„Az imádság lelkünk felemelkedése a földről az égbe és Isten leereszkedése az égből a szívünkbe, hogy társalogjon velünk és megossza velünk kincseit” – vallja Boldog Celestina Donati. Folytatva a Piarista Nővérek Kongregációjának szerzetesnővérek számára írt szabálygyűjteményének olvasását, az imádsággal kapcsolatos lelki tanácsok a liturgikus imádsággal folytatódnak. A liturgia újszövetségi jelentései között találjuk az evangélium hirdetése, tevékeny felebaráti szeretet és az istentisztelet kifejezéseket. Mindezek megélésére valamennyi keresztény ember meghívást kapott. A hatásos egyházjogban liturgikus cselekmények a szentmise, a szentségimádás, zsolozsma elmondása, amelyekbe való bekapcsolódás minden hívő ember számára szent kötelesség és gazdag lehetőség. A személyes és közösségi lelki növekedés forrása a mindennapi részvétel az eucharisztikus ünneplésben; általa részesül a világ a megváltás gyümölcsében, és benne valósul meg megszentelődésünk.
Életünknek és minden napunknak a szentmise a forrása, mert magunkhoz vesszük Krisztus legszentebb testét. Legigazabban valósul meg egységünk Istennel, amelyre ő maga hívott meg bennünket, s egységünk a többi emberrel Krisztus testének tagjaiként. A szentségimádás olyan alkalom, amely során egész életünkkel leborulunk az Oltáriszentségben jelenlévő Krisztus előtt, átadjuk magunkat neki és elfogadjuk őt magát. Az imaórák liturgiájának végzése pedig, mely az Úr ünnepélyes dicsérete és az egyház imája, arra irányul, hogy megszentelje az időt és tevékenységünk teljes hosszát.
Ahhoz, hogy elevenen tartsuk a keresztség és a bérmálás kegyelmét, naponta gondosan meg kell vizsgálnunk lelkiismeretünket. A folyamatos hasonulás a tiszta, szegény és engedelmes Krisztushoz a kegyelem gyümölcse, ezért mindannyiunknak minél gyakrabban érdemes a kiengesztelődés szentségéhez járulnunk, melynek során megtapasztaljuk Istennek, jóságos Atyánknak irgalmát, a hiteles megtérést és közösséget, ami felfakasztja bennünk a bizalmat és az engedelmességet, s a szeretetben való tökéletesség kezdetét és alapját képezi.
A liturgikus imádság által nyeri el lelkünk azt az állapotát, mellyel képessé lesz valóságos tökéletességgel Krisztus teste lenni és akként élni. Ha és amennyire engedjük, lelkünkben megerősödve, szavainkon, tetteinken keresztül létezik Isten országa ma és holnap is, itt és szerte a világon. Így leszünk emberszerető Istenünk társai a teremtésben, Fiának társai a megváltás művében és a Szentlélek lakhelye az emberek között.
A személyes és közösségi imádság különböző formái gazdag lehetőséget nyitnak a kegyelem működésének. Minden keresztény lelkiség elsődleges forrása Isten igéje. Ez táplálja a személyes kapcsolatot Istennel, az ő üdvözítő és megszentelő akaratával. A Szentírás tiszta forrása Isten igéje élő vizének. Rendszeres és figyelmes olvasásával, s a rajta való elmélkedéssel szoros kapcsolatban maradunk Isten akaratával, amelynek megvalósulásában keresztény hivatásunk titka van elrejtve.
A technikai eszközök fejlődésével, hétköznapivá válásával életmódunk sokat változott az eltelt évtizedben. A csend eltűnni látszik a mai ember számára. Pedig a tevékeny és nyugalmas időszakok, a közösségi és az egyéni élethelyzetek, a hangos és csendes percek váltakozása érleli meg bennünk mindazt, ami emberré, szerető személlyé, felnőtté, Isten fiaivá tesz bennünket. Talán most még jobban figyelnünk kell arra, sőt erőfeszítéseket is kell tennünk azért, hogy a csend életünk része maradhasson, s benne szárba szökkenjen mindaz a mag, ami bennünk van elrejtve. A Krisztussal való egyesülés úgy valósul meg, ha folyamatosan őrködünk szívünk felett, hogy állandó párbeszédben élhessünk vele. Ezt az imádságos lelkületet is elősegíti a csend. A derűs és örömteli, belső és külső csendben Isten óvja és bátorítja törékenységünket, és az előttünk tornyosuló legyőzhetetlen akadályokat átalakítja jó eszközökké.
A lelkigyakorlatok különleges kegyelmi időszakok az életünkben, ne mulasszuk el a lehetőségét annak, hogy éljünk vele. Vegyünk részt akár a plébániánkon, különösen a nagy ünnepeket megelőzően szervezett alkalmakon vagy más lelkigyakorlatokon. Kapcsolódjunk be tevékenyen a keresztény misztériumok megünneplésébe a liturgikus év folyamán, összhangban az egész egyházzal. Ha elevenen tartjuk Mária iránti különleges tiszteletünket, a rózsafüzér és az úrangyala napi elmondásával, Máriától tanuljuk meg megismételni életünkben az ő igenjét, azt az üdvözítő szót, amelytől Isten függővé tette a világ üdvösségét. Ha figyelmet fordítunk az egyház szentjeire, általa egy újabb tevékeny közösség tagjaivá válunk. Általuk bölcs nagytestvéreket nyerünk Isten megismerésében és követésében, megismerve lelkiségüket, nagylelkű és teljes odaadásukat. S abban is bátran bízhatunk, hogy hatékony közbenjárói lesznek keresztény életünknek.
Útra való gondolatok:
- Az előttünk álló időszakban még figyelmesebben és tudatosabban vegyünk részt liturgikus cselekményekben, keresve benne helyünket és odaadásunkat.
- Ha hiányozna, fordítsunk figyelmet a napi lelkiismeret-vizsgálatra.
- A személyes és közösségi imádság felsorolt formái közül van, amelyik hiányzik az életünkből? Vágjunk bele!
- Mely imamódokat ismerem, használom? Miért áll hozzám közel?
- Újuljak meg imaéletemben, nyitottságomat bá torítsam általam nem használt, vagy kevés fi gyelmet szentelt személyes vagy liturgikus ima módok alkalmazásával.
Tóth Borbála SchP
Az írás megjelent a Vasárnap 2025/43-as és 2025/44-es számában.
