elterveztek?
A templomunk több mint 250 éves, akkor fejezték be, de néhány évvel korábban kezdték el az építést. A templomnak nincsen szilárd, a mai értelemben vett komoly alapzata, a téglák a földben állnak és ezért érthető, hogy a nedvességet nagyon könnyen felszívták a falak. Ez volt az első számú ok, amiért 16 év után újra fel kellett újítani ezt a templomot. Erre szükség volt, nem mutatott jól a templom és ezt annál inkább éreztük, mivel elérkeztünk a negyed évezredes jubileumhoz, amikor meg kell adjuk a tiszteletet ennek a templomnak és ennek a közösségnek.
Az egyik fő cél az volt, hogy megoldjuk a nedvesség problémáját: körbeásták az épületet, újra szigetelték, elvezették a tetőről és a talajból jövő nedvességet egyenesen a városi kanálisba. Abban bízunk, hogy mivel nem áll ott tartósan az esővíz és a talajvíz, bizonyára enyhítjük a beázások problémáját. Ugyanakkor olyan anyagokat használtunk a felújításhoz, amelyek jelenleg a legmodernebb anyagoknak számítanak, átengedik a nedvességet és engedik, hogy szellőzzön az épület. Bízunk abban, hogy most hosszabb időre megoldottuk a problémát, nagyon reálisan viszont az van, hogy egy 250 éves épületről van szó, ezek régi és komplex problémák, de reméljük, hogy sokkal tartósabb lesz ez a javítás, és sokkal hosszabb ideig tart.
Kívülről és belülről is teljesen megújult a templomépület. A vakolatot leverték, ahol szükséges volt, újra meszeltük kívül-belül. A talapzat szigetelése mellett egy másik komplex munka volt: a toronysisak kicserélése, amit rézlemezekkel fedtek be. Nem tudtuk előre azt, hogy majd a keresztet is ki kell cserélni, amelyet 1929-ben állítottak. Amikor feljutottak a munkások a toronyba, akkor látták, hogy a keresztet is ki kell cserélni. Ennek is egy szép ünnepe volt tavaly novemberben, amikor a püspök megáldotta a keresztet!
A kereszt alatti gömbben mi is elhelyeztünk néhány aktuális adatot a plébániáról, úgy, ahogy mi is találtunk régebbi adatokat, amelyeket minden nagyobb javításnál elhelyeztek. Ez egyfajta üzenet az utánunk következő generációknak. Leírtuk a plébánia jelenlegi helyzetét, elhelyeztük Szekernyés János úr könyvét a templomunkról, üzentünk arról, hogy mi jelenleg hogyan élünk. Ugyanúgy, ahogy mi is elsőkézből megtudhattuk, hogy 1929-ben vagy 1889-ben itt milyen problémákkal küszködtek, milyen közösség élt itt annak idején.
Több mint 80 év után kinyitottuk a templom alatti kriptát is, amelyet valamikor az 1930-as években befalaztak, arra hivatkozva, hogy nedves, hogy víz van ott és bezárták. Mi ezt kinyitottuk és ha Isten segít és anyagi forrásaink lesznek rá, akkor szeretnénk a kriptát is annyira felújítani, hogy akár látogatható is legyen, illetve a jövőben majd akár használhatjuk is urna temetőként, nyitottak vagyunk erre a kérdésre is.
Hogyan viszonyult az egyházközség ehhez a hatalmas feladathoz?
Nagyon jó híveink vannak. Itt a városban a plébániai határok átjárhatók, sokan itt találtak lelki otthonra és nagyon segítőkészek a hívek, értem ezalatt, hogy az utóbbi időben elég sokat építkeztünk. Kilenc évvel ezelőtt épült fel az új plébániaközpont, ami szintén egy komoly anyagi megterhelés volt a plébániának. Hét évre rá újra elkezdtünk a templomjavítással foglalkozni. Én azt mondhatom, hogy ott, ahol élő közösség van – ahogy Szent Pál mondja, jelképesen: létezik egy élő templom –, ahol a hívek úgy képzelik el a feladatukat, hogy ők élő kövek az egyház láthatatlan közösségében, ahol az alapkő maga Jézus Krisztus, ott összefogással, együttműködéssel és nagy áldozatok által is (ezt nem kerülhetjük el) lehetőség van a kövekből lévő templomot is valahogy megőrizni, felújítani vagy akár új ingatlant is építeni. Egy egyházközségben mindig világos az, hogy minden ingatlan az emberekért van. Azért építkezünk, hogy a közösségünknek legyen élettere, ott, ahol az Istent dicsérik, az ő igéjét hallják és a közösségi életet megélik.
Mivel Istennek hála, egy nagyon szép élő plébánia ez – nem azért mondom, mintha ez csak a plébános érdeme lenne – a jó Isten kegyelme és nagyon sok ember hozzáállása, összefogása, nagy áldozatok által jutottunk idáig. A mi anyagi és fizikai erőnk azért nem volt elég, támogatott a püspökség, a polgármesteri hivatal, a megyei tanács, de az egész felújítás költségeinek a nagy részét mégis a plébánia viseli. Akkor is, ha a következő időben még az anyagiakat rendeznünk kell, nem tudtunk mindent kifizetni, de a plébánia megtette, amit megtehetett és ezért híveinknek nagyon hálás vagyok!
(…)
Milyen tennivalóik, terveik vannak a következő időszakra?
A templomfelújítással kapcsolatban: a talapzatot kell még befejezni, meg a sekrestyét, a villanyhálózatnál vannak még kisebb feladatok, és ha az anyagi források megengedik, a kripta bejáratát és a kripta alapvető konzerválását meg kell ejtsük. Ezek a terveink, de már eddig is túlléptük az anyagi határainkat, maradt még törleszteni valónk is. Ugyanakkor továbbra is megéljük az élő közösség építését – ezek a legnagyobb terveink – soha nem álltunk le az építkezés mellett sem azzal, hogy az emberekkel, a gyermekekkel, a családokkal, az idősekkel foglalkozzunk, ez teszi ki a mindennapjaink legnagyobb részét, erre akarjuk akár anyagi erőfeszítéseink jelentős részét is fordítani.
Forrás és az interjú teljes terjedelmében: Pataki Zoltán/Nyugati Jelen
