† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Abban az időben mikor Jézust keresztre feszítették, a nép bámészkodott, a főtanács tagjai pedig gúnyolódtak: „Másokat megszabadított – mondták –, most szabadítsa meg önmagát, ha ő a Messiás, az Isten választottja.”
Gúnyt űztek belőle a katonák is, odamentek és ecettel kínálták: „Ha te vagy a zsidók királya, szabadítsd meg magadat!” – mondták.
Felirat is volt a feje fölött: Ez a zsidók királya.
Az egyik fölfeszített gonosztevő káromolta: „Nem te vagy a Messiás? Szabadítsd meg hát magadat és minket is.” A másik rászólt: „Nem félsz az Istentől? Hisz te is ugyanazt a büntetést szenveded. Mi legalább tetteink méltó büntetését kapjuk. De ez semmi rosszat sem tett.”
Aztán hozzá fordult: „Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor országodba érkezel.”
Ő ezt válaszolta neki: „Bizony mondom neked, még ma velem leszel a paradicsomban.”
Lk 23,35–43
1925 óta, azaz idén száz éve annak, hogy az évközi 33. vasárnapot Krisztus király vasárnapja követi, amely lezárja az egyházi évet. Magát az ünnepet XI. Piusz pápa rendelte el a Quas Primas címet viselő enciklikájával, amelynek kezdősoraiban a néhai szentatya kiemeli, hogy „a bajok árja azért zúdult a világra, mert az emberek nagy része az Úr Jézust és az ő szent törvényét száműzte a magánéletből, a családból és a közéletből, s hogy mindaddig nem ragyoghat föl a népek közt a tartós béke biztos reménye, amíg az egyének és az államok az Üdvözítő uralmát elvetik és elutasítják. Azért, amint hangsúlyoztuk, hogy »Krisztus békéjét Krisztus országában kell keresni« (…)”. Összegezve, maga az ünnep olyan korban került bevezetésre, amikor nagy történelmi változások mentek végbe (lásd I. világháború), új erőre kapott a szekularizmus, a totalitárius eszmék terjedése pedig egyre inkább aggasztóvá vált.
Mit üzent akkor és mit üzen ma, száz év távlatában a Quas Primas enciklika és maga Krisztus király ünnepe? Ez az ünnep mind akkor, mind pedig most emlékeztet, hogy a földi uralkodók és birodalmak fölött Jézus a történelem egyetlen és igazi ura, az idők végén pedig a mindannyiunkat megítélő győzedelmes király. De milyen a világ és Krisztus békéje, illetve mit is jelent a béke? Sokan a békét úgy fogalmaznák meg, mint idilli állapot, háborúmentes állapot vagy éppen tartós tűzszünet. A héber bibliában a békét a shalóm jelöli, amelynek jelentése egész, teljesség, egészség, harmónia, de jelenti a világ Isten szerinti rendjét is, amelyben az ember Istennel és a teremtett világgal harmóniában van. De mi az, ami ezt a teremtett harmóniát megzavarja? A bűn, amely héberül az avón, amelynek jelentése elgörbültség, elhajlás, egyszóval amikor az ember bűnt követ el, elhajlik az isteni rendtől. Az Újszövetség a shalóm fogalmat eirénével fordítja, amely jelenti a külső és belső harmóniát, és főként kiengesztelődést, megbékélést Istennel, amely Krisztus műve. És milyen is Krisztus békéje? Lefegyverző béke, amely főként az emberi szíveket fegyverzi le szelíd és értünk szenvedő szeretetével, amely még a jobb latoron is megkönyörül. Jézus, ahogy a vasárnapi evangélium bizonyítja, nem csak dicsőséges mivoltában akar a mi életünkben jelen lenni, hanem azonosulva a legutolsóval, a szenvedővel, a kitaszítottal, mindenkivel, aki a társadalom perifériájára került, aki tanít bennünket a szeretet radikális megélésére. Ez pedig túlmutat a kultúrkereszténységen, a mediatizált erkölcsfitogtatáson és azon a látszatéleten, amelyet gyakran megszokásból élünk.
Olasz Béla
Az írás megjelenik a Vasárnap 2025/47-es számában.
