Szatmárnémetiben a Szent Erzsébet-szobor mellett idén is megemlékeztek a szentről, illetve a szolgáló szeretetről. Az eseményről a Szatmári Friss beszámolóját olvashatják.
„Meg kell örvendeztetnünk az embereket” – vallotta Árpád-házi Szent Erzsébet, a középkor egyik legismertebb szentje, akit évszázadok óta nagy tisztelet övez és sok nemzet saját szentjeként tiszteli. Emléknapja ünnep, és figyelemfelhívás is egyben a körülöttünk élő, egyre nagyobb számú szükséget szenvedőkre. (…) Kultusza a XIII. századtól kezdve szinte egész Európában elterjedt, a feleségek, a fiatal anyák, a ferences harmadrend és a szolgáló szeretet védőszentje lett, számos templom – a leghíresebb a kassai Szent Erzsébet-dóm és a budapesti Szent Erzsébet-templom a Rózsák terén – viseli nevét, számtalan szobor őrzi emlékét, köztük bő évtizede már Szatmárnémetiben is, a Hildegárda-templom bejáratával szemben.
Mire vetül a Szent Erzsébet-szobor tekintete?
Szerdán kora délután ott gyűltek össze a szatmári római katolikus egyházmegye (és nem csak) hívei, segítő intézményeinek képviselői és mindazok, aki közösséget éreznek a rászorulókkal, szegényekkel, hogy imát mondjanak értük, s egy-egy szál rózsával is emlékezzenek a szeretetszolgálat nagy magyar szentjére – annál is inkább, mivel Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepe 2013. óta a szolgáló szeretet napja a szatmári egyházmegyében.
Mint elhangzott, a nap és a helyszín különös jelentőséggel bír: az emlékezés, az imádság és a szükséget szenvedő embertársaink melletti kiállás helye. Szent Erzsébet szobra nem csupán egy műalkotás, hanem jelképe annak a szolgáló szeretetnek, amelyre mindannyian meghívást kaptunk, s nap mint nap emlékeztet bennünket arra, mi a küldetésünk, és hogyan követhetjük őt a szeretet gyakorlásában.
Gergely Zoltán szobrász visszafogott, mondhatni egyszerű, ám éppen ezért talán még inkább emberi alkotása jobb kezét segítőkészen nyújtja előre – s mint Daly Attila szamosdarai plébános, a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum spirituálisa fogalmazott: amikor a szoborra pillantunk, ezt a kinyújtott kezet nézzük, vesszük észre, de a szemére, tekintetére már kevésbé figyelünk. „Igen, kézzel sokat lehet adni, de a tekintet mire vetül? Szent Erzsébet szobrának tekintete a Hildegárda templomra, s úgy hiszem, a falakon túl az oltáriszentségre.
Mi embertársunkra figyelünk, de Krisztust kell látnunk mindenkiben. És ha őt látjuk meg, akkor emberi előítéleteink háttérbe szorulnak – így válik a szeretetszolgálat igazzá. Lássuk meg a másik emberben az igazi értéket!” – hangsúlyozta, hozzátéve: Erzsébet meglátta ezt, ott volt (függetlenül attól, hogy a mellette lévő ember rászoruló volt, gyarló volt, szükséget szenvedett) és észrevett. Mint mondta: nem szükséges nagy dolgokat tennünk: egy jó szó, a másikra figyelés, az odafigyelés éppen elég – bár éppen ezek az agyagiaktól független „apróságok” a legnagyobb dolgok.
Ezt követően szintén az alkalomhoz illő szavalat, Szentimrei Jenő Szent Erzsébet legendája című verse következett Heidenhoffer Johanna, a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum diákjának előadásában.
Jó szívvel tegyük meg!
A megemlékezést és imát követően az elmúlt évekhez hasonlóan a pasztorális tanács Szeretetszolgálat munkacsoportjához tartozó Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet munkatársai és a Máltai Szeretetszolgálat Szatmárnémeti Szervezetének munkatársai – mint a püspökség meghosszabbított karjai, postásai – juttattak el 60-60 tartós élelmiszercsomagot a nehéz helyzetben lévőknek, a püspökség irodáinak munkatársai pedig 60 adag meleg ételt készítettek örömmel és szeretettel a hajléktalanszálló lakóinak.
Az elmúlt évekhez hasonlóan az egyházmegye esperességeiben, Erdődön, Máramarosszigeten, Nagybányán, Nagykárolyban és Túrterebesen is közös ima, betegek látogatása, valamint meleg étel és tartós élelmiszercsomag-osztás volt.
Gáspár Annamária, kórházpasztorációs referens elmondta: „Egyházmegyénk számos plébániája is magáénak érezte a szolgálat küldetését és ezekben a napokban még buzgóbban élik meg a szolgáló szeretetet, Szent Erzsébet ünnepéhez kapcsolódóan. A teljesség igénye nélkül említem: Szatmárnémetiben a Kis Szent Teréz- és a Szentlélek-plébániák szeretetszolgálati csoportjai a hajléktalanszálló lakóit gyümölccsel és süteménnyel ajándékozták meg; a krasznabélteki plébánián megáldott kenyeret osztottak a rászorulóknak, a csomaközi plébánián tartós élelmiszert és pénzadományt gyűjtöttek, amelyet a piarista nővérek Oasis Mater Celestina gyermekotthonának és a Szent Rita Egyesületnek ajánlottak fel; a daróci és darai plébániák közösségei töltött káposztát készítettek a rászorulóknak, a vasárnapi szentmise után pedig a megáldott Szent Erzsébet kenyerét osztják szét.” Majd a kórházpasztorációs referenc nyomatékosította: „ezeket nem önmagunk vállon veregetésére soroljuk fel, mintha önreklám lenne. Nem. Ezek a figyelmességek olyanok, mint a tenger egy–egy cseppje. Ahogy Kalkuttai Szent Teréz mondta: »Amit teszünk, csak egy csepp a tengerben. Anélkül a csepp nélkül azonban sekélyebb volna a tenger.«
Semmi másra nincs szükség, mint hogy mindannyian megtegyük a saját kis cseppünket: azt, amire lehetőségünk van, örömmel és szeretettel.”
Nem hallgatta el azt sem, számára különösen kedves Szent Erzsébet példája, mint ahogy a hely is, ahol szobra áll. „Mostanában sokat gondolkodom azon: a név kötelez. Bérmanevem ugyanis Erzsébet. Meg kell tennem mindazt, amire az Úr meghívott és amihez talentumot adott – abban a meggyőződésben, hogy az igazi vigasztalás és a valódi szeretetszolgálat csak Istentől származik. Életem során én magam is megtapasztaltam, milyen felemelő, amikor az Úr embereket küld mellém a betegség, a nehézség vagy a gondok idején. Milyen jó, amikor »van emberem«. – mondta, ünnepi gondolatait Gajdos Zsuzsa debreceni klinikai lelki gondozó szavaival zárva: Isten a lelkünkbe csókolta a szeretetet, és azt nekünk tovább kell adnunk.
Beszámoló és fotó: Szabó Kinga Mária / Szatmári Friss
